Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Kiss Llászló az Európa Kiadó legendás basszusgitárosa, többek között a Szem és száj és az Elmentek a fiúk szerzője egy ideje már Ausztráliában él, és most szólólemezén dolgozik. A közösségi finanszírozással készülő album a már demókon terjedő dalok alapján úgy tűnik, hogy az idei év egyik legerősebb popkulturális gesztusa lehet. Kiss Llászlóval beszélgettünk. 

PZL – 061.hu

Bár a Popzene című EK-lemezen három dalt is szerzőként (társszerzőként) jegyzel, összességében nem írtál sok dalt a zenekarnak. Tudatos szerző vagy, aki szinte mindig komponál fejben, vagy inkább úgy állsz a dologhoz, hogy ha „valami meg akar születni, az megszületik”…
Szövegeket mindig is írtam, egy tucat notesz van tele velük. De ezek általában megmaradtak ötleteknek, soroknak. Az első időkben bevett gyakorlat volt, hogy átvettük egymás sorait, szinte minden korai EK számban van egy-két sorom, pl.: „Athéni szél és spártai eső, ülünk a tűznél, én meg az idő”. És fordítva is, az Elmentek a fiúk refrénjének a fele például Szirtes András Pronuma bolyok című filmjéből van. Ez akkor természetes volt. Aztán, ahogy a korszakra jellemző kollektív alkotó lelkesedés elhalt, a soraim a noteszekben maradtak. Basszusgitáron pedig nem nagyon lehet számokat írni. Aztán harminc év után megszüntem, mint basszusgitáros, és vettem egy rendes gitárt. És ahogy beletanultam kicsit, idővel elkezdtek összeállni a számok. Volt, amelyik régi ötletekből, volt, ami vadonatújakból, de elkezdett működni a dolog. És nagyon remélem hogy ez most már így is marad.

A zenei – és a szövegvilágod jól beazonosítható, bizonyos szempontból el is tér az Európa Kiadó világától, sokszor volt némi kozmikus gellere… Nehéz volt integrálni a világodat a zenekarba, vagy ez valahogy magától értetődő módon mindig sikerült?
Nem nagyon kellett integrálni, úgy működött a dolog, hogy aki a számot írta, az el is kellett, hogy énekelje, és vállania az arcával a következményeket. Nem volt gond, hogy egy másik hangvétel szólalt meg, az csak extra szín volt a palettán. Ez akkor tényleg spontán történt, nem az egyéni sikerről, vagy karrierről szólt az egész. Később aztán ez megváltozott…

3D animátor lettél, reklamokban dolgoztál. Egy olyan szubkultúrából jöttél, ahol ez nem volt természetes… Mit szóltak a mindenen kívülálló, a rendszerváltáskor magukra maradt barátok?Sokszor eszébe jut az embernek, hogy mi lett volna, ha otthon maradok. A régi barátok közül már sokan elmentek, talán már én se lennék életben. De legalábbis nem engedhetném meg magamnak azt a luxust, hogy nem kell sikeresnek lennem, a szó kommerciális értelmében. Vagy, ami ugyanolyan fontos, hogy nem kell részt vennem ebben a borzasztó megosztó politikai hisztériában. Ami persze nem azt jelenti, hogy nincs véleményem, hanem azt, hogy megadatott, hogy kívülről láthatom ezt a tragikus kutyakomédiát. És ugyanígy kimaradhatok ebből Ausztráliában is, ahol (de talán az egész világon) nagyon hasonló a felállás.

Mint  3d animátor sokszor készítesz afféle szimulációkat, robbanásokat például… Vagy szellemek átalakulását…. Ha visszatekintesz az életedre, volt valami előzménye ennek, és „utólag esett le”, amikor szépen összeállt az élet egy-egy képpé… Szóval, valami misztikus „jelen emléke”, deja-vu, ilyenek….
Nagyon sokat köszönhetek a 3d-nek, vagy komputer grafikának, igazából sose tudtam minek nevezni, a hivatalos iratokra mindig 3d animátort írtam, utóbb Vfx artist-nak hívtam magam. Amikor a 80-as években belekerültem, sehol se tanították, nem is volt még nagyon mit, magunkat tanítottuk, és egymást. Többek közt olyan fejekkel, akik azóta világhírű művészek lettek. Az első képeimet a Szépművészetiben állították ki, díjakat nyertem, kiállításokon szerepeltem, amik végigjárták Európát. (Az egyik franciaországi csoportos kiállítást majd’ húsz évvel később, két éve újrarendezték, a Nemzeti Galeriában lehetett látni.) Aztán jöttek a munkaajánlatok, amik elvittek családostól, éltem és dolgoztam Európában, Ázsiában, és végül Ausztráliában. Dolgoztam nagy holywoodi produkciókban is, mint a Matrix Reloadban, és reklámfilmekben, dokumentumfilmekben is. Bónuszként mindeközben találkoztam és dolgoztam egy sor nagyon tehetséges és nagyon okos emberrel, a legkülönbözőbb kultúrákból.

Két éve a 3D animátori karrieremet igazából befejeztem, nincs már motivációm a gép előtt ülni hosszú heteken át, és ami régebben izgalmas pionir munka volt, az mára már csak jólszervezett ipar maradt, annak minden, sokszor embertelen vonzatával.  A hőskor nagyszerű volt, amikor az egész világon talán csak pár százan voltunk 3D-sek, és mivel ez az időszak volt az internet úttörő korszaka is, nagyjából ismertük is egymást, ha máshogy nem, mint avatart. Klassz volt, elmúlt. Se a fogyasztást gerjesztő reklámokkal, se a hollywoodi giccsekkel nem tudnék már elszámolni magammal. Az új, immerzív technológiak viszont nagyon érdekelnek, dolgozom egy AR (augmented reality) installáción, amit az egyik koncertünkön,  – talán majd a lemezbemutatón –  tervezek majd bemutatni.

Az URH és az Európa Kiadó is tele volt erős egyéniségekkel. Te ebben a különös szociometriában a kreatív társ mellett afféle nyugodt erő, mediátor, moderátor, vagy inkább afféle kemény alkotótárs voltál? Hogy lehet összefésülni a kreatív impulzusokat, úgy, hogy az mindenkinek tetsszen?
Ezek nagyon személyes dolgok voltak, elsősorban barátok voltunk, nem zenészek. És mint barátok, együtt akartuk azt, hogy amit csinálunk a lehető legjobb legyen, ami csak tőlünk telik. Aztán, amikor a zenekar sikeres lett, vagy talán idősödtünk, vagy a korszak halványult el, nem tudom, de némelyikünknél egyre inkább a szakmaiságra került a hangsúly, a „produkcióra”. Nekem sosem ez volt a lényeges, most is azt gondolom, hogy a műveszmunkában is a személyes kötődés a legfontosabb. A mai napig megmutatom a szövegeimet a Péternek (Sziámi), és ezért is dolgozom együtt most is a barátommal, Barabás Bélával. Persze meg még azért is, mert egy kvajó gitáros.

Új dallal jelentkeztél Kép címmel. Ez a hangulat lesz majd az egész lemezre jellemző, vagy visszanyúlik ahhoz az art-rockos, poszt-punkos hagyományhoz is, amely az URH-ban kezdődött? Szóval, kb. végig ez a melankolikus hangkép lesz a jellegadó, vagy lesznek rajta gyorsabb, karcosabb dalok is?
Az utóbbi években meg tudom csinálni, hogy nyarakat töltök, a magyar nyarat Magyarországon, az ausztrált Ausztráliában. És talán logikus, hogy otthon magyarul jönnek a szövegek, itthon meg inkább angolul. Nagyjából. Úgyhogy az anyag kétnyelvű. A másik érdekesség, hogy a magyar nyelvű számok személyesebbek, balladaszerűek inkább, az angolok meg mérgesebbek, közéletibbek, ha van ilyen. És a zenék is, ennek, vagy annak megfelelően, líraibbak, harmonikusabbak, vagy punkosabbak. Kb. fele-fele arányban, de ez még alakul. Az Indiegogo kampány neve ArtPunk Revival, ahol az Art magyarul, a punk angolul szól. Itt van erre két példa, a Kép, és az I’m Out címűek.

Hogy érzed, az ausztrál létezés hatott a dalokra, a személyiségedre? Ha például az ember akár a Netfilxen néz egy-egy ausztrál sorozatot, valahogy érzi, hogy van benne valami más, ami eltér az angol-amerikai popkulturális világtól…..
Már nem igazán. Huszonvalahány éve, amikor Sydney-be kerültem, még más volt, nyugodtabb, kedélyesebb. Imádtam az öniróniájukat, azt, hogy senki nem vette túl komolyan magát, aki meg mégis, azt kinevették. Azért dolgozni persze már akkor is tudtak, és sok tehetséges, okos emberrel találkoztam. Ha megismerkedtél valakivel, az első kérdés az volt, hogy honnan van az akcentusod. Majdnem mindenki jött valahonnan. De ma már más a tempó, Sydney különösen, és a nagyvárosok általában erősen elamerikanizálódtak, ha létezik ilyen szó. A környék, ahol lakom, lassan teljesen gazdag befektetők kezébe kerül, eltűnnek az öreg házikók, és velük a régi helyi emberek. Luxusvillák épülnek, a csónakházból luxusétterem lett, és szinte már sehol nincs élőzene, mert zavarja a lakókat. A természet, a tenger persze marad, – ha marad. Idén nyáron az erdőtűzek miatt két hónapig nem láttunk kék eget és csillagokat. Szívszorító volt azt latolgatni, hogy talán már sose lesz megint tiszta az ég, meg a víz. És az egészben az volt a legrosszabb, hogy tudom, ez egy reális veszély.

A készülő lemez egy konkrét, viszonylag rövid alkotói folyamat eredménye, vagy benne vannak olyan dalok is, amelyeket nem csinált meg mondjuk valamelyik anyazenekarod?
Az összes dal az utóbbi két évben íródott. A fellépéseken játszunk két olyan EK-dalt, amit én írtam. Lehet, hogy később még beveszünk többet is közülük.

Anno elképesztő egyéniségek vettek körül (Menyhárt, Másik, Dönci, Vető, stb…), nyilván inspiráltátok egymást. Milyen az, amikor egyedül állsz a barikádokon vagy éppen a dolgozószobádban? Így nehezebben születnek a dalok?
Nem csak hogy inspiráltuk egymást, hanem közösen alkottunk. Mindenki belerakta a maga tehetségét, csak igy születhettek meg azok a darabok, amik máig nagyon erősek. Nem véletlen, hogy ebből a körből azóta se került ki hasonló kaliberű zene. Ez borzasztóan hiányzik, és nyilvánvaló, hogy ez a hiány hallatszik is a dalaimon. Bár itt lenne egy Magyar Péter, egy Dönci, egy Gasner, gondolom sokszor szomorúan. Kétségbeesetten keresek alkotótársakat, zenészeket, akiknek nem kell hat másik zenekarban játszaniuk, hogy megéljenek, de egyelőre a Bécin kivül még nem találtam ilyet. De még nem adtuk fel…

Hogy állnak a felvételek? Mi lehet a timing? Mennyi pénz jött össze, kalkulálható már a stúdiózás és a megjelenés időpontja?
A fentebb emlitett függetlenséget próbálom megőrizni azzal, hogy a felvételeket közösségi finanszirozásból akarom fizetni. Senkinek nem akarok semmivel se tartozni, kivéve azoknak, akiket tényleg a zeném érdekel, és hajlandók hozzájárulni, akár csak valami kevéssel is. Úgy kalkuláltuk a költségeket, hogy a felvételeket Magyarországon, az utómunkákat Ausztráliaban csinálhassuk. A célösszeg több, mint fele már összejött, van még két-három hetünk, bele kell húznunk. Ha a pénz összejön (mindent, vagy semmit alapon játszom, tehát, ha nem jön össze az egész célösszeg, akkor mindenki visszakapja, amit adott) akkor augusztus vége felé már el is kezdhetjük a felvételeket. A számok már megvannak, de van még munka velük bőven. Élőben is kipróbáljuk őket, április végétől kötöttünk le fellépéseket, egyelőre trióban, aztán majd organikusan bővülünk.

Ez a kampányoldal, itt lehet adományozni:
https://igg.me/at/llaszlokiss/x/19004847#/

A koncertekről innen értesülhetünk:


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •