Gustav Klimt 23 éve ellopott festményét találták meg véletlenül az észak-olaszországi Piancenzában decemberben – jelentették be pénteken művészettörténészek.

MTI

A Bildnis einer Frau (egy hölgy arcképe) című festményre december 10-én bukkantak kertészek a Ricci-Oddi Modern Művészeti Galéria udvarán, az intézményből lopták el a festményt 1997 februárjában. A kert növényeit metsző kertészek sűrű növényzettel beborított, fémajtóval védett üreget találtak, itt volt elrejtve egy fekete műanyag zsákban a festmény, amely sértetlennek tűnt. A művészettörténészek pénteken Piacenzában sajtótájékoztatón ismertették vizsgálatuk eredményét, ahol be is mutatták a rendőrök által védett festményt. “Bejelenthetem Piacenza népének, valamennyi szakértőnek és minden barátunknak, hogy a festmény eredeti” – írta a sajtótájékoztatóval egy időben küldött Twitter-üzenetében Laura Bonfanti, a galéria alelnöke.

A portré az art nouveau mesterének egyik késői festménye, 1916-17-ben készítette, eltűnése a galériából a képzőművészet világának egyik legnagyobb rejtélye volt. A megtalált festmény hátoldalán ott voltak még azok a pecsétek, amelyek azt jelezték, hogy a képet kölcsönadták a galériának, ahol az új kiállítás előkészületei folytak, amikor a lopás történt. A rendőrség feltételezi, hogy a tolvajok szándékosan hagyhatták az üregben a festményt, hogy később, amikor a világ egyik leghíresebb műkincsrablásának híre feledésbe merül, érte menjenek.

Vezető kép: AFP