Újra itt a karácsony! A közelgő ünnepre kétségtelen, hogy először a bevásárlóközpontok forgataga hívja fel a figyelmet. Belépve a halkan fülbemászó zene, az itt-ott elhelyezett, feldíszített fenyő, a plafonról lógó égők és természetesen az eladók vészjósló mosolya, mely nem engedi felejteni a gondolatot, hogy ebben az évben is sok családtag, barát és ismerős várja az ötletes, szép és jól eltalált ajándékokat.

MÉHES FANNI- Nullahategy

Az első rémület, káosz és persze pár bögre forralt bor után ideje megnyugodni. Mi tudjuk, hol találod azokat az ajándékokat, melyek cseppet sem mondhatók tucatnak, szívhez szólnak, valóban személyesek, hasznosak, szépek és még a pénztárcádat is kímélik. Most joggal gondolhatod, hogy persze ez egy újabb reklámfogás, de csak figyelj!

Igen, még léteznek olyan boltok, ahova betérni, nézelődni és vásárolni inkább töltekezés, mint nyomasztó rohanás. A Paloma, melyet művészudvarként emlegetnek, egy olyan hely, ahol tehetséges hazai tervezők, designerek, művészek csokrát találod, akik szívesen állnak rendelkezésedre, adnak tanácsot és készítenek ajándékot a számodra kedves embereknek. Hasonló designer közösség a wonderLAB, itt szintén a tervezőktől vásárolhatsz. A belváros kis ékszerdobozaiban olyan emberek dolgoznak, akik megszállottan szeretik, amit csinálnak és ez az alkotásaikon is meglátszik.

Itt egy kis ízelítő a valódi kreativitásból, egy-két ajándékötlet egyenes a tervezőktől.

Zwana modular jewelry ékszerek készítője Kalácska Zsanett egy különleges nyakláncot kínál karácsonyra. A tulipános nyakék a tervező egyedi fejlesztése, szerkezete különleges. A háromdimenziós forma adott, de a szín és az anyag megszámlálhatatlan módon variálható. Az egyszerre modern és hagyománytisztelő ékszert a tervezővel személyesen egyeztetve saját igényekre szabva lehet elkészíttetni.  Zsanett a nyakéket olyan 30-40 év közötti nőknek ajánlja, akik a változó trendek mellett a maradandó értékeket is fontosnak tartják.

Tulipános nyakékBea László a Beango tervezője őszi kollekciójával kecsegtet. Véleménye szerint egy trendi felsővel nem lehet mellényúlni. „A Blue note: a jazz világának komoly, individualista hangzása egy romos utcából nyíló bordó bársonyfüggönyös klubba helyezve. Alternatív szaxofon hangja hallatszik ki a kulcslyukon, vörösboros poharak koccanása, egy-egy visszafogott csilingelő kuncogás, melyet lassan elnyom a beborult égbolt dörgése. Mintha csak otthon hallgatnánk egy régi recsegő gramofont.”– így festi le új kollekcióját a fashion designer, melynek bármely darabja igazi meglepetés lehet a fa alatt.

Bea László

Az ursha tehetséges tervezőjénél, Kállai Orsinál idén a natúr a menő. A márka ünnepi mini projektjének darabjai fából készültek, melyek különleges hangulatot adnak a karácsonyi képeslapoknak. A fa képeslapok hagyományos szerepük mellett, díszként is szolgálhatnak, a középső dekor elem kiemelhető, így felhasználható, akár a karácsonyfára is.

DSC_9765a

Wild Judit a Vadjutka ékszertervezője új kollekciójából ajánl egy nyakláncot, hozzávaló fülbevalót és ahhoz tartozó gyűrűt. A szett témája a pozsgás növények, melynek darabjai igazán üdén hatnak egy fekete ünnepi ruhán, egy fázós téli estén.  Az ékszerek mintáját egy ausztrál festő modern művei ihlették, mely egy teljesen más grafikai világot tár a szemünk elé. A klasszikus, art deko-s formájú, ám a rendhagyó mintájú ékszereket a tervező bárkin el tudja képzelni, aki kicsit is szereti a szokásostól eltérőt.

paloma kari

A Cellunett design tervezője, Buza Krisztina lámpáival teljessé válhatnak a karácsonyi fények. A hangulatvilágítást egy fémhálóból készült, papírmaséval borított, vízálló lámpatest biztosítja, mely organikus, letisztult formavilágot tükröz. A környezetbarát lámpák flexibilisek, így tetszés szerint formálhatóak. Az alkotások bármely otthon különleges díszítőelemévé válhatnak.

paloma kari1-001

Csonka Richárd ékszerei biztos, hogy nem jönnek szembe veled az utcán. A fiatal tervező egyedi alapanyagokból készíti a nem mindennapi kiegészítőket. A Rikov ékszerek már nem működő óra és fényképezőgép alkatrészeiből állnak össze. Az ötletes darabokkal könnyedén felejthetetlenné válhat a karácsonyi ajándékozás.

paloma kari2

Ifjú Tóth András ötvös-aranyműves uniszex ékszereivel gyönyörködteti az odalátogatókat. Az aranyműves alkotásai egytől-egyig szokatlan elemeket tartalmaznak. Új kollekciója a római kori gyűrűk formájára készült. Aki bevállalósabb, annak biztos tetszeni fog az extravagáns, igazi szarvasbogár szarvval díszített nyakék is. Az ékszerek megrendelésre készülnek, így személyre és méretre szabottak.

paloma kari3

Pák Zsuzsi alkotásai közül válogatva igazán kedves és bensőséges karácsonyi ajándékokra lelhetünk. Makramé ékszerei féldrágakövekkel nyugtató és gyógyító hatásúak. Kristályaival mindenkinek igény szerint azt adott problémájára nyújthat megoldást. A kövek a testi és lelki gondok leküzdésében is segíthetnek.

10411098_649698501809385_5056687141146244323_n

Ha van olyan a környezetedben, aki változást vár az életétől, többet és jobban szeretne pihenni, vagy szimplán szereti a finom illatokat, akkor Takács-Tóth Katalin illóolajai, krémjei kiváló ajándékok lehetnek. Az illóolajokat, a növényi olajokat és a virágvizeket mindenkinek a saját személyiségéhez, egyéni problémáihoz és vágyaihoz igazítva készíti el.

IMG_0798

A Paloma művészudvar egyik színfoltja a Mimi/ events with love workshop terem, ahova belépve egyből jókedvre derül az ember. Finom illat, pasztell színek és a vintage stílus minden eleme megtalálóható a szobában. Háziasszonya, Klenovszki Mimi esküvőszervező egy igazán formabontó ajándékkal szolgál karácsonyra. Workshop kártya, melyet bármely az itt megrendezésre kerülő workshop-ra fel lehet használni. A hangulatkártyát egy vintage csészével, gyönyörű csomagolásban adhatod át a szerencsésnek, akit többek között a kalligráfia, a smink, vagy a virágkötészet mesterségébe kalauzolnak el a különböző workshopok-on.

                   image

A magyar tervezők színes-szagos ajándékötleteivel reméljük tudtunk segíteni a karácsonyi készülődés stresszes forgatagában.

Fotók: Nullahategy.hu; WonderLAB; Peter Fűzfa Photography