73 éves korában, rövid betegség után meghalt Laux József – közölte a család nevében Laux Ádám és Laux Thomas.

A legendás dobos 19 évesen, 1962-ben alapító tagja volt az Omega együttesnek. Az ő szerzeménye a jórészt dobszólókból álló Kérgeskezű favágók című dal. 1971-ben Presser Gáborral együtt kivált az Omegából, és megalapították a Locomotiv GT-t.

image

Laux 1976-ig dobolt az együttesben. Nem sokkal kilépése után elvált Adamis Annától, és Amerikába disszidált. Dolgozott együtt az Average White Banddel, Bryan Adamsszel, Boz Scaggs-zel, Dionne Warwickkal, Tanya Tuckerrel és Frank Zappával is.

Az 1990-es évek elején hazajött, volt egy Laux Trio nevű együttese és lemezkiadót is alapított. 2008-ban megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést. Két héttel ezelőtt még ő is ott volt Somló Tamás temetésén.

Forrás: 24.hu