Kilencvenöt éves korában elhunyt Gene Deitch Oscar-díjas amerikai animációs filmrendező, aki amerikaiként a hidegháború közepén, a vasfüggöny mögött alkotta meg leghíresebb rajzfilmjeit.

061.hu

Deitch Munro címűrövid animációs filmjével nyerte el 1960-ban a legjobb rövid animáció Oscar-díját. A véletlenül a hadseregbe keveredett kislegény sztorijával Deitch történelmet írt, ez volt ugyanis az első Oscar-díjas rajzfilm, ami nem az Egyesült Államokban készült, hanem a vasfüggöny túloldalán, Csehszlovákiában, ahol már 1959 óta működött Deitch cége a hidegháború idején, az európai produkciók importjára szakosodott producerrel, William Snyderrel közösen. A díjra többször is jelölték még: 1964-ben a Here’s Nudik és a How to Avoid Friendship című alkotásaival.

Az illusztrátor, animátor, animációs filmrendező és producer Deitch nevéhez fűződik még az ötvenes évek végén a Tom Terrific-sorozat valamint az Oscar-díjra is jelölt Sidney’s Family Tree című rövid animációsfilm. Az 1924-ben Chicagóban született Deitch 1959-ben tíz napra érkezett Prágába, de ott beleszeretett későbbi feleségébe, és ezért a csehszlovák (mai cseh) fővárosban maradt.

A vasfüggöny mögött élve a Tom és Jerry-rajzfilmsorozat 13 epizódját rendezte meg, és több részt jegyzett a Popey, a tengerész-szériából is. Az alacsony költségvetésű sorozat rajzai sokkal elnagyoltabbak, mint a Metro-Goldwyn-Mayer eredeti legendás animációs filmecskéiben, a mozdulatok kevésbé kidolgozottak, és pár kocka olyan, mintha a Kisvakond díszleteiből keveredett volna oda. Nem csoda, ha a nézőközönség nemigen kedvelte meg Deitchék amúgy a maguk módján roppant szórakoztató macska-egér burleszkjeit.

1989-ben, a rendszerváltó prágai bársonyos forradalom után megjelent For the Love of Praga című memoárjában számolt be a csehszlovák szocializmusban átélt éveiről. 2004-ben a Winsor McCay-díjjal ismerték el animációs pályafutását. Deitch első házasságából született fiai mind apjuk örökébe léptek, és szintén animációs filmesek és illusztrátorok lettek.

Deitch cseh szóvivője, Petr Himmel elmondta, hogy az idős művészt váratlanul, péntekre virradóra prágai lakásában érte a halál, de további részleteket a körülményekről nem osztott meg.

Fotó: Radio Prague