Meghalt 77 éves korában Götz George német színész, a Tetthely Schimanski felügyelője – tette közzé vasárnap este egy munkatársa.

MTI

A művész rövid betegség után hunyt el június 19-én – állt a közleményben. Götz Georgét az egyik legsokoldalúbb német színészként tartották számon, száznál is több tévé- és mozifilmben játszott. Híres filmszerepei között volt a Mengele – Az igazság nyomában, melyben a címszereplőt alakította 1999-ben. A közönség azonban mindenekelőtt a Tetthely című német bűnügyi sorozat Horst Schimanski felügyelőjeként ismerte, 32 év alatt 48 alkalommal játszotta el a szerepet 1971 és 1991, majd 1997 és 2013 között.

A magyar tévénézők más német krimisorozatokban is láthatták, szerepelt egyebek mellett A rendőrség száma 110, a Derrick és Az Öreg című szériákban. Karrierje kezdetén indiános filmekben is játszott, a magyar nézők láthatták többek között Az Ezüst-tó kincsében, a Winnetou és a félvér Apanatschiban és a szintén Karl May regényei nyomán készült A keselyű karmaiban című filmben. Életművéért 2007-ben neki ítélték a német televíziós díjat, a Deutscher Fernsehpreist, 2014-ben megkapta a szövetségi érdemkeresztet. Két évvel ezelőtt jelentette be, hogy 65 év színjátszás után visszavonul, utoljára tavaly állt a kamerák előtt a Böse Wetter című tévékrimi forgatásán, azt azonban még nem tudni, hogy a filmet mikor tűzi műsorára az ARD csatorna.