Elhunyt Morcsányi Géza műfordító, dramaturg és szerkesztő, a Magvető Kiadó egykori igazgatója életének 71 évében – közölte Facebook-oldalán a kiadó szerdán.

MTI

A Fidelio portál életrajza szerint Morcsányi Géza 1952. augusztus 28-án született Budapesten. 1977 és 1988 között dramaturgként dolgozott több teátrumban, köztük a Radnóti Miklós Színházban.

Később az Interpress Magazin szerkesztője, 1989-1995 között az IPC Könyvkiadó munkatársa volt. 1995-ben Nádas Péter és Esterházy Péter javaslatára elvállalta a Magvető Könyvkiadó igazgatói posztját, amelyet a rendszerváltást követő válságos helyzetből a kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb műhelyévé tett.

2002-ben a ő kísérhette ez első magyar irodalmi Nobel-díjast, Kertész Imrét a stockholmi díjátadóra. Húszéves igazgatása alatt a Magvető több mint nyolcszáz címet adott ki. Morcsányi Gézának nagy szerepe volt Ljudmila Ulickaja magyarországi fogadtatásának sikerében is műveinek fordítójaként. 

2015. március 1-től a Líra Kiadói Csoport igazgatója és a Líra Könyv Zrt. igazgatósági tagjaként tevékenykedett.

Enyedi Ildikó felkérésére szerepelt a Testről és lélekről című, 2017-es filmben, amelyben a férfi főszereplőt, Endrét, egy vágóhíd gazdasági igazgatóját alakította. A film elnyerte az Arany Medve díjat, és szerepelt a 2017-es Oscar-díj legjobb idegen nyelvű filmjének jelöltjei között.

Munkásságát több díjjal ismerték el: 1999-ben Jászai Mari-, 2004-ben Gemini-, 2005-ben Budapestért díjat és A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át.