Prieger Zsolt ki tudja hányadszor szervezi újjá az Anima Sound Systemet, immáron lánya nélkül, a zenekarral pedig egy tavasszal megjelenő, úgynevezett videó-albumon dolgozik. Nemrég szépirodalommal is jelentkezett, novellát írt Burger Barna fotójához, a szöveg könyvben is olvasható majd, de a napokban megjelent az összegző Prieger50 című kiadvány is. Közben verseket is ír, jóval technosabb Animát tervez, mindez pedig nem akadályozza meg abban, hogy előkészítse a szlovéniai Lendván a Laibach-hal közös, tavaszi fellépésüket.
PZL- 061.hu
Felléptek Lendván a Laibach zenekarral, aminek itt volt már az ideje, hiszen a korai Anima felvételein érződik a szlovén kollektíva hatása…
Laibach zenekarral közös fellépés jelképesen Szlovénia jelentős magyar kisebbséggel rendelkező városában, Lendván lesz május végén a Petroleum Beat fesztiválon. A fellépés valóban visszakacsint majd az Anima a kísérleti korszakára. Ahogy a sejtek hét év alatt kicserélődnek, úgy mi is valami újba fogunk, ami részint reflektál a korai Anima keményebb, kísérletezőbb periódusára, a második generációs népzenére, de valamennyire a jazzes, hiphopos vonalra is. Mindez abban a tartományban van, amiben a Laibach, a Cabaret Voltaire, a Test Department is dolgozott. A meghívástól függetlenül már régóta gondolkodom egy olyan tisztelgő lemez elkészítésén, amit a Laibachnak ajánlanánk. Annak idején belőlük írtam a diplomamunkámat, és a mai napig érdekfeszítő az az okosság és humor, amit a popkultúrának adtak, illetve kiválóan reflektál arra a vicces tébolyra, ami hazánk politikai életét is jellemzi.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Kik alkotják a „sejtcserés” Animát?
Kicsi lesz az átfedés a mostani formáció és az előző között, talán ilyen mértékben sosem cserélődött le még a zenekar. Az Animában azért majdnem százan is megfordultak az elmúlt 25 évben. Voltak, akik elmentek, aztán visszajöttek, voltak, akiknek volt fontosabb dolguk. Vagy ők mentek vagy én mentem másfelé és ennyi. Az irányváltás mindig új kollektívát szül, és az új műsorhoz új szereplőkkel dolgozunk. Kicsit olyan az Anima, mint egy színházi előadás, már csak azért is, mert most jobban fókuszálunk majd a vizuális energiákra. Az új műsor heterogén és kísérletező munka lesz, minden eddiginél technósabb, keményebb és táncosabb zenét gondoltam hozzá. Voltak már technós korszakaink, de nem ennyire kemények, mert ez tényleg a detroiti technót és a korai kísérletező house-t hozza közös nevezőre, ugyanakkor erősek a filozófiai és irodalmi hatások is, simán előfordulhat, hogy Stockhausen beszél, mondjuk a modern zenéről és alatta techno szól, vagy egy harlemi iszlám vezetőt hallunk, amire éppen a pápa reflektál az élő vetítésen.
Lányodat, Fannit hogyan érintette, hogy elválnak az útjaitok?
Hálás vagyok neki, hogy másba kezd, örülök, hogy egy kicsit ráunt a hét évig ráruházott Anima-médium- szerepre. Ő se akarja ugyanazt csinálni egész életében, akárcsak az apja. Megérezte, megszimatolta azt is, hogy új irányokba mennék. Mert azért a legnehezebb az, hogy valaki váltana, és a saját lánya állna az útjába. Fanni légies, tüneményes jelenség, én viszont most nem tünemény-zenét szeretnék csinálni. Markánsabb dolgot akarunk a társadalmi és spirituális kérdések és a politikum feszegetésével. A MÜPÁ-s koncerttel tavaly novemberben zártuk le a korábbi, nagy érát, ráadásul szimfonikus zenekarral, egy csodás koncerttel, aminek során minden korszakból voltak idézetek, dalok, előadók, szóval ennél szebben nem érhetett volna véget ez a korszak. Most egy tiszta hófehér lap van előttem, amit tele lehet firkálni.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Amikor egy évvel ezelőtt beszélgettünk, alaposan beszóltál a píszi-kultúrára. Voltak ebből kellemetlenségeid?
Nem. Soha nem kellett magyarázkodnom, pedig úgy tűnik, hogy most a fekete-fehér / igen-nem korszakát éljük… Ha bizonyos kérdésekhez kritikusan, de pozitív attitűddel nyúlsz, az nem provokálja a közeget, hanem elgondolkodtat. A píszi túlhajtását legalább olyan problémának tartom, mint a tiszteletlenséget, az agressziót, a migránsellenes hangulatkeltést vagy a pápa hülyének nézését… Ezek szintén problematikusak számomra, és ezeknek hangot is adok.
Mit szólsz a Trump-féle píszí-ellenességhez? Te is sokszor fejtetted ki ebben a témában véleményed…
A Trump-éra nem anti-píszi, hanem anti-humanista. A píszi-kritikám meg igazából önmagam kritikája, hiszen az Anima több korai megnyilvánulása éppen a píszíség kiprovokálása volt. A Trump-féle anti-píszí legalább annyira ellenszenves nekem, mint a Hillary-féle pro-píszi… Egyébként meg tök felesleges ez a piszizés, mert mindkettőjük igazi héja, ráadásul nem markáns személyiségek, hanem hatalmi konglomerátumok bábjai. A politikában semmi sem az, aminek látszik, illetve sokszor pont az ellentéte igaz annak, ez már régi közhely. A Laibach pont ezzel a problematikával játszik izgalmasan. Amikor megkérdezték tőlük, hogy nácik-e, azt mondták, hogy annyira vagyunk nácik, amennyire Hitler festő volt.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Azt mondtad egyszer, hogy a siker nem motivál, teljesen higgadtan taxiztál haza a Szigetről, azután, hogy tízezrek táncoltak az Animára… A kudarc ugyanúgy nem hat rád?
A kudarcot soha nem nézőszámban mértem, a kudarc és a siker számomra ismeretlen fogalmak. A daloknak akkor is meg kell íródniuk, ha azokat nem hallgatja senki. Évek óta írok az asztalfióknak például verseket, amikről most azt gondolom, hogy talán megérnének egy összegzést. A pop persze más, ott együtt kell lélegezni a közönséggel. De az, hogy húszan vagy húszezren vannak egy-egy koncerten, valójában nem számít. Mindig is az önfeladó, karizmatikus embereket szerettem. A popban rengeteg olyan személyiség van, akik lehetnének modellek vagy közszolgálati műsorvezetők, de nagy kár, hogy éppen zenészek akarnak lenni. Nekem a pop csak egy médium, egy közeg, engem valójában a határsértők izgatnak…. Az új lemezünk például videó-album lesz, mert most a képi megnyilvánulások izgatnak. Szeretném egy különös egységbe szervezni azokat a motívumokat, amiket a videomegosztókon és dokumentumokban látok. Sok minden izgat, nemrég például írtam egy középkori hangulatú levelet, egy sajátos hangulatú prózaszöveget…
Ha van valaki a popban, aki tisztában van azzal, hogy mi a különbség Hölderlin és a Hungária együttes között, az te vagy. Miért vártál ötven éves korodig azzal, hogy prózával állj elő?
Most jött el ez az idő, de miért is ne? Még tervezek egy másik ötven évet, most vagyok a legaktívabb. Egyébként pedig emberből vagyok, nem tudok mindent egyszerre megcsinálni. Igaz, jelent már meg huszonéves koromban verses füzetem Pungor Andris barátommal közösen. Ekkor benne voltunk az ÉV nevű művészeti kommunában, véres akcionista diákat vetítettünk, ipari hatású zenékre. Ezeknek egy jó nagy “motivációs csomagját” most visszakaptam. Sok minden van, amit szívesen csinálnék, de valahogy nem hívja elő a kor. Lehet, hogy majd később. Mivel rajongó is vagyok, ezért rengeteg információt szívok magamba. Szeretem a filmeket, a kortárs zenét, a népzenét, az irodalmat, ezek rengeteg időt vesznek el tőlem. Persze ez nem elvétel, inkább ajándék, de miért ne töltekezhetne, tanulhatna az ember akár évtizedeken keresztül? Miért ne gondolhatná azt, hogy nagyobb tudással, biztosabb nyelvkezeléssel érettebben állhat a nyilvánosság elé…
Pár napja megmutattad ezt a bizonyos novellát, ami igen erős szöveg lett. Meglepett, mert minden előzmény nélkül álltál elő egy érett írással…
Ebben azért benne van az elmúlt ötven év. A mai, semmit nem olvasó emberekhez képest könyvmoly vagyok, de azt gondolom, hogy így is keveset olvasok… Van mit bepótolnom az északi vagy a mediterrán világ kortárs irodalmát illetően, de gyerekkoromtól kedvelem a szálkás, univerzális, nagyon tág ölelésű Pilinszky-féle katolikus lírát, amelynek nyomán az elmúlt pár évben verseket is írok.
Kezemben tartom a Prieger 50 című kiadványt, ami egy afféle best of… Egy éve még azt mondtad, hogy szólólemezed lesz…
Lesznek szólódalok, de ez nem az. Vagy csak félig, hiszen ezeket a társaimmal készítettem, igaz sokakkal. Ezen az albumon olyan dalokat válogattam össze, amik nekem fontosak, kísérletezőbbek, furábbak, szóval, ez nem afféle “greatest hits”. Nincs rajta “sláger”. Rajta van viszont az 1988 végén készült ÉV egyik track-je, ami egyszerre rap és techno, s amit még szombathelyi barátaimmal csináltam diploma előtt, ott vannak a Trottelnél megjelent egyéb kortárs kísérleti anyagok is, de ott van a Twin Peaks hangmérnökének, Kim Cascone-nak a remixe és Hortobágyi László mixe is… De a legnagyobb csoda, hogy Sebő Ferenc – aki rám óriási hatással volt kisgyerekként – tavaly felkért, hogy készítsek remixet egy Weöres Sándor versre. Azt a verset kellett átdolgoznom, amit óvodában szavaltam, a Mi volnék-ot. Így ér össze a kezdet és a felnőtt kor. Ebből most készül egy klip is és először az idén 70 éves Sebő lemezén kívül itt jelenik meg.
Rengeteg zenei hatás ért, aminek csak egy része elektronikus jellegű, ehhez képest az Animának az elektronika az origója…
Az Anima mindig más arcát mutatja, ettől nem igazán popzenekar, de legfalább mindig izgalmas. De igazad lehet, hogy az egyetlen állandó szervező ereje az elektronika. Ugyanakkor a We Strike-on több metálos, HC-s motívum van, és rengeteg olyan dal van most is vázlatban, ami egyszálgitáros, az meg tuti azért, mert Bob Dylan évtizedek óta kísér a pályámon. Most azonban karcosabb dalok és koncertek jönnek, egyszálgitárkodni ráérek később is.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula