Generációjának egyik legsikeresebb muzsikusa, Oláh Tzumo Árpád a legnevesebb amerikai iskolákban tanult, ahol többek között Herbie Hancocktól leshette el a jazz zongorázás fortélyait. Később olyan sztárokkal koncertezett, mint Wayne Shorter, Terence Blanchard vagy Kenny Garret. Április 3-án a Müpában külföldi muzsikusokból álló alkalmi kvartettjével lép fel, vendége a DownBeat Magazin kritikusainak szavazatai alapján 2015 legnagyobb szaxofonos tehetségének választott Melissa Aldana lesz. A koncertre Tzumo az elejétől a végéig új számokat komponált, amelyek reményei szerint hamarosan stúdiólemezen is hallhatók lesznek.

061.hu

 

Oláh Tzumo Árpád egykor komolyzenei tanulmányait félbeszakítva kezdett jazz-zongorát tanulni. A harminchat éves művész másfél évtizede a nemzetközi színtéren halmoz sikert sikerre. Hazai és nemzetközi versenygyőzelmek sora, tanulmányok az Egyesült Államok legnagyobb presztízsű intézményeiben, a Berklee College of Musicon és Thelonious Monk Institute-ban, magyar és világszinten jegyzett sztárokkal – köztük Babos Gyulával, Borlai Gergővel, Herbie Hancockkal – létrejött együttműködések, és kiemelkedő sikerű szólólemezek adták meg számára az önbizalmat, amely minden újabb munkáját áthatja.

És ahogy a jazz műfaja is a váratlan és kiszámíthatatlan zenei megoldásokból építkezik, úgy Tzumo sem riad meg az új helyzetektől. Az április 3-i Müpa koncert kedvéért ugyanis egy alkalmi kvintettet hozott létre. Az őt körülvevő muzsikusok mindannyian a nemzetközi színtérről érkeznek, és az akusztikus hangzásvilágot, a contemporarynek nevezett jazzstílust részesítik előnyben. Josh Ginsburg és Kyle Poole az Egyesült Államokban és azon kívül is keresett kísérők. Tzumót a másik európai muzsikussal, a szlovén származású Jure Pukllal szintén Amerika, az egykori Berklee-i tanulmányok kötik össze. Itt tanult a chilei származású Melissa Aldana is, aki 2013-ban megnyerte a Thelonious Monk Nemzetközi Jazzszaxofonversenyt. A koncerten az alkalmi ötös csupa vadonatúj, erre az alkalomra íródott Tzumo-darabbal fogja elkápráztatni a közönséget.

Közreműködők: Oláh Tzumo Árpád – zongora, billentyűs hangszerek, Melissa Aldana, Jure Pukl – szaxofon, Josh Ginsburg – bőgő, Kyle Poole – dob