Megjelent magyarul Eddy de Wind holland zsidó orvos memoárja, amelyet az auschwitzi koncentrációs táborban írt. Az Auschwitz, végállomás című könyvet szerdán, Budapesten mutatták be.

MTI

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a könyvbemutatón arról beszélt: “a magyar kormányok felelőssége abban, ami 75 évvel ezelőtt történt, tagadhatatlan, vitathatatlan és megbocsáthatatlan”. 1944 áprilisától kezdődően “szisztematikusan 600 ezer magyar zsidó honfitársunkat deportálták a magyar politika és közigazgatás aktív közreműködésével” – fogalmazott a helyettes államtitkár. Hozzátette: “mindig emlékezni fogunk, és mindig a történelmünk egyik, ha nem a legnagyobb szégyenfoltjának fogjuk tartania a holokausztot”.

Szabó Tibor Benjámin, a könyvet megjelentető Athenaeum Kiadó igazgatója arról beszélt: Eddy de Wind még az auschwitzi táborban, nem sokkal annak felszabadítása előtt írni kezdte visszaemlékezéseit. Ezért erre a könyvre még nem hatott az a “szokásrend”, amely a második világháború utáni évtizedekben alakult ki, és máig meghatározza, hogyan lehet beszélni a holokausztról. Hozzátette: mivel a könyvet, noha már 1946-ban megjelent Hollandiában, évtizedekig alig néhányan olvasták, Eddy de Wind műve sem hatott a hagyományos holokauszt-narratívára.

Kitért arra: a könyv több ponton a megszokottól eltérő képet mutat Auschwitzról. Az SS-katonákról például hagyományosan az a kép alakult ki, hogy német precizitással és szaktudással végezték munkájukat, Eddy de Wind leírása szerint azonban ezek az emberek csak a “szlogenek szintjén szervezettek”, valójában “lumpen senkiházik, akik még ahhoz sem értenek, amit el akarnak érni”.

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta: az alapítvány munkatársai 17 éve dolgoznak Magyarországon a “kirekesztő, rasszista, antiszemita nézetek” felszámolásáért, és a legkülönbözőbb érzékenyítő programokkal igyekeznek megszólítani a fiatalokat és minden érdeklődőt. Az emberek többsége sajnos még mindig közömbös, ha rasszista megjegyzést hall, vagy ha a hírekben arról beszélnek, hogy a közel-keleti országokban tömegével gyilkolnak keresztényeket. “A többség még mindig azzal nyugtatja magát, hogy ez nem az ő dolga, de mi, akik itt ülünk, tudjuk, hogy ezek a dolgok hova vezetnek” – tette hozzá Gordon Gábor.

Pécsi Tibor történész felidézte: a német megszállás alatt Hollandia hivatalnokai készséggel együttműködtek a náci hatóságokkal az ország zsidó polgárainak megbélyegzésében, összegyűjtésében és haláltáborokba deportálásában. Westerbork, ahol Eddy de Wind történetének egy része játszódik, csak egy volt a tranzittáborok közül. 1942 nyarától heti egy alkalommal, minden csütörtökön egy vasúti szerelvény indult onnan, a vagon oldalán pedig ott állt a végállomás neve: Auschwitz.

Melcher de Wind, az 1987-ben elhunyt szerző fia ismertette: édesapja azután kezdett írni, hogy a szovjet hadsereg közeledésének hírére a nácik elhagyták a tábort. Felidézte: az orosz katonák megérkezése után napközben a betegek ellátásában segített, esténként pedig az emlékeit írta egy az SS-tisztek barakkjában talált füzetbe. A visszaemlékezést egyes szám első személyben kezdte el, de emlékei annyira közeliek és fájdalmasak voltak, hogy rövidesen egyes szám harmadik személyű elbeszélésre váltott.

Kitért arra is: édesapjának egész életét végigkísérte az auschwitzi táborban töltött időszak emléke. Hazatérve pszichiátriát tanult, és a haláltáborokat túlélők kezelésére specializálódott. Ugyanakkor ő maga is többször szorult kórházi kezelésre súlyos lelki traumái miatt.

A könyv előszava szerint Eddy de Wind orvosként önként jelentkezett munkára Westerborkba, abba a holland gyűjtőtáborba, ahová az édesanyját deportálták. Itt találkozott egy fiatal zsidó ápolónővel, Friedellel, akivel egymásba szerettek és a táborban összeházasodtak. 1943-ban tehervonattal Auschwitzba deportálták őket.

Eddy de Wind a 9-es blokkba került, Friedel a 10-esbe, ahol orvosi kísérleteket végeztek nőkön. Amikor 1944 őszén az oroszok közeledtek Auschwitzhoz, a nácik – hogy eltüntessék a haláltábor nyomait – a foglyokat, köztük Friedelt – gyalog indították el Németország felé. Eddy elrejtőzött és ott maradt Auschwitzban. Talált egy ceruzát és egy jegyzetfüzetet, és írni kezdett. Könyve a legelső Auschwitz-beszámolók egyike.