Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Paár Julcsi énekest számos neves nép- és világzenei formáció tagjaként, vagy vendégeként ismeri a koncertközönség (Tárkány Művek, Bazseva, Dalinda), több nemzetközileg is sikeres, toplistás album kapcsolódik a nevéhez, különleges hangszíne, zenei és előadói felkészültsége kiemeli produkcióit a többi közül. Saját gyermekei születése után kezdte el tartani interaktív népzenés foglalkozásait zeneterápiás szemlélettel átitatva, ÖsszeHangoló néven. Ezeknek a foglalkozásoknak több éves tapasztalata, a sok szép zenei – és persze anyai – élmény most egy lemezre is megérett.

061.hu

A Kerekerdő egy mese – zenés mese, vagy mesés zene – ahogy tetszik. A főhőssel a mesét végigjárva a zene által kirajzolódnak a helyszínek, a mese résztörténetei, és persze a tanulság sem marad el a végén. Paár Julcsi lemeze azt üzeni a szülőknek, pedagógusoknak: “Merjünk bátrabban több mindent megmutatni gyerekeinknek, igényes zenékre befogadóbbá, emberileg pedig elfogadóbbá tenni őket!”

“Az alkotás az ember belső késztetése egészen apró gyermekkortól fogva. Az újszülött az őt érő impulzusokból kezdi kibontakoztatni valóját, kontúrozni személyiségét. A gyermek, aki játszik, alkot. Hangokat fűz dallá, szavakból épít történeteket, mozdulatokat rendez tánccá, színeket foltoz képpé. Mindent átható, mindenre kiterjedő jelenléttel kreálja az őt körülvevő világot és benne önmagát. Felnőttként ezek az élmények elemi szinten élnek, dolgoznak bennünk. A zene, mint kötőszövet hatja át különféle alkotói tevékenységeinket. Önismeretünk origója, identitásunk medre. Szeretettel ajánlom e lemezt gyereknek, felnőttnek egyaránt. De legfőképpen a családoknak, ahol az ember kicsit gyermek is, kicsit felnőtt is. Hol hallgató, hol éneklő, megnyugvó és táncoló, álmodó és ébredő” – olvasható az énekesnő ajánlójában.

A lemez már kapható a Fonó weboltjában, a terjesztőknél és digitális terjesztésben is.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •