A napokban jelent meg Bereményi Géza és Vető János Antoine és Désiré – Fényképregény az 1970-es évekből című képregénye, amely akkor készült, amikor az alkotók elindultak, hogy fotókat készítsenek Cseh Tamás Antoine és Désiré című albumához. Aztán valamikor a kétezres évek elején Vető János archívumából előkerült a teljes fotódokumentáció, aztán eltelt még sok-sok év, és most a Corvina kiadásában megjelent egy különleges emlékkönyv. A Koppenhágában élő Vető Jánossal beszélgettünk. 

PZL – 061.hu

Hogy zajlott a fotózás? A laza sztorit is együtt találtátok ki? Voltak rögtönzések?
Az egész rögtönzésnek indult, sztori sem volt. Bereményi Géza hozott két kalapot, én meg, ha már velem volt Dixi, felugrottunk Zuzuért, és nekivágtunk a sétának. Én egy képre gondoltam, ami a lemezborító elején van, aztán valahogy a sínek fölé tévedtünk, ott is csináltam pár fotót, megszomjaztunk, megint sétáltunk, mindenütt fényképeztem, belebotlottunk véletlen Évába és Katába, beültünk egy presszóba, volt film, kattintgattam, mentünk tovább. Később felmentünk hozzám, én azonnal elbújtam a sötétkamrába, előhívtam a filmtekercseket, és már a negatívot nézve láttam, hogy lehetne ebből egy kis képregény a lemez hátoldalán. Géza, Tamás és én a kontaktokból kiválasztottuk a 25 képet, Géza megírta a dalcímekre rímelő szövegeket, amit még aznap este Nádori Péter, a lemezkiadó főszerkesztője legépelt, és másnap már abból a gépelt papírból fényképezve Nyári Pistivel elkészítettük a lemezborítót.

Eleve elgondoltátok ezt a képregényt immár közel negyven éve?
2000 körül elkezdtem beszkennelni a negatívjaimat, és akkor szembesültem azzal, hogy micsoda kincsesbánya ez az archívum. Sok más mellett a Cseh Tamás lemezekhez készült képekből egyszerre csak megláttam ezt a könyvet, már csak össze kellett rakni, és megkérdeznem Gézát, lenne-e kedve visszarepülni az időben. Boldogan lelkesedett, mint mondta, Antoine és Desire olyan mint egy csap, kinyitja és folyik. És így is lett.

Dixivel ugyanolyan jóban voltál, mint Géza? Egyáltalán: fűzte őt valakihez igazi mély barátság, vagy annyira kívül volt mindenen, hogy a barátság szó nem is volt benne a szótárában?
Bereményi Géza Vadnai Bébi könyvéből felsejlik, amit Dixi is mondott nekem többször, hogy több van köztük, mint barátság. De erről kérdezd Gézát! Nálam sokat lógott, mindig kajával, italokkal felszerelkezve érkezett, velem mindig barátságos volt, mert bizony sokakkal nem volt az, sőt.

Dixi és Géza – “kabátjuk lobog” (Fotó: Vető János)

Hogy lehetett együttműködni a folyton delíriumban tántorgó Dixivel? Hogy tudott ő tetőre mászni például?
Dixi nem csak tetőkre, de fákra, állványokra is egy majom ügyességével tudott mászni, sok minden mást is tudott, elkerülhetetlen volt, mindig ott volt mindenhol. Ha nem fért be egy taxiba, előbb ért oda, mint mi, akik nem is oda készültünk, ahova mentünk. Sokat kapacitáltam, hogy csináljunk valamit együtt, hogy csináljon valami kézzelfoghatót, írja le a verseit, rajzoljon, fessen, ő mint a város legaktívabb szituacionistája ezt mindig elvetette, vagy ha nagy ritkán létrejött valami, akkor elvesztette. Viszont egyfolytában dolgozott, fáradhatatlanul. Egy versfolyam, egy végtelenített happening volt az élete.

Vető János, valamikor a hetvenes évek végén

Nyakig benne voltál az undergroundban, viszont Cseh Tamás és Bereményi is mintha ebből kimaradt volna. Ritkán voltak közös fellépések. Miért? Ez a könyv viszont azt mutatja, hogy a hetvenes évek végén igenis voltak közös terepek, közös figurák, például Méhes Marietta is ott van…
Ugyanúgy benne voltak… Tamás a Kex koncertjén a Paris kertben lépett fel először, Géza az írótársaival együtt követte az eseményeket… És én is felmásztam a várba meghallgatni sokadmagammal a Cseh Tamás- és Bereményi-dalokat. A Balaton, URH, Európa kiadó…, ezek sokkal később történtek. Az Antoine és Désiré a hetvenes évek második felében született, Marietta az Antoine-t alakító Méhes Lóránt Zuzu felesége volt.

Mi a jelentősége annak, hogy vannak képek, amelyek kék árnyalatot kaptak, pont úgy, ahogy a lemezen?
Azok a fejezetcímek, igyekeztünk követni a lemezborító hátoldalának 25 fényképét, mint fejezetcímeket, onnan ugrott Géza vissza a hetvenes évekbe. A lemezen a kék duplex nyomást talán Andy Warhol Blue Movie könyve inspirálta.

Kik kerültek be a könyv „hölgykoszorújába”?
Akik vállalták a szereplést A fehér babák takarodója előmunkálataiban, barátok, ismerősök, ismerősök ismerősei. Mivel ez egy fényképregény a hetvenes évekből, és deklaráltan felvállalja a hiba szándékosságát és véletlenszerűségét, elárulhatom, hogy a szereposztásban is vannak kitalált figurák, azonosíthatatlan nevek.

Nem volt feltűnő hogy ti itt-ott fotózkodtok? Hogy reagálták le a járókelők és a kocsmák vendégei?
Abban a paranoid centralizmusban a falnak is füle volt. Mint minden paranoid centralizmusban. A fényképezőgép segített emelt fővel körbenézni. Legitimálta a szituációt.

Vannak olyan italok, amik csak a hetvenes (nyolcvanas) évek kocsma (presszó) kultúráját jellemezték?
Rám nem hatottak az alkoholos italok, tisztelet a kivételnek, máig a scotch, rum, vodka a kedvenceim. De ismertem a kor borzalmait a kövidinkától a kevertig, hogy a triple secet ne is említsem. Dixi volt ebben a nagymester. Ő mindenivó volt, és már reggel nekifogott, vagy előző estétől folytatta, elfojthatatlan volt a szomjúsága.

Hogy került elő maga a fotósorozat? Gondosan vigyáztál rá? Kivitted, amikor elhagytad az országot, vagy rábíztad itthon az unokaöcsédre, Gáborra?
A nagyításaim elvesztek elkallódtak egy ponton, de mivel egy csodálatos fotólabor várt Koppenhágában, amit egy amerikai barátunk – aki a feleségem (Maria Lavman Vető) lakásában lakott, amíg mi Magyarországon éltünk -, épített nekem… A negatívjaimat még időben kivittem. Valamikor 2000 körül kezdtem el beszkennelni a negatívokat, akkor szembesültem, hogy micsoda kincsesbánya ez az archívum. Sok más mellett a Cseh Tamás lemezekhez készült képekből egyszerre csak megláttam ezt a könyvet, már csak össze kellett rakni.


Anno fotóztad az Omegát, sőt a Piramis angol nyelvű lemezein is vannak képeid. Hogy kerültél kapcsolatba az Hungarotonnal? Mit fotóztál még nekik? 
Piramis angol lemezről nem is tudok, lehet, hogy volt, a Piramis 3. lemezt viszont én csináltam, és akkor majd egy évig agyon fényképeztem őket, de az LGT amerikai lemezén is az én képem szerepel. Az Omegáról is elképesztő mennyiségű fotóm van, de a Nagy Petivel közös lemezborító tervünket megfúrta a cenzúra, pedig aztán abban semmi kivetnivalót nem találni, azon kívül, hogy rafináltan szép volt. A Hungarotonhoz egy véletlen protekcióval kerültem, kidobtak a tervezőintézetből, ahol fotósként dolgoztam, és a szomszéd házból egy néni – akinek a fia a testvéreim barátja volt -, beajánlott, és felvettek. Nagyon szerettem a Lemezgyárban dolgozni, bár a fő feladatom az emblémák gyártása volt, néha készíthettem lemezborítókat is a Muzsikásnak, a Piramisnak és Cseh Tamásnak is. Sokat repróztam a Bartók archívumban is a Bartók összkiadáshoz, jó volt megismerni azokat a fényképeket.