Október 8-án, pénteken kezdetét vette a budapesti Akvárium Klubban a Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál a fiataloknak szóló filmtervek pitch fórumával. Szombaton a díjnyertes filmválogatás mellett nemzetközi sztárokkal és sikeres magyar rendezőkkel találkozhatnak a 13+-os kamaszok; vasárnap pedig népszerű Tiktokkerek, fiatal írók és videojáték fejlesztők osztanak meg kulisszatitkokat a fiatalokkal. Egész hétvégén filmes workshopok és casting várják az érdeklődőket.

061.hu

A Cinemira az egyetlen, kifejezetten gyerekeknek és kamaszoknak szóló filmfesztivál hazánkban. Ezen a hiánypótló rendezvényen a világ legkiemelkedőbb, fiatal közönségnek szóló filmjeit vetítik. A Cinemira idén már két hétvégén keresztül várja a fiatal közönséget. Elsőként a Cinemira TEEN (október 8-10.), amely a tinédzsereknek szól a belvárosi Akvárium Klubban, két héttel később pedig a Cinemira KIDS (október 23-24.), amely a 4-12 éves gyerekeket várja a Millenáris Parkban.

A Cinemira fontosnak tartja a magyar gyerek- és ifjúsági film műfaj újjáéledését, ezért évről évre szakmai programokkal segíti a filmes és animációs szakembereket. Október 8-án, pénteken rendezik meg a Gyerek- és Ifjúsági Film Pitch Fórumot, amelyen a legfrissebb, fiataloknak szóló film- és sorozattervek versengenek egymással a legjobbnak járó Aranymókus-díjért. Újítás, hogy ebben az évben először a 19 év alatti fiatalok saját filmterveikkel szállnak be a versenybe a Junior Pitch Forum keretében. 

Október 9-én, szombaton 11 órakor várja a rajongókat a fiatalok körében népszerű SKAM-sorozat sztárja, Josefine Frida (Noora), és a sorozat alkotója, Julie Andem, akikkel közönségtalálkozó és kerekasztal beszélgetés keretében lehetőség lesz találkozni. 13 órakor a Filmrendező leszek! című kerekasztal keretében lehetőség nyílik neves hazai alkotókkal is találkozni: Herendi Gábor, Nagypál Orsi, Horvát Lili, és az Oscar-díjas Deák Kristóf fognak arról beszélgetni, hogyan lettek filmrendezők.

Október 10-én, vasárnap 11:30-kor kezdődik TikTok Titkok címmel beszélgetés a telefonos zenés-videós alkalmazás legnépszerűbb hazai sztárjaival. Ezt követi 13 órakor a a Digic Pictures videojáték-rajongókat célzó programja Gamer sztorik címmel, ahol kiderül, hogyan készülnek a világhírű játékok karakterei. 14 órakor pedig az írói ambíciókat dédelgető tinédzsereket várja az Író leszek! beszélgetés, ahol fiatal szerzők és szerkesztők mesélnek arról, hogyan lesz egy regényötletből könyv.

A Cinemira versenyfesztivál, gazdag animációs, rövidfilmes- és nagyjátékfilmes válogatás várja a 13+-os korosztályt olyan, a kamaszok mindennapjait érintő témákban, mint az első csók, a gimi végi búcsú a barátoktól, az útkeresés, az anorexia, a videojáték-függőség, vagy épp a szülőktől való függetlenedés kérdése. A CINEMIRA TEEN Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztiválon szakmai zsűri dönt a legjobb animációs filmnek és a legjobb rövidfilmnek járó Aranymókus-díjakról. A legjobb magyar gyerek – és ifjúsági film fődíjáról idén is gyerekzsűri dönt.

A CINEMIRA Filmfesztivál idén a Van Esély Alapítvánnyal együttműködésben hajléktalan gyerekek és fiatalok lakhatását vagy épp továbbtanulását is támogatja.