Megnyitották a látogatók előtt Pompejiben azt az épületet, ahol mintegy kétezer éve a gladiátorokat képezték ki, az épületet nyolc éve egy hatalmas vihar romba döntötte, gigászi munkával újították fel.

MTI

Az ókori romváros igazgatósága közölte, hogy a Schola Armaturarumot az érdeklődők csütörtökönként kereshetik fel, amikor szakemberektől megismerhetik az épület sérült freskói helyreállításának történetét. Az olasz kulturális minisztérium közleményben méltatta a megnyitást, Pompeji újjászületése szimbolikus helyszínének nevezve az épületet, amely súlyos károkat szenvedett már a második világháborúban is a szövetségesek bombázásai által. A nápolyi öbölben fekvő Pompejit és Herculaneumot a Vezúv kitörése pusztította el 79-ben.

Pompeji 20 ezer lakójának jelentős része meghalt, amikor a várost maga alá temette a láva, sár és por, és konzerválta. Csak a 18. században fedezték fel az elfeledett város nyomait, benne számos nagyon jó állapotban megőrződött holttesttel, amelyek még abban a pozícióban voltak a rétegek alatt, amelyben egykor az életükért küzdöttek. A megőrződött település 44 hektárját feltárták. Pompeji ma a legjobb állapotban fennmaradt antik romváros, az UNESCO világörökségének része.

Kép: periodpaper.com