Az Iron Maiden The Book Of Souls című metáloperája a maja civilizáció díszletei között játszódik, amiben ősi motívumok és a sci-fis fantáziák is szerepet kapnak. A metál tápláléklánc csúcsán található nagyvadak úgy járják be a mitikus tájakat és kultúrákat, ahogy egy-egy Indiana Jones-epizódban a kalapos régész a dzsungelt, csak a Maiden kalandorai ostor helyett gitárt vittek magukkal.
PZL – nullahategy
A Kevin Shirley producerrel Párizsban rögzített 92 perces album a zenekar pályafutásának leghosszabb anyaga, ha egy lemezbemutatón eljátszanák, már nem is maradna idő a Number Of The Beast-re és a Killersre. Az anyagot a Guillame Tell nevű stúdióban rögzítették, ahol 15 éve a Brave New World-öt, a Dickinsonnal készült nagy „visszatérő” lemezt.
A The Book Of Soulsnak komoly élvezeti értéke van, melodikus, könnyen visszahívhatóak a harmóniái, de nem az innovációk, az izgalmas produceri munka, vagy a telitalálat riffekre épülő dalok miatt érdekes. A gigászi hosszú album a metál Háború és békéje. Tele van önidézetekkel (vö.: Shadows of the Valley-t a klasszikus Wasted Years-szel), ugyanakkor a mintázatokat virtuóz módon szerkesztették össze, a lemez talán legfőbb értéke pont a káprázatos dalszerkesztési ambíció.
Persze, attól, hogy egy szobor hatalmas, még nem biztos, hogy remekmű. Ez csak részben igaz a The Book Of Soulsra, ami öt éve megjelent The Final Frontiert követi. Az új album nagyon is szerethető, annak ellenére, hogy a zenekar történetének egyik legkonzervatívabb munkája, és hogy tele van a közönséget megénekeltető oó-oó-oó-zásokkal. Igaz, a hatvan körüli zenészektől már nem várjuk a metál megújítását, megtették ezt már egyszer a nyolcvanas évek elején.
A hangzás talán a leginkább progresszívnek mondható Powerslave-re emlékeztet, de ott a dobsound szinte leviszi az ember fejét, viszont a The Book Of Soulson hiába üti meg izgalmasan a dobot Nicko McBrian, némileg “összefolyik” a hangzás. Az új lemez az 1978-1981-es korszakot kivéve a zenekar minden periódusára reflektál, szóval, ha csak egy Iron Maiden-sorlemezt akarsz magaddal vinni a maja körutazásra, akkor ez legyen az.
A műfajra – koncertlemezeket kivéve – nem is jellemző a a 90 perces művek létrehozása, ezt a hosszúságot filmekre kalibrálták, a metál SI mértékegysége szerint kb. 50-60 perc a maximum, de meglepő módon simán végig lehet hallgatni mindkét korongot. A The Book Of Souls nem koncept album, ugyanazokat a témaköröket járja be a zenekar, mint bármelyik sorlemezén, talán a spirituális és a történelem még nagyobb szerepet kap, mint a korábbi albumokon, ami emelkedettebbé, teátrálisabbá tesz teszi a gyűjteményt. Az Iron Maidennek sikerült a mesterterve, a lemez a kétezres évek legjobb Maiden-albuma, afféle kései főmű. Annak ellenére az, hogy nem fogják bevinni a metál szabadalmi hivatalába.
Iron Maiden
The Book Of Souls
Warner
92 perc 11 szám