Amerikai régészek úgy vélik, hogy megtalálták Massachusetts államban azoknak a puritán bevándorlóknak az első települését, akik 1620-ban elsőként telepedtek le Amerikában.

MTI

Azt minden amerikai iskolás tudja, hogy az Európából, a Mayflower fedélzetén érkezett bevándorlók 1620-ban Plymouthban szálltak partra, de hogy pontosan hol építették fel az első házaikat, azt eddig nem tudták meghatározni. A Massachusetts-Boston Egyetem régészei azonban most azt állítják, kutatásaik során sikerült rábukkanniuk annak az eredeti településnek egy részére, ahol a telepesek első éveiket töltötték az újvilágban. Az archeológuscsoport borjúcsontokat, puskagolyókat, kerámiatárgyakat és egy faoszlop maradványaira utaló barnás talajt talált. David Landon, az egyetem professzora szerint a leletek meggyőző bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a sejtések szerint egykor a Burial Hill környékén álló első település egy részét fedezték fel.

Fotó: discovernewengland.org