“Megtehetjük, hogy amatőrök maradunk” – Interjú az idén 30 éves Tankcsapdával

Nemcsak hanganyagban, de a formátumát tekintve is izgalmas lesz a Tankcsapda ősszel megjelenő új lemeze, május végén jön egy, a zenekar tagjait egészen új perspektívából bemutató könyv is, szóval a tankok továbbra sem állnak meg, folyamatosan keresik az új kihívásokat. Mint mondják, a Tankcsapdának az az erőssége, hogy mindig elő tud rántani olyat a tarsolyból, amire az emberek nem számítanak. Az idén harmincéves jubileumát ünneplő debreceni zenekart budapesti triplakoncertjük első állomásán, a Barba Negra Trackben csíptünk el.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Harmincéves lett a zenekar, elstartolt a T30-turné, ilyenkor szoktak összegezni, számot vetni a múlttal. Van bennetek ilyesmi?

Lukács Laci: Az embernek olykor eszébe jut, hogy mit csinált régen, de mi nem ezzel foglalkozunk a hétköznapjainkban. Tomi szokta ezt jól megfogalmazni, hogy mi inkább egy előrefelé néző zenekar vagyunk, amely a jelennel, de leginkább a jövővel foglalkozik. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a múltunkat bármilyen értelemben tagadnánk, vagy bármilyen dolog történt volna velünk, amit titkolnunk, takargatnunk kellene, de kétségtelen, hogy sok zenekarral ellentétben, aki megél ennyi időt, nem egy best of lemezt csinálunk, vagy jubileumi feloszló búcsúkoncertet, hanem egész egyszerűen csak csináljuk a dolgunkat, ahogyan eddig is. Új lemezzel készülünk, és hamarosan megjelenik egy könyv is, ami a zenekarnak egy elég speciális oldalát mutatja majd meg. Persze, a harminc egy kerek szám, és ezt érdemes is megünnepelni koncertekkel, kiadványokkal, de ez inkább csak egy apropója annak, hogy megmutassuk, a zenekar továbbra is aktív.
Sidi: Mindig örülünk annak a hegycsúcsnak, amit éppen megmászunk, de utána már a következőre koncentrálunk. Nem szoktuk lobogtatni a zászlónkon, hogy hú, tavaly, vagy tíz-húsz éve mit csináltunk, inkább arról beszélünk, hogy mi a következő kitűzött cél. De az biztos, hogy ez az év a harmincéves jubileumról szól.
Fejes Tomi: Igazából a kerek szám csak ürügy arra, hogy még nagyobb bulit csináljunk. Semmiben nem különbözik a harminc év a huszonkilenctől munka szempontjából, csak kommunikációban sokkal jobban odatesszük magunkat. Ilyenkor természetesen sokkal nagyobb az érdeklődés irányunkban, mi meg hülyék lennénk ezt nem kihasználni. Az ilyen alkalmakkor kitaláljuk, hogy lehetne habosítani-babosítani az évet úgy, hogy ne legyünk önismétlők. Könyvet hozunk ki, jubileumi koncert lesz, ősszel körszínpad turné, csupa olyan dolgot csinálunk, amit az elmúlt harminc évben még nem. Nem akarunk a múlttal foglalkozni, elég, ha majd nyugdíjba megyünk, ha egyáltalán leszünk nyugdíjasok. Egyébként ötlet szinten még legalább harmincévnyi van bennünk. Csak mentálisan és fizikálisan kell kibírnunk.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Tripla koncerttel örvendeztetitek meg a fővárosiakat. Budán (Barba Negra), Pesten (Budapest Park) és Óbudán (Kobuci Kert) is koncerteztek, gyakorlatilag beveszitek a fővárost. Ez utóbbi helyszínválasztás azért elég meglepő, a Kobuci a világzenei színtér egyik meghatározó helyszíne, nem kifejezetten “rockszínpad”. Esetleg készültök valamilyen népdalfeldolgozással? (A folyamatos esőzés miatt a Kobuci Kertbe meghirdetett koncert végül elmaradt, egy későbbi időpontban tartják meg – a szerk.)

Lukács: Nem, nem játszunk népdalfeldolgozást a Kobuci Kertben. Sem (nevet). Igaz, az emberek nagyon szeretnek Tankcsapda-számokat énekelni. A nép énekli a Tankcsapda dalait, ilyen értelemben tehát ezek is népdalok.
Fejes: A zenekar stratégiában mindig erős volt, mindig csinálunk olyan dolgokat, amiket igazából nem lehet velünk összeegyeztetni. Ez sok dicsérettel és kritikával is jár, de mi merünk merészen élni és cselekedni. Ha egy zenekar kiszámíthatóvá válik, az egyenlő a halállal. A Tankcsapdának az az erőssége, hogy mindig elő tud rántani valami olyat a tarsolyból, amire az emberek nem számítanak. A Kobuci Kert is ilyen, ez lesz az ünnepi tortán a koktélcseresznye.

A ma esti koncert repertoárjának összeállításában a közönség is segített. Lehetett szavazni, hogy melyik Tankcsapda-dalokat játsszátok. Ez kinek volt az ötlete és miért tartottátok fontosnak, hogy ilyen módon álljon össze a műsor?

Lukács: A harminc év alatt elég sok lemezt csináltunk, sok olyan dalunk van, amik ilyen vagy olyan oknál fogva kicsit háttérbe szorulnak, nem hangzanak el gyakran a koncerteken. Ha már volt egy ilyen ötletünk, hogy péntek-szombat-vasárnap három koncertet adunk Budapesten, akkor kézenfekvő volt az is, hogy ne ugyanazt a műsort játsszuk el mind a három estén. Hál’istennek, széles repertoárból tudunk válogatni. Persze, vannak átfedések, nyilván egy jubileumi koncerten a legnagyobb slágereket nem lehet kihagyni, de mivel a három helyszín jellegében is különbözik egymástól, ezért gondoltunk arra, hogy a három közül legyen egy olyan koncert is, ahol a közönség is beszavazhat dalokat. Olyanokat, amik nem feltétlenül Tankcsapda-koncerteken elhangzó dalok.
Sidi: Azt is el szoktuk mondani, hogy olyan, hogy tökéletes track-lista, nem létezik. Biztos, hogy minden koncert után lesz olyan, akinek hiányérzete lesz… De ezzel a beszavazósdival talán egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy egyre több ember tudjon elégedetten hazamenni. Egyébként szeretjük bevonni a közönséget, interaktívnak lenni.

Szokták mondani, hogy vannak a régi ‘csapdások meg az újak, a kettő között pedig kicsi az átfedés. Ti ezt érzitek?

Fejes: Ez egy hangos kisebbség, aki mindig okoskodik. Ők mindig tudják az okosságot a Tankcsapdával kapcsolatban, és próbálnak hangulatot kelteni. De ez egész egyszerűen trollkodás. Mindenhol telt ház van, eljönnek a koncertekre öttől hetvenéves korig, ugyanúgy vásárolják a pólóinkat, ugyanúgy szeretnek minket. Amikor meg dalszavazó játék van, ugyanannyi szavazatot kapnak az új lemezek is, mint a régiek. Egyébként, ha a világtrendet nézzük, ugyanez van a Metallicánál, a Slipknotnál, vagy Ozzy Osbourne-nál is. Mindig van egy hangos réteg, aki szeret kommentelni, okoskodni. Felénk, face to face soha nem érkezett semmilyen kritika, vagy bármilyen negativitás, és ezt próbáljuk napról napra visszaadni, hiszen a közönség kegyeltjei vagyunk. Szívből csinálunk mindent, és az élet folyamatosan minket igazol. Nem hiszem, hogy bármikor bármiért magyarázkodnunk kellene.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mertek kockáztatni, a tavalyi Béoldal turné – ahol kizárólag kevésbé ismert Tankcsapda-dalokat játszottatok – is ezt igazolja. Terveztek hasonlót?

Fejes: Ilyen jellegűt nem, de hogy merész dolgokat, az biztos.
Lukács: Az, hogy csináljunk egy C-oldal vagy egy D-oldal turnét, ahol ezt a fajta tematikát követjük, nincs tervben. Nem jellemző ránk az önismétlés, persze vannak olyan dolgok, amiket egy zenekar megismétel, hiszen estéről estére szeretünk hangosan gitározni meg dobolni. Nemrég például Brüsszelben…
Fejes: Egészségedre!
Lukács: Köszönöm szépen! Szóval, Brüsszelben játszottunk egy kis klubban. Ezeket nagyon élvezzük. Az biztos, hogy folyamatosan azon törjük a fejünket, hogy mit lehetne csinálni, amire az emberek tényleg azt mondják, hogy de kurva jó! A Béoldal turné ilyen volt, kíváncsian vártunk, mi lesz a reakció, hogyan fogják fogadni ezt az egészet. Azt sejtettük, hogy ezek a dalok is működni fognak többé-kevésbé, hiszen van egy olyan réteg, amelyik nem csak a Mennyország Tourist-ot és az Ez az a ház-at ismeri, hanem sokkal jobban beleássa magát a zenekar munkásságába, de azt nem tudtuk, hogy ennek az egésznek milyen lesz a hangulata, milyen hullámokat gerjeszt majd. Őszintén szólva nagyon meglepődtünk, hogy minden koncert telt házas lett, a legtöbb ráadásul elővételben.

Inkább a kreativitásra, megújulásra céloztam.

Lukács: Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy vannak-e a tarsolyunkban ilyen meglepő, váratlan, szokatlan, egy rockzenekartól nem feltétlenül kézenfekvő dolgok, akkor a válasz igen.

Azért az látszik, hogy a Tankcsapda mögött egy profi csapat áll, nagyon tudatosan és átgondoltan toljátok előre a zenekar szekerét. Ez a fajta szervezettség nem feltétlenül jellemző a rock szcénában.

Fejes: Hidd el nekem, hogy ez nem profizmus, hanem akarat kérdése. Sok rockzenekar egész egyszerűen nem akar ezzel foglalkozni. Azt akarják, hogy legyen egy menedzser, legyen egy-két buli, hozzák be a kaját az öltözőbe, és kész. Ennyit akarnak. És ha nincs meg a kellő számú buli, elkezdik okolni a menedzsert, lecserélik, elmennek más kiadóhoz, stb. Látni kell, hogy mitől működik egy zenekar. Ez nem a művészkedésről szól, hogy kiülsz a naplementébe, és gondolkozol azon, mit kellene írni. Egyszerűen akarni kell, mert ott lohol mögötted a konkurencia, jönnek az újak, a fiatalok. Ha szar vagy, elmúltál, mehetsz nyugdíjba.
Sidi: Nincsenek végzett PR-szakemberek a Tankcsapda körül. Ez egy ösztönösen működő dolog, és szerintem pont ettől jó. Nyilván Tomi az, aki a leginkább kreatív a zenekarban. Mindig jönnek az elmebeteg ötletei…
Fejes: Ezek meg olyan hülyék, hogy meg is csinálják! (nevet)
Sidi: Hülyék lennénk Lacival, ha nem mennénk bele. Egyébként sok emberben nagyon fura kép él a Tankcsapdáról. “És a menedzsereitek megengedik, hogy ezt vagy azt csináljátok?” – kérdezik… Nincsenek menedzsereink, nincs PR-szakosztály Debrecenben, van egy sajtósunk, Bakó Csabi, egy koncertszervezőnk, Őri Feri, és van a zenekar. És mindannyian barátok vagyunk.
Fejes: Igen, ez a család jelleg nagyon fontos. És tudod, mi a jó benne? Hogy amellett, hogy a zenekar kreatív, megtehetjük, hogy amatőrök maradunk. Mert szerintem a zenekar ma is amatőr, az összes attitűdjével együtt. Kurvára nem vagyunk profik! Sokszor leprofiznak minket, de ez a zenekar sose lesz az, mindig egy amatőr, vidéki zenekar maradunk. Csak más utakon megyünk, mint a többiek.
Lukács: Igyekszünk jól csinálni a dolgokat, és ha ezt valaki a profi jelzővel illeti, akkor nem tiltakozunk ellene kézzel-lábbal. De kétségtelen hogy mi, főleg ami a kreativitást illeti, akár a zenében, szövegben, akár a különböző ötletekben, mint a Béoldal turné is, ezekben tényleg a mai napig amatőrök vagyunk. És őszintén szólva, ez a fajta amatőr báj, ami ad egy speciális, a Tankcsapdára jellemző hozzáállást.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mennyivel nehezebb ma egy rockzenekarnak, mint mondjuk húsz éve?

Sidi: Való igaz, ha megnézzük, hogy Magyarországon milyen fórumokat, csatornákat kap a rockzene, mondhatnánk, hogy semmilyet, hiszen nemrég a Rockrádió is megszűnt -, de én úgy gondolom, hogy a rocknak pont ebben van az ereje. Hogy nem mainstream szinten ömlik a rádióból, tévéből. Addig jó, amíg ez a kérdés felmerül. Mert ha már egyértelmű lesz, hogy rock van, létezik, onnantól elveszíti azt a lázadó habitusát, amiért beleszerettük annak idején.
Lukács: Se nem könnyebb, se nem nehezebb ma egy rockzenekarnak. Pont annyival másabb ma egy rockzenekar helyzete, mint amennyivel a világ másabb, mint húsz évvel ezelőtt volt. Húsz évvel ezelőtt nem volt internet, nem volt telefon, nem volt Facebook, Youtube, stb. Sorolhatnék egy csomó dolgot, ami akkor még nem volt, meg egy csomó olyat, ami volt, ami meghatározhatta egy rockzenekar dolgait. Voltak zenei csatornák, például a Viva televízió, ők voltak akkor az atyaúristenek. Aki velük jóban volt, az fel tudott ülni a popzene parnasszusára, aki meg nem, arról nem vettek tudomást. Ehhez képest a Tankcsapda húsz évvel ezelőtt is létezett, most is létezik, Viva televízió pedig már nincs is. Ma egy gitár, egy dob, vagy egy zongora mellé leülő srácnak semmivel sem könnyebb vagy nehezebb, csak egészen más nehézségekkel kell megküzdenie, más kihívásoknak kell megfelelnie. Amikor a Tankcsapda elkezdte, kétkazettés deck-kel másolgattunk. Nem véletlenül éneklem, hogy “amikor kölyök voltam, még a magnón ment a rock”, mert az a szó szoros értelmében így volt. A mai srácok már nem tudják, mi az a kazettás magnó. És ezzel nincs is semmi gond. Akkoriban, ha el akartál juttatni egy felvételt az emberekhez, akkor úgy tudtad megcsinálni, hogy kétkazettás deck-kel másolgattad a kis demo kazettádat, aztán igyekeztél osztogatni vagy elküldeni postán. Most meg egy gombnyomással felteszed egy arra megfelelő platformra, ahol fél perccel később az egész világon tudják hallgatni. Ez például nagyon könnyűvé teszi a zene terjesztését. Ugyanakkor, nincsen rózsa tövis nélkül, amennyivel könnyebb, sokkal többen használják is ezt a platformot, magyarul a zajban sokkal nehezebb megtalálni azt, ami téged érdekel, és nagyon nehéz neked is, aki zajt okozol, megtalálni a potenciális hallgatóidat.
Fejes: Én meg azt gondolom, hogy mindig is kurva nehéz volt, és kurva nehéz is lesz. Akármi is történik. Ezek a kérdések azért maradtak meg, mert az emberek mindig keresik a kibúvót, hogy nekik miért nem jött össze. Ez pont arra mentség, hogy hogy ne csináld. Pedig épp ez a lényeg: egy zenekarnak azt kell keresni, hogy hogy csináld. Ha egy zenekarban olyan kérdések merülnek fel, ami például nálunk is előfordult, hogy ezt nem kéne, vagy ezt miért csináljuk, az onnantól kezdve méreg.

Ezek a témák előjönnek majd a könyvben is?

Lukács: Á, ennél sokkal durvábbak is!
Fejes: Nem fogod tudni letenni.
Lukács: Ez már a harmadik olyan könyvünk, amit Csabi (Bakó Csaba, a zenekar sajtósa – a szerk.) és a zenekar közösen csinált, mind a három nagyon más. Volt egy szép, fotókkal megtámogatott könyv, volt egy klasszikus értelemben vett, a zenekar életét feldolgozó rock and roll könyv, ez a mostani pedig, a Liliput Hollywood, ez…
Fejes: Ez meg az egészet összeborítja! (nevet)
Lukács: Ez most teljesen más lesz. Hozzáteszem, nem csak abban különbözik, amit az emberek eddig a Tankcsapdától könyv formátumban láthattak, hanem attól is különbözik, amit általában a rockzenekarok könyv formátumban az emberek felé kommunikálni szoktak. Ez egy olyan tartalom lesz, amit ha az emberek a kezükbe vesznek, egyszer-kétszer azt fogják mondani, hogy hú, ez elég durva, ezt nem gondoltam volna…
Fejes: Megint visszakanyarodnék oda, hogy nem akarunk önismétlővé válni. Olyan könyvet már nem akartunk csinálni, hogy de szép volt, de jó volt, ahogy Lacika tologatta az udvaron a csattogós lepkét. Ez már lerágott csont…Ha könyvet csinálunk, csináljunk olyat, ami kicsapja a biztosítékot.
Sidi: A pszichológust mondtátok?
Fejes: Ja, igen, pszichológussal dolgoztunk végig, aztán ő is elvérzett rajtunk…(nevet). Mind a hárman jártunk hozzá interjúra, lesz benne jellemrajzolás, tényleg érdekes könyv lesz.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A rajongókban él egy kép rólatok. Szerintetek nem esik csorba a rocksztár image-en, miután elolvassák ezt a könyvet?

Fejes: Szerintem ez Lacinál nem érvényes, maximum Sidinél meg nálam. Rám eddig is azt mondták, hogy mekkora paraszt vagyok, ez maximum erősödni fog, Sidiről árnyaltabb lesz a kép, a Lukács Laci-image pedig bármit is csinál, nem fog sérülni. Ő a magyar Lemmy, a magyar Ozzy, ő akár óriási ballépéseket is tehet a karrierjében, ő akkor is Lukács László marad.
Lukács: Én azért nem félek attól, hogy a Tankcsapdáról kialakult kép komoly sérülést szenvedne a könyvet olvasókban, és ez által esetleg lennének olyanok, akik a zenekartól elfordulnak, mert ebben a könyvben őszinte gondolatok vannak.
Fejes: Én is így gondolom. Csak hátra kell dőlni és őszintének kell maradni. Mert ha őszinte a zenekar, és elmondja azt, amit tényleg gondol, azzal nagy hibát nem tud csinálni.

Meséljetek az új lemezről! És ha lehet, annál kicsit bővebben, hogy más számok vannak rajta, mint az előzőeken.

Sidi: Pedig ezt minden lemeznél el szoktuk mondani. Szóval, képzeld, más számok lesznek rajta, és az album borítója is más lesz! (nevet)
Lukács: Olyasmiről beszélni, amit te még nem hallottál és nyilván az olvasók sem, meg elmondani, hogy micsoda nagyszerű zenészek vagyunk, milyen kiváló dalokat írtunk, kicsit furcsa lenne. Másrészt, ízlés kérdése is, hogy kinek melyik szám jön be jobban. Valakihez a gyors, valakihez a lassú, valakihez a kemény, valakihez a lágy dallamok állnak közelebb. A zenekarnak az elmúlt harminc évben nagyon sokféle stílusú dala született. Ezen a lemezen igyekeztünk, ha nem is szánt szándékkal és tudatosan, ezeknek az esszenciáját megmutatni. Az, hogy sikerült-e, majd eldönti a közönség. Szerintem egy izgalmas, színes album lett, komoly munka áll mögötte. Ez egy olyan lemez, ami tükrözi egy harminc éve aktívan működő zenekar gondolkodásmódját zenei értelemben véve, és szöveg tekintetében is.
Fejes: Mondjuk azért van rajta infantilis punk is.
Lukács: Ezt akartam mondani, hogy a zenekar egyik legkomolyabb munkája, azzal együtt, hogy egyébként évek óta nem születtek olyan infantilis punkrock nóták, mint amilyenek ezen a lemezen szerepelnek.
Fejes: De beszéljünk a formátumról is! Az egyértelmű, hogy a CD mint formátum a végóráit éli, az utolsókat rúgja. Mi azért még megpróbáljuk életben tartani, nekünk szerintem még 4-5 évig sikerülni fog, de más zenekaroknak már nem nagyon. Most sikerült egy olyan formátummal előjönnünk, amit még Magyarországon senki nem csinált meg, szóval ez a CD nem csak hanganyagban lesz érdekes, hanem a formátumát tekintve is. Egy új terméket hozunk be Magyarországra, szerintünk nagyot fog durranni. Ami nagyon fontos még, hogy az anyag egyszerre fog megjelenni CD-n és pendrive-on is. A pendrive-nak megint egy nagyon exkluzív dolgot találtunk ki, egy dögcédula lesz, amit nyakba is lehet akasztani.

Egy interjúban azt mondtad, Laci, hogy egyre szélesebbre próbáljátok tárni a zenei kapukat, az új lemezen a thrash metáltól a countryig minden lesz. Ezt magyarázd meg, kérlek!

Lukács: Csináltunk egy csomó nótát, amiből aztán szelektáltunk is, nem mind kerül fel a lemezre. Igyekeztünk a legjobb dalokat kiválogatni, de így is bele kellett harapni néhány ujjunkba, hogy melyik maradjon le.
Fejes: Van olyan hangszer például a lemezen…mi is a neve?
Sidi: Cigarbox!
Lukács: Mondjuk, az pont nincs rajta. A country-s dal lemaradt.

És a thrash metál rajta maradt?

Sidi: Azt hiszem, az is pont lemaradt. De stratégiákban gondolkodunk, ezen van a hangsúly. Van egy azóta elhíresült mondatunk: a stúdióban, ahogy hallgattuk vissza a dalokat, és pont ment a country-s dal, azt mondta Tomi, “hú, ez piszok jó, ezt mindenképpen le kell hagyni a lemezről!” Mondta a hangmérnök, hogy pár éve már a szakmában van, de ezt a mondatot még soha nem hallotta!
Fejes: Már tudjuk a következő lépéseket, ezek az elemek idővel bepasszolnak majd a megfelelő helyre. Nem az év végéig gondolkozunk, már a következő 2-3 évre megvannak a tervek, és ez a nóta is az egyik kelléke lesz ennek. Ezért kellett lehagynunk.

Fotók: Horváth Péter Gyula

2019-09-13T09:57:34+02:00 2019. május 10.|