A kiváló török-magyar kapcsolatok bizonyítékaként tekintettek a török és a magyar kormány tagjai a Gül Baba türbe és környezete közös finanszírozású rekonstrukciós munkálataira a felújítás kezdete előtt tartott keddi helyszíni sajtótájékoztatón.

MTI

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felidézte: Recep Tayyip Erdogan elnök magyarországi látogatásán állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnökkel, hogy a két fél közösen újítja fel az emlékhelyet és környezetét Budapesten. Ehhez a hátteret a kiváló török-magyar kapcsolatok adják, hiszen “mindketten türk népek vagyunk” – fogalmazott.
Semjén Zsolt elmondása szerint a beruházás terveinek elkészítésekor hasonlóan fontos szempont a történelmi hűség és az, hogy a környék lakói is kedvüket leljék az emlékhelyben. A felújítást ezért komoly régészeti feltárás előzte meg; a rekonstrukció egyaránt figyelembe veszi a középkori, de a későbbi emlékeket is – számolt be.
 
Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes kiemelte: a történelemben időnként egymással versengő török és magyar nép szoros rokonságot és barátságot ápol. Ehhez a barátsághoz sokat adott hozzá Gül Baba, aki 1541-ben, Nagy Szulejmán hívására jött Budára, hogy kolostort hozzon létre – jegyezte meg, hozzátéve, hogy Gül Baba a béke és együttélés hirdetője volt, a rekonstrukció ezért a két fél számára egyaránt fontos. A török miniszterelnök-helyettes külön köszönetet mondott a beruházás támogatásáért Magyarország miniszterelnökének. 

Veysi Kaynak nagy fontosságúnak értékelte, hogy a türbe környékének egyik utcáját nemrég a török fővárosról nevezték el. Mint felidézte, Törökországban júliusban “fontos és szomorú esemény” történt, a puccskísérlet, megjegyezte azonban: “egy olyan Európában, amely a jogra, a szabadságra és a demokráciára alapul, ilyesmi nem mengedhető”. Magyarország a többi európai országnál gyorsabban reagált és Európából a magyar külügyminiszter látogatott először Törökországba – méltatta Szijjártó Péter ankarai vizitjét.

Veysi Kaynak elmondása szerint szerdán Szulejmán és Zrínyi halálnak évfordulójára rendeznek ünnepséget Szigetváron, ennek során a török miniszterelnök-helyettes találkozik a magyar és a horvát államfőkkel, és átadja Recep Tayyip Erdogan elnök üdvözletét. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kiemelte a két ország bővülő gazdasági és kereskedelmi együttműködését. Beszámolója szerint csaknem 900 török diák tanul ma Magyarországon, 2014-ben észak-ciprusi érdekképviselet nyílt Budapesten és több mint félezer török vállalat működik Magyarországon.

Az elmúlt években a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke jelzésértékűen emelkedett, 2015-ben már elérte a 2,8 milliárd dollárt, miközben több magyar vállalat is megvetette a lábát Törökországban, amely a második legnépszerűbb tengerparti üdülőhely a magyarok számára – közölte a miniszter. Mint hangsúlyozta, Magyarország bízik a keleti nyitásban és abban, hogy Törökország az EU kapujaként tekint hazánkra. Varga Mihály a kerület országgyűlési képviselőjeként reményét fejezte ki, hogy a 2,5 milliárd forintból megvalósuló komplex felújítás új tartalommal bíró közösségi tér lesz Buda és a II. kerület életében. A 2017-re elkészülő beruházással a környék újabb része válik rendezetté és otthonosabbá – hangsúlyozta.

Fotó: wikipedia