Megújul a cserkeszőlői Szinyei Merse-kastély, a műemlékvédelem alatt álló épület felújítására 200 millió pályázati forrást nyert az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere csütörtökön.

MTI

Szokolai Lajos (Fidesz-KDNP) elmondta: a kivitelezés a közeljövőben elkezdődik, a rendelkezésre álló korabeli felvételeket is figyelembe véve újul meg kívül-belül a kastély. A jelenleg nem használt épületben a felújítás után a térség borkultúráját, az ahhoz kapcsolódó eszközöket, illetve Szinyei Merse Pál és családja életét, a festő munkásságát mutatják majd be – közölte.  Szokolai Lajos elmondta: nyolc-tíz éve – amikor az önkormányzat megvette a kastélyt a Szinyei Merse család egyik tagjától – töténtek állagmegóvó munkálatok az épületen.  Szólt arról is, hogy a cserkeszőlői önkormányzat felvette a kapcsolatot a Szinyei Merse család tagjaival, továbbá a település testvérvárosi kapcsolatot ápol a szlovákiai Jernyével, ahol Szinyei Merse Pál élt.

Hozzátette: a tervezett programok megszervezésében a Magyar Nemzeti Múzeum segítségére is számíthatnak. A polgármester kitért arra, hogy az önkormányzat vásárolt 12 hektár kastély körüli területet, ahol egyebek mellett szeretnének majd képzőművészeti tábort, és – a festő ismert Majális című festménye nyomán – országos, sőt akár nemzetközi hírű majálist is rendezni. A terveik között szerepel egy farm létesítése is gyermekeknek, ahol őshonos állatokat és kihalófélben levő szakmákat mutatnának be -jegyezte meg. A jelenleg üresen álló kastély előtt borospince található, amelyet az önkormányzat mintegy 18 millió forintból már felújított. 

Kép: rovart