Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Harminc év után ismét megnyitott a Várbazár. A délelőtti órákban Orbán Viktor részvételével lezajlott megnyitó ünnepség után a pesti közönség olyan természetességgel téblábolt falai között, ücsörgött a lépcsőn az árnyékban, vagy figyelte a kilátást a balkonokról, mintha soha be sem zárták volna, soha nem kellett volna aggódva figyelni fokozatos lerongyolódását. Most valahogy különösen is hat, hogy 1983-as bezárása óta egészen mostanáig nem találták a funkcióját ennek az épületegyüttesnek. A Várbazár építésének 1883-as befejezése óta eltelt több mint 130 éves múltjának egyötödét valamiért büntetésben töltötte.

SUSÁNSZKY MÁTYÁS – Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport

A Várbazár múltja pedig kellő ötletet szolgáltathatott volna a hasznosítására. Mivel bazári funkcióját hamar elvesztette, elsőként női ipari tanműhelyként szolgált, ami abban a korban meglehetős innovatív gondolkodásra utal. 1890-től itt volt látható a Történelmi Arcképcsarnok, majd ennek elköltöztetésével a művészek vették fokozatosan birtokukba a Várbazár termeit, elsőként Stróbl Alajos szobrászművész. A szocializmus alatt a 60-as évektől töltötte be az Ifjúsági Park szerepét a végleges bezárásáig. Aztán a csönd évei következtek. Hogy egy patinás környezetben elhelyezett neoreneszánsz épületegyüttes hogyan találta meg valódi, a művészeteknek, a zenének, az új gondolatának mindig helyet adó funkcióját éppen ezért nemcsak történetileg érdekes, hanem a jövőbeli hasznosításának tekintetében is.

varbazar 2

A tervező Ybl Miklós – aki többek között az Operaház, vagy a Lánchíd Palota megtervezése után is igazi megtiszteltetésnek érezte a fölkérést – születésének 200. évfordulója remélhetőleg egybe esik a Várbazár működésének egy újabb hosszú és sikeres szakaszával. A rekonstrukció végleges befejezése után a tervek szerint a bazársor nyitott képző-, és iparművészeti műhelyeknek ad majd otthont, a valamikori bérházak helyén létesül a Tradíciók háza, a Királyi kertek alatt pedig rendezvénytér kerül kialakításra. A várfal oldalán felfutó mozgólépcső segítségével a Várbazárból is könnyen feljuthatunk a Várba. Épül még mélygarázs a kényelmeseknek, és lesz cukrászda a zserbófüggőknek. A dolgunk már csak annyi, hogy belakjuk…

(Április 6-án, Ybl születésének 200. évfordulóján három kiállítás is nyílik a felújítással kapcsolatosan. Egy a munkálatokat, egy a feltárt régészeti leleteket és egy Ybl Miklós életét és munkásságát mutatja be az érdeklődőknek. A hétvégén a városban is nagyszabású megemlékezés-sorozat kezdődik, többek között az Operában, ahol épületbejárással és fotókiállítással várják az érdeklődőket.)

varbazar 3

fotó: Horváth Kriszta
forrás: Szalai Ákos – Várbazárra várva


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •