Kétféle zene van: jó és rossz, mondja Duke Ellington. Ezzel kezdem, ő meg visszakérdez: ki az a Duke Ellington? Közben azon gondolkodom, lehet, hogy ez veszett fejsze nyele, mármint az, hogy meggyőzzem a huszonegy éves szomszéd lányt arról, hogy a jazz nem szar. Neki a jazz az, amit a szülei a kocsiban hallgatnak, és amitől ők, a húgával hülyét kapnak a hátsó ülésen. Utálják. Szerintük a jazz az öregeknek való és egyébként is uncsi. Tegnap megkérdezte, hova megyek. Mondtam: Kiss Flóra Trióra, az Opusba. Jazz, mondom szűkszavúan, mire ő annyit felel, jaj, szűkszavúan. Én meg továbbra is hiszek benne, hogy a jazzel el lehet érni a fiatalokat. Például úgy, ahogyan Kiss Flóra teszi.
MM – 061.hu
Az “unalmas” mellett a műfajhoz gyakran társítják a “bonyolult”, “befogadhatatlan”, “öncélú”, “elszállós” jelzőket, s habár a fiatal jazzgeneráció bátran kacsintgat más műfajok felé is – ezzel megkönnyítve a befogadást -, a jazzel kapcsolatban még mindig él a prekoncepció: ez a műfaj megemészthetetlen.
A jazz világából érkező, de könnyedebb műfajoknak is teret adó Kiss Flóra erre cáfol rá. A Kőbányai Zenei Stúdióban feltűnt énekes sokaknak lehet ismerős, tagja volt Fekete-Kovács Kornél szextettjének, a Modern Art Orchestra rendszeres vendégénekese volt, 2016 óta pedig a Balázs Elemér Group tagja. De otthonosan mozog a hip-hopban és az elektronikus chill out zenében is.
Alkalmi triójával évente csak egy-két koncertet adnak, csütörtök este az Opus Jazz Clubban csíptük el őket. Tempfli Erik billentyűshöz és Jancsovics Máté doboshoz még két kiváló zenész csatlakozott Gotthárd Mihály gitáros és Miskolczi Márk nagybőgős személyében. A kvintetté bővült formáció pedig nem okozott csalódást.
Pedig nem volt egyszerű dolguk, az Opus steril hangulatához és túlontúl visszafogott közönségéhez nem könnyű alkalmazkodni. Egy-egy felkonf előtt Flóra is nagyokat nyelt, olyan csönd volt, a légy zümmögését is hallani lehetett. Így a koncert első felére rányomta a bélyegét az izgalom, ugyanakkor magabiztosan és kreatívan játszott a zenekar.
Az énekesnő saját szerzeményeivel egy-egy intenzíven megélt érzést, benyomást tolmácsol, ezek a dalok jutottak el talán a legkönnyebben a közönséghez. Bronislaw Kaper Invitation-jét, valamint Jorja Smith On my mind-ját is ötletesen dolgozták fel, de hallhatunk Jeff Buckley-átdolgozást is. A koncert legátütőbb darabja viszont egy Beatles-dal, a Norvegian wood újragondolása volt. Ekkor szabadultak fel igazán a zenekar tagjai, kár hogy ez az este második felére esett, alig pár számmal a vége előtt. Kiss Flóra saját szerzeménye, a Muteness is nagyot szólt, ez az a dal, amely tökéletes lenyomata az énekesnő színes, összetett zenei gondolkodásának.
Kiss Flóra és zenekara nem fél kísérletezni, a tagok közötti kémia és harmónia kézzel fogható, ugyanakkor az is, hogy a projekt még kiforratlan, egyelőre az útkeresési szakaszban vannak. Az énekesnő a jazzdíva-attitűd helyett közvetlenségével, emberközeliségével fogja meg hallgatóit. Ő inkább a bájos szomszéd lány-típus karakteres hanggal, cuki személyiséggel. És ez a közvetlenség jót tesz a hazai jazznek.
Vezető kép: Ménes Márta