Méltó régi nagy híréhez – Hat film az 1848-49-es szabadságharcról

Aligha van népszerűbb történelmi korszak Magyarországon az 1848-49-es időszakánál, mégis meglepően kevés film készült a témában: a forradalom és szabadságharc jelenléte a köztudatban és a többi művészeti ágban sokkal számottevőbb, mint a mozifilmekben. Nemzeti ünnepünk alkalmából a legjobbak közül válogattunk. (A múlt héten bemutatott Guerilla című filmet még nem láttuk, ezért nem szerepel a listán. A Cannes-ban és Berlinben is sikereket elérő Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje azokról a magyar katonákról szól, akik a szabadságharc bukása után is folytatták a harcot, a filmben szereplő honvédekhez azonban nem jutott el a világosi fegyverletétel híre.)

MP – nullahategy.hu

Föltámadott a tenger (1953)

Az Illyés Gyula filmregényéből, Ranódy László, Szemes Mihály és Nádasdy Kálmán rendezésében készült nagyszabású, két és fél órás filmeposz Petőfi és Bem alakjával a középpontban mutatja be az 1848–49-es történéseket a forradalom kitörésétől a nagyszebeni győzelemig – a kor ízlésének és a kommunista osztályharcos ideológiának megfelelő feldolgozásban. A Rákosi-korszak egyik szuperprodukciója, az ötvenes évek legnagyobb filmes vállalkozása a kor legnagyobb színészeit vonultatta fel, olyan nevekkel a fő- és mellékszerepekben, mint Görbe János, Básti Lajos, Darvas Iván, Bessenyei Ferenc vagy Sinkovits Imre. A film ma is élvezhető, mivel a kopottas történelemszemlélet és a néhol röhejes internacionalista forradalmi pózok mellett az emberi szabadságvágy univerzális üzenete is könnyedén dekódolható benne. Ráadásul a szabadságharc dicsőséges pillanatával, nem pedig a leverésével ért véget, amivel csak fokozza a hazafias érzületet, mégha az alkotói szándék feltehetően nem is abban fogant meg.

A kőszívű ember fiai (1965)

Várkonyi Zoltán romantikus, festői történelmi filmje a Baradlay család történetén keresztül eleveníti meg a szabadságharc időszakát. Jókai Mór forradalmi családregényének látványos adaptációja emberközelbe hozza a függetlenségért küzdő liberális magyar nemességet és polgárságot, hazafiságuk, bátorságuk mellett egyéni, emberi vonásaik is kirajzolódnak. A kor legnagyobb színészeivel, Sulyok Mária, Bitskey Tibor, Mécs Károly és Tordy Géza főszereplésével forgatott kétrészes alkotás a hatvanas évek talán legnépszerűbb filmje volt, a mai napig élvezetes és izgalmas akciókkal, érvényes érzelmekkel, képeskönyvbe illő vizuális parádéval fűszerezve. Várkonyi már-már küldetésének tekintette a klasszikusok filmes átörökítését (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Fekete gyémántok, Egri csillagok), ezzel a monumentális történelmi tablóval pedig az első olyan Jókai-feldolgozást készítette el, aminek sikerült hitelesen megcsillantania valamit az író nemzetmitológiát ápoló eszmefuttatásaiból, igaz, leginkább a szellemiségéhez és nem a szövegéhez maradt hű. Egyik epizódja – akárcsak Sára Sándor 80 huszára -, a hazaszökdöső magyar huszárok csoportjának állít emléket.  

Petőfi ’73 (1973)

Kardos Ferenc kísérleti/történelmi filmjében hatszáz gimnazista játssza el Petőfi Sándor életének legizgalmasabb és leghazafiasabb szakaszát 1848 március idusától a segesvári csatáig. A diákszereplők egy izgalmas megoldással egyszerre alakítják saját magukat és a forradalom szereplőit hosszú hajjal és farmerban, a pajkos Petőfi-passiójátékon pedig el is mondják a véleményüket a történelmi alakokról, újraértelmezve és a saját valóságukkal tükröztetve a kor viszonyait. A cenzúra persze fontos gondolatokat nyesetett ki a sajtószabadságról és elnyomásról, a harsányabb hazafias forradalmi beszédek mögé bújtatott üzenetek azonban nagyrészt elkerülték a figyelmüket, mivel Kardos Ferenc és testvére, forgatókönyvíró társa, Kardos István úgy játszotta ki cenzorokat az áthallásos szövegekkel, mint a legagyasabb odamondogató beat- vagy folkzenészek.

Tizennégy vértanú (1970)

Hajdufy Miklós sok tévéfilmet rendezett a XIX. századi magyar történelemről, azon belül az 1948-49-es forradalomról és szabadságharcról, amelynek filmművészetileg talán legértékesebb darabja a Tizennégy vértanú. Ahogyan a film címe is utal rá, Hajdufy alkotásának fő vívmánya a tankönyvi ismereteink kiegészítése fontos történelmi lábjegyzetekkel: az aradi vértanúk társát, Kazinczy Ferenc fiát, Kazinczy Lajos honvéd ezredest Haynau néhány héttel a tizenhárom után végeztette ki, a rendező pedig pontokba szedve, ám nem kronologikus rendben, hanem időbontásban veszi végig azokat a történéseket, amelyek a szabadságharc hőseinek vértanúhalálához vezettek. A remek színészi alakítások mellett a film hiányosságait és apró hibáit feledteti az is, hogy a per és a kivégzés részletei rendkívül hitelesek, precízen, tanulmányszerűen követik a forrásértékű korabeli leírásokat: nemcsak az ítéletet olvassák fel szó szerint és teljes terjedelmében, de megismerhetjük az áldozatok utolsó szavait, gesztusait is. Ebből következően Hajdufy tévéfilmje oktatási segédanyagként is megállná a helyét.

80 huszár (1978)

Sára Sándor, az 1968-tól kezdve rendezőként is tevékenykedő neves operatőr easternje a Lenkey huszárszázad Petőfi által is megverselt igaz történetét dolgozza fel, sokszoros fénytörésben ábrázolva a külhoni szolgálatból hazaszökő magyar katonák rettentő fizikai és lelki megpróbáltatásait, amelyek a végén nem várja őket megváltás. A forradalom kitörésének hírére a császárnak felesküdött, Lengyelországban állomásozó Lenkey-huszárok (igaz, a kaptányt a filmben Paál Farkasnak hívják) a parancsot megtagadva elindulnak Magyarországra, hogy csatlakozzanak a szabadságharchoz, ám az út során meg kell küzdeniük a természettel, az ellenséges túlerővel, és saját illúzióikkal is. A film főbb szerepeit Tordy Géza, Madaras József, Cserhalmi György, Dózsa László és Oszter Sándor alakították. Sára gyönyörűen fényképezett filmklasszikusa az egyik legizgalmasabb magyar kalandfilm, ma is helytálló akciójelenetekkel.

Szirmok, virágok, koszorúk (1984)

Lugossy László berlini Ezüst Medve-díjas filmje a világosi fegyverletétel után játszódik, két magyar színészóriás, Cserhalmi György és az utolsó alakításában is elementáris Őze Lajos főszereplésével. A világosi fegyverletétel után Majláth Ferenc huszárfőhadnagyot osztrák büntetőszázadba sorozzák be, miután forradalmár társa öngyilkosságot követ el és parancsnoka, az Ezredes megszökik. Két év múltán a belügyminiszter embere, a befolyásos Heinrich nagybácsi közbenjárására leszerelik. Apátiába süllyed, ám egy családi keresztelő kizökkenti a passzív rezisztenciából, és még aznap betoppan az Ezredes, Kossuth állítólagos ügynöke, aki a „láthatatlan légióhoz” való csatlakozásra szólítja fel. Másnap az egész családot letartóztatják, Ferencet diliházba szállítják, ahol öngyilkos lesz. Érthetetlen, hogyan ment át ez a film a rendszer rostáján, Lugossy ugyanis az elnyomóknak behódoló mindenkori megalkuvókról énekel, miközben azt vizsgálja, hogy a fegyverletétel után „miféle emberi kálváriák vezettek a politikai és pszichikai kiegyezéshez”. Az operatőr Ragályi Elemér bravúros fényképezése Stanley Kubrick elismerését is kiváltotta.

 

2019-03-18T21:38:37+01:00 2019. március 15.|