A Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. a Liget Budapest projekthez kapcsolódó Fővárosi Városligeti Színház, valamint a Dózsa György úti mélygarázs tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést – mindkét felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

MTI

Az első feladat a Fővárosi Városligeti Színház épületének az eredeti tervek alapján történő újjáépítése, egy korszerű, a legmodernebb technikával felszerelt és a 21. századi látogató igényeknek megfelelő színházi tér kialakításával. A színházat – a funkciója szerint – új intézményként, gyermek és ifjúsági teátrumként, állandó társulat nélküli, befogadó és fesztivál színházként kell megtervezni. A színház összes hasznos területe 3300 négyzetméter.

A Dózsa György úti mélygarázs tervezésénél elsődleges szempont a parkolási funkció – használati és üzemeltetési szempontból – gazdaságos, célszerű és költséghatékony kialakítása. A mélygarázs tervezett nettó alapterülete 27 400 négyzetméter, a befogadó képessége pedig 800 gépkocsi. Ebből 784 normál és 16 mozgássérült autóhely, továbbá 70 motorparkoló helyet és 90 kerékpártároló helyet is tartalmaz a garázs. Az ajánlattételi határidő mindkét tendernél március 23.