Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

1578-ban lenyűgöző felfedezés tettek a római katakombahálózat szövevényes sírjai közt, mely mélyen Róma utcái alatt lappang. Sírok voltak bennük csontvázakkal, melyek korai keresztény mártírokhoz tartoztak. Úgy vélik, hogy ezek a szentek bátorságuk és megingathatatlan keresztény hitük miatt a Diocletianus korabeli keresztény-vérengzések áldozatai voltak, akiket sebtiben kellett eltemetni titokban, a lehető leggyorsabban, nagy számban.

SZILÁGYI ANDRÁS – Nullahategy

Mivel épp ekkor folyt a Reformáció, számtalan korábbi ereklyét pusztítottak el a vallásháborúk során. Ezeket az újonnan megtalált ereklyéket ezek pótlására szállították Európa számtalan helyére, elsősorban német területekre a katolikus közösségek számára. Miután leszállították őket, minden csontvázat felöltöztettek és különböző értékes ékszereket, drága szöveteket, koronákat, páncélokat, sőt néhány esetben még parókát is adtak rájuk. Ezután a templomon belül kiállították őket, mintegy emlékeztetőül mindenkinek, aki oda látogatott, hogy miféle mennyei gazdagság és jólét vár rájuk a halál után, ha hűek maradnak a katolikus hithez.

mennye3

Nemrégiben jelent meg Paul Koudounaris művészettörténész könyve, melyben hosszas kutatómunkával feltérképezte ezeknek az ereklyéknek a további sorsát. A saját bevallása szerint „ereklyevadász” szerzőt annyira lenyűgözte ez a felfedezés, valamint a történet mögötti kultuszok utóélete, hogy megkereste és dokumentálta ezeknek a katakombaszenteknek az utóéletét. Bámulatos módon sok csontváz még mindig látható, eredeti tárolóedényeikben és felöltözve várják a Feltámadást a templomokban. Olyant is talált, ahol a „kitétel” valami okból félbe maradt, és a kripta mélyén félig felöltöztetett szentek lapulnak azokban a ládákban, melyekből anno Rómából megérkeztek.

Könyvének címe: ‘Heavenly Bodies: Cult Treasures & Spectacular Saints from the Catacombs’ (Mennyei testek: kultuszkincsek és a katakombák látványos szentjei) feltesz számos, a modern tudomány számára is izgalmas kérdést. Hogy néztek ki ezek a szentek a valóságban? Hogyan haltak meg pontosan? Ki rendelte el az eredeti katakombákban való elhelyezésüket? Végül, hogy feledhették el őket oly gyorsan, hogy már a barokk korszak közepére legnagyobb részük elfeledve lappangott kis templomok mélyén, távol a hivatalos kultuszoktól? A könyv egyenlőre angolul érhető csak el, de az interneten megrendelhető ITT.

Galériánk kis válogatás a publikált fotók közül.

mennye6
« 1 A 5 »

Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •