Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Talán nem kiabáljuk el, ha azt mondjuk: a 2018-as év legkellemetenebb és egyben legzavarosabb filmje a Kicsinyítés című disztópia történetét, amelyben az alsóközéposztály lehetőséget kap arra, hogy luxus körülmények között éljen. Szóval: akkor leszel igazán nagy, ha kicsi leszel. Merj nagy és gazdag lenni, azaz: merj tíz centis kis emberré válni, hogy leélhesd az életedet egy Aprajafalva nagyságú méretarányosan kicsi luxuslakóparkban.

PZL – 061.hu

Swift Gullivere óta tudjuk, hogy milyen kiváló dramaturgiai lehetőségek vannak a liliputi helyzetekben, de a Kicsinyítésnek valójában nem sok köze van magához a kicsinyítéshez, a film nem aknázza ki kellőképpen az apró és óriás viszonyrendszerét, a film valójában egy környezetvédelmi disztópia. De álljunk meg egy szóra: a szegénység és a lecsúszás veszélyének feltérképezéséhez nem kell felmutatni azt, hogy még bizony Lezserlendben is laknak szegények, akik a városfalon túlra kerültek, itt talán mást kellett volna keresgélnie a rendezőnek. Az, hogy a Föld a kipusztulás szélére jutott az a filmben tény, de ezt semmivel nem illusztrálják, pedig rá kéne hangolódnunk egy földalatti életre berendezkedő közösség utolsó kalandjára a Földön, hiszen van egy jelenet, amikor utoljára látják a Napot.

A film kijátszhatta volna azt is, hogy milyen az, amikor egy proli hirtelen a gépsor mellől egy luxus wellness hotelben találja magát, ami valójában az ő miniatürizált kis kastélya, de a Kicsinyítésben nincs különösebb szerepe a szociológiának. A film tele van humanista bombasztokkal, a szegényeken segítő Teréz anyákkal, és ugyebár ott van maga Paul Safranek (Matt Damon), aki annyira jótét lélek, hogy a menekülés helyett a biztos halált választja, amikor visszamegy a Lezserlend melletti szegény negyedbe, hogy ételt vigyen a hajléktalanoknak, és hogy tovább maszírozhassa Ngoc (Hong Chau) lábcsonkját. A féllábú vietnami illegális bevándorlót erőszakkal kicsinyítettek le és társaival együtt egy tévésdobozban szállították a kicsik világába (!).

A történet talán akkor lett volna menthető, ha kiélezi Paul és felesége, Audrey közötti magánéleti konfliktust. Ráadásul az asszony (Kristen Wiig) az utolsó utáni pillantban úgy dönt, hogy mégsem vállalja a kicsinyítést, miközben a férj már visszafordíthatatlanul nyolc centis lett. Nos, az egy helyzet, egy igazi dráma, amiből egy jó filmet lehetett volna készíteni, az összement férfi bosszút áll, stb. De Alexander Payne rendező végül egy biotech new age filmet készített, és ha ismernénk a szcientológiát, akkor lehet, hogy azt kérdeznénk: ennek a kamuvallásnak az Ószövetségét filmesítették meg? A Kicsinyítés egyébként meglehetősen vontatottan indul, kb. negyven perc telik el, míg végre hőseinken végrehajtják a kicsinyítést, alaposan megismerjük a technológiát, részletesen bemutatják magát az eljárást, de még innen is mentető lett volna a film, ha mondjuk elmegy a thriller irányába.

Viszont a film egy hippi kommuna emberiség megmentéséért tett erőfeszítéseire koncentrál, a férjet cserben hagyó feleség neve már szóba sem kerül. Matt Damon remekül hozza az alsó középosztálybeli melóst, viszont a szerb Dusant alakító Christoph Waltz ebben a balkáni bűnöző szerepben inkább egy pojáca, nem áll jól neki a vígjátéki zsáner. Lehetett volna még akár egy vígjáték és a krimi elemeit ötvöző film, de helyette egy érzelgős környezetvédelmi disztópia-mozi lett a Kicsinyítésből, amelynek a jelenetei annyira kellemetlenek, hogy a mozinéző szégyelli magát. A Kicsinyítés olyan vacak film, hogy a kritikát is le kellett volna kicsinyíteni mondjuk 300 karakterre.

Kicsinyítés
amerikai film
rendezte: Alexander Payne
szereplők: Matt Damon, Christoph Waltz, Kristen Wiig, Hong Chau
Bemutató: 2018. január 11.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •