Hetedik alkalommal rendeznek Mesefesztivált Vecsésen május 18-19-én, emléket állítva Bálint Ágnes munkásságának. Kis Tóth János, a Bálint Ágnes Kulturális Központ igazgatója, a Mesefesztivál főszervezője. A fesztiválon sok játékkal, színpadi produkcióval várják a családokat, az eseményen lesz pontgyűjtőjáték is, ahol hétpecsétes titkot fejthetnek majd meg a gyerekek hét helyszínen. Emellett megkísérlik felállítani a legnagyobb magyarországi krétarajz rekordját.

MTI

A fesztiválon mutatják be azt a mesekönyvet, mellyel örök emléket szeretnénk állítani Bálint Ágnes élete és hagyatéka előtt – ismertette a szervező. Németh Ágnes, a Bálint Ágnes Emlékház vezetője, az írónő lánya az antológia kapcsán elmondta: minden felkért író örömmel fogadta a felkérést, hogy írjon mesét Bálint Ágnes szellemiségét folytatva. A kötetben, melyet egy író-olvasó találkozó keretében mutatnak be szombaton, Berg Judit, Lackfi János, Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Kertész Edina és Tamás Zsuzsa meséi szerepelnek.

A kötet első meséje, amit Berg Judit írt, mintha a Frakk a macskák réme című rajzfilm-sorozat nulladik fejezete lenne, arról szól, hogy, hogyan került Frakk Károly bácsiékhoz. Németh Ágnes beszélt arról is, meglepő számára, hogy az emlékház látogatói közül még mindig nagyon sokan emlékeznek a József Attila-díjas író meséire, a mai gyerekek is jól ismerik a Futrinka utcát és lakóit. A szerevző szerint Bálint Ágnes örökérvényű meséiben olyan értékek jelennek meg mint a humanitás, a család melege, a munka érdeme. A történetekből szelídség, béke, nyugalom árad.  “Úgy látszik még a mai generációnak is szüksége van ezekre, mert még mindig vevők rá” – tette hozzá Németh Ágnes.