Mindannyian fantomokba vagyunk szerelmesek, de nem mindegy, hogy az adott fantom mennyire emlékeztet arra, akivel egy háztartásban élünk. És persze vannak súlyos esetek is, ott van például Duncan (Chris O’Dowd), aki egy majdnem híres rocksztárba, Tucker Crowe-ba (Ethan Hawke), aki ráadásul több, mint húsz éve eltűnt. Duncan az életét Tucker felkutatásának szenteli. Kutathatná azt is, hogy Annie (Rose Byrne) miért olyan boldogtalan mellette, de ez a legkevésbé sem izgatja, és persze ezért is boldogtalan Annie. Ja, és főleg azért, mert Duncan nem akar gyereket. 

PZL – 061.hu

És az már csak a hab a tortán, hogy amikor előkerül  az eltűnt rocksztárunk özönvíz előtti demója, akkor Annie a vibrátorából veszi ki az elemeket, hogy a pasija meg tudja walkmanon hallgatni a felvételeket. A Nick Hornby regényéből készült filmben, a Meztelen Julietben tehát vannak problémák, úgymint mindenféle kielégítetlenségek, arról nem beszélve, hogy ez a szemét Duncan még össze is jön a kolléganőjével, és nem érti, hogy Annie miért olyan mérges. És még csak ezután gabalyodik össze úgy történet, mint egy kazettaszalag, amit bekapott a magnó. Mert egyszer csak megérkezik maga az eltűnt pophős, Tucker Crowe (Ethan Hawke), akit nyilvánvalóan a Manic Street Preachers gitárosa, Richey Edwards ihletett, csak míg Richey  sosem került elő, addig Trucker, a fantomhős egyszer csak megjelenik Annie életében.

Ott áll előtte hús-vér valójában, leszedáltan, pocakosan, piásan, ahogy azt el is várjuk az elfeledett, lúzer popsztároktól. És persze Annie sem közömbös a fickó iránt, a volt pasija pedig csak ezután kezd igazán teperni, hiszen számára csak azután lett igazán izgalmas Annie, hogy Trucker fénye hull rá. Szóval, látszólag olyan egyszerű ez a kisvárosi történet, mint egy afféle skandináv szobazene-pop, de végül annyira bonyolult lesz, mint egy Sztravinszkij előtt tisztelgő prog-rock mise. Annie valójában családot akart, de a családtagjai végül Trucker fun club chat-szoba őrültjei lettek. A kérdés persze jogos: miért nem lépett le hamarabb, hiszen a történet szerint már legalább 35 éves. De ez nem számít, mert aztán Duncan, a kitartott, hálátlan pasi robbant, így Annie-nek itt lenne a lehetősége, hogy normális életbe kezdjen, de mint egy afféle Stockholm-szindrómás, belezúg abba a pasiba, aki némi áttétellel tönkretette az életét.

Ő pedig egy legalább akkora lúzer, mint Duncan, hiszen, nincs kiábrándítóbb egy majdnem-híres rocksztárnál. Aztán rá kell jönnünk, hogy ez valójában csak metafora, hiszen mindannyian majdnem-rocksztárok vagyunk, mindenkinek majdnem összejöhetett volna valami, de aztán mégsem, mindenki listát vezet az elpazarolt éveiről, és ez a film azt mondja: sebaj, mert mindig van mód újrakezdeni, és a popsztárság is valójában egy fantom dolog, a lényeg, hogy legyen valakid, aki nem egy fantomot kerget, legyen valakid, akivel felrakhatod többek között a vesztesek kedvenc lemezét, a Tucker Crowe Juliet című albumát, és még 1001 más albumot is. A Meztelen Juliet Ninck Hornby legjobb filmes adaptációja a Pop, csajok, satöbbi óta, csak itt, a Jesse Peretz rendezte moziban nem lemezeknek van katalógusszáma, hanem az elpazarolt éveknek.

A meztelen Juliet
angol vígjáték
szereplők: Rose Byrne, Ethan Hawke, Chris O’Dowd
rendezte: Jesse Peretz
bemutató: október 11.