Ma van a színházi világnap, amelyre számos teátrum készül programokkal; a színházi ünnep alkalmából az előadások előtt felolvassák a világnap nemzetközi üzenetét, amelyet az idén Samiha Ayoub egyiptomi színésznő írt.

MTI

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

A 61. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára. Idén Samiha Ayoub egyiptomi színésznőt kérték fel, aki üzenetében többek között azt írja: “miközben boldog vagyok, hogy hozzátok szólhatok, minden porcikám remeg a nyomasztó feszültségek és zűrzavaros érzések súlya alatt, amelyektől, a világ mai állapotát látva, mindannyian szenvedünk – színházi és nem színházi alkotók egyaránt”.

“Mi a művészet fényét használjuk a tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen” – hangsúlyozza, hozzátéve: hitet teszünk amellett, hogy az élet megérdemli, hogy éljük. “Arra hívlak titeket, hogy álljunk össze mindannyian, kéz a kézben és vállvetve, engedjük szabadjára a hangunkat, ahogy a színpadon szoktuk, hogy felébresszük a világ lelkiismeretét és megkeressük magunkban az ember elveszett lényegét. A szabad, toleráns, szerető, együttérző, gyengéd és elfogadó embert. Utasítsuk el a brutalitás, a rasszizmus, a véres konfliktusok, az egyoldalú gondolkodás és szélsőségesség aljas képeit” – írja a művész üzenetében.

A világnap alkalmából több színház készül programokkal. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban például Mindenkire szerep vár címmel közönségtalálkozót tartanak a teátrum művészeivel; színházi történetek, anekdoták, élménybeszámolók hangzanak el. A Bajor Gizi Színészmúzeumban a világnapon múzeumi teadélutánt tartanak Komédiások a kávéházban címmel, a Jurányi Inkubátorházban pedig Függetlenül egymással címmel beszélgetéseket szerveznek a független struktúrákról. A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elnöksége darabbörzét rendez a Katona József Színházban. Az eseményen, amelyhez online is lehet csatlakozni, a kortárs külföldi kínálatból válogatott darabokat öt-öt percben mutatják be.

A színházi világnap alkalmából ítélik oda évente a Hevesi Sándor-díjat. A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja által alapított elismerést minden évben három olyan művész, kultúraközvetítő kapja, aki sokat tett a magyar nyelvű színházi kultúra nemzetközi elismertetéséért.