Idén is próbára tesz és mozgásra buzdít minket a Kihívás Napja, amely 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egésznapos verseny keretében döntik el, melyikük városa a sportosabb. A verseny eldöntéséhez 0 órától este 9-ig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást, legalább 15 percen keresztül. Ebből lett a ma már világszerte népszerű Kihívás Napja, melynek „teljesítési dátuma” ebben az évben május 31-e, de ha egy iskola, munkahely vagy intézmény csapata hivatalosan is szeretne részt venni az akcióban, akkor még ma nevezhet a „Kihívás napja” weboldalán. De vajon milyen mozgásforma lenne ideális, hogy kitöltsük azt a 15 percet? Ajánlunk néhány filmet, amelyeket segíthetnek sportágat választani és talán még a leglustábbakat is kirobbantják a karosszékből.

LEIRER TÍMEA – 061.hu

Futás – Tűzszekerek
Ha úgy döntünk, végre rendeltetésének megfelelően használjuk a régen megvásárolt futócipőt, akkor a következő két filmet semmiképp ne hagyjuk ki! Ha állóképességünk nem is javul attól, hogy végignézzük őket, a futás poeticájához, lélekre gyakorolt hatásához talán egy kicsit közelebb jutunk. Hugh Hudson 1981-es filmje, a Tűzszekerek (Chariots Of Fire) megtörtént sporttörténeti eseményeket dolgoz fel, a brit atlétaválogatott által az 1924-es párizsi olimpián szerzett aranyérmek történetét, a középpontban két rövidtávfutó, Harold Abrahams és Eric Liddell küzdelmével. Eric Liddel, az elszánt skót misszionárius Isten dicsőségéért fut. Harold Abrahams, egy gazdag zsidó család fia azért fut, hogy bebizonyítsa ezzel jogos helyét a cambridge-i társadalomban. A többszörös Oscar díjas film részben valódi sportdokumentum, de valójában sokkal több annál. Egy film, amely olyan emberi és hiteles módon ábrázolja a futók küzdelmét, hogy végignézve talán még azok is elgondolkodnak a maratonon, akik előtte talán a háztömböt sem akarták körbefutni.

 

Még mindig a futás – Ultra
A Tűzszekerekhez hasonlóan a futást nemcsak mint fizikai teljesítményt, hanem mint lélekemelő önismereti folyamatot ábrázolja az ezekben a hetekben „közszemlére került dokumentumfilm, az Ultra. Simonyi Balázs filmrendező és hosszútávfutó valóban a lelkekben turkál dokumentumfilmjében, melyet a Spartatlon versenyen forgatott 2015ben. Az Athén és Spárta közötti 246 km-es utat 36 óra alatt teszik meg a versenyzők, köztük maga a rendező is. Az indíttatás más és más, van aki felejteni akar, van, aki kitűnni a sorból, van aki vezekel az emberfeletti teljesítménnyel. Valami biztosan kiderül a film igazán szerethető karaktereinek történeteiből: az ember rendkívül kicsi és sérülékeny része az univerzumnak és ha valaki egy ilyen versenyen indul, legkevésbé a futás öröme miatt teszi.

 

Boksz – Millió dolláros bébi
Nem tudom, hányan lesznek olyan bátrak, hogy a bokszot választják a Challenge Day kihívásai közül, de annyi bizonyos hogy a filmtörténetben bőven találunk inspirációt. A Rocky összes epizódja, a Robert DeNiro főszereplésével készült Dühöngő bika, vagy akár Franco Zefirelli Bajnok című filmje mind-mind az ökölvívás férfiasságát, erejét és a főhős kitartó munkáját mutatják, de egyben mind rávilágítanak arra is, mennyire sérülékenyek ezek a látszólag erős és legyőzhetetlennek vélt férfiak. A boksz persze akkor is vér, verejték és küzdelem, ha egy nő adja a jobbegyeneseket. Clint Eastwood filmje, a Millió dolláros bébi nem egy tipikus „bokszolós film”, hanem annál sokkal több. Egészen pontosan az esélytelenek győzelméről szóló, emberi történet. Maggie, egy kétségbeesett, többszörösen hátrányos helyzetű, már nem fiatal pincérlány, aki számára a boksz jelentheti az egyetlen kiutat. Az ő küzdelmeit követhetjük figyelemmel a kezdeti nehézségektől, a szereplők életét gyökeresen megváltoztató folyamaton át, egészen a megérdemelt sikerig. A Hillary Swank, Morgan Freeman és Clint Eastwood főszereplésével készült film remek példája annak, amikor veterán rendező, veterán színeszekkel egy valódi mesterművet hoz össze a filmvászonra.

 

Futball – Régi idők focija
Nem nehéz megtippelni, hogy a kihívások között idén is főszerepet kapnak majd a labdajátékok, azon belül is a foci. Vége-hossza nem lenne a felsorolásnak, ha focis filmeket keresnénk, kezdve a Pelé életét feldolgozó mozitól egészen napjaink magyar sikeréig az alaptémát a focitól indító, de valójában komoly társadalmi kérdéseket taglaló Brazilok című filmig. Viszont ha igazán kedves, emlékezetes és szívünkhöz biztosan közel álló filmet keressünk, nézzük meg a Régi idők focija című filmet. “Kell egy csapat!” – szinte a magyar identitás része ez a szállóige, nincs is magyar ember aki ne ismerné ezt a mondatot, ha a magyar fociról van szó. A Csabagyöngye SC első ligába való felkerülésének története a húszas évek filmes eszköztárának segítségével kalauzol el bennünket a budapesti foci világába. Minarik Ede mosodás, szenvedélye a foci, így aztán mindent feláldoz kedvenc csapatáért. A magyar klasszikus, hazai kultfilm, mondhatni a magyar filmtörténet egyik legkiválóbb darabja Sándor Pál keze alól került ki, és még a mai napig mosolyt varázsol minden néző arcára, olyan nagyszerű színészeknek köszönhetően, mint Garas Desző, Kern András, Major Tamás, Esztergályos Cecília vagy Márkus László.

 

Amerikai foci  – Emlékezz a titánokra
Sok jó filmet kaptunk amerikai foci tematikában is – ráadásul a sportág egyre népszerűbb Magyarországon – ezért ne menjünk el szó nélkül az Emlékezz a titánokra című mozi mellett sem. A filmben egy kiváló futball edző, akit Denzel Washington alakít, azt a nehéz feladatot kapja, hogy faragjon egy csapatot fekete és fehér srácokból, mindezt 1971-ben, Virginiában. Nem könnyű a dolga, de végül kellő elszántsággal, határozottsággal és főképpen emberséggel egy olyan közösséget kovácsol, akik nem csak a pályán, de azon kívül is egymás valódi bajtársaivá válnak. A filmben megvan minden, ami egy jó sportfilmhez kell: egy kitűnő történet,  fantasztikus színészi gárda, ízléses humor, dráma és persze amerikai foci minden mennyiségben.

 

Baseball – Pénzcsináló
Ha már amerikai sportokat emlegetünk, jöjjön egy kis baseball is, hátha valaki kedvet kap hozzá, hogy ütőt ragadjon, megpróbálja eltalálni az érkező labdát, aztán pedig fusson. ( A szabályrendszer nyilván nem így szól, de legtöbben Magyarországon nagyjából ennyit konyítunk ehhez a sportághoz). Baseball témában az utóbbi évek nagy sikere volt a Brad Pitt főszereplésével készült Pénzcsináló. A film valós történeten alapul, a főhős Billy Beane élete mind a mai napig a baseball. Valaha sportolói karrierről álmodott, ám nem sikerült a legjobbak közé kerülnie. Munkája így is a sportról szól, ő az Oakland A’s baseballcsapat vezetője. Mivel kisköltségvetésű csapatról van szó, nem sok eséllyel szállnak ringbe a trófeákért. Ekkor Beane megismerkedik Peter Brand  statisztikussal, aki bemutatja neki elméletét. Eszerint, ha pusztán a játékosok évek alatt gyűjtött statisztikáiból indulnak ki, kevés pénzből egy remek csapatot tudnak összeállítani. Kezdetben rengeteg ellenállásba ütköznek, de úgy tűnik, az ötlet sikeres lehet.

 

Kosárlabda – Carter edző
A legnépszerűbb labdajátékok közül nem maradhat ki a kosárlabda sem. Ha pedig kosaras film, akkor legyen az a Carter edző című mozi. Az igaz történet alapján készült film az ellentmondásos gimnáziumi kosárlabda-tréner, Ken Carter lélekemelő története. Cartert az egekig magasztalták és a sárba döngölték egyszerre, amikor belekerült a hírekbe azzal, hogy az egész veretlen csapatot a kispadra küldte, gyatra tanulmányi eredményük miatt. A kaliforniai Richmondban játszódó cselekmény az emberi bátorság és meggyőződés felemelő, őszinte portréja; arról szól, hogyan lehet legyőzni a környezet által állított akadályokat, hogyan lehet fiatal embereknek egy olyan jövőt felvázolni, amely túlmutat a bandákon, a drogokon, a börtönön, még a sportban is. A filmben a kosárlabda adja az alaptémát, de tulajdonképpen bármilyen sportra ráhúzható, ahol fontos a csapatmunka, az összetartás és az egymásért való kiállás.

 

Úszás – Az úszóbajnok
Talán furcsa és megmagyarázhatatlan, miért nincs még nekünk, magyaroknak úszó életrajzi filmünk. Talán néhány év múlva már egy ilyen szerepelhet az ehhez hasonló inspirációs listán, de egyelőre be kell érnünk az ausztrálokkal. Az Úszóbajnok című film a Fingleton családról szól.A zűrös életet élő famíliában a legkisebb fiú, Tony helyzete a legnehezebb, bármennyire is szeretne ugyanis megfelelni az apja elvárásainak, nem kap semmi szeretetet. Tony sajátos módon próbálja kivívni a szülő elismerését. Amikor kiderül, hogy tehetsége van az úszáshoz, hatalmas akaraterővel, töretlen elszántsággal küzd azért, hogy világklasszis sportoló legyen belőle. A film Tony Fingleton igaz történetét meséli el.

 

Autósport – Verdák
A foci mellett ha valami igazán népszerű Magyarországon, az a motorsport. Bár a kihívás napja bírái maximum 15 percnyi autó tologatást fogadnak el a nevezésnél, semmiképp nem mehetünk el szó nélkül a sportág mellett, amelyben mind autós mind motoros vonalon a magyar versenyzőknek is komoly sikerei vannak. Ha valaki inspirálódni szeretne, jobban meg akarja ismerni a zajos, száguldó világot, annak őszintén ajánlhatjuk a Senna című dokumentumfilmet, a Forma1 aranykoráról szóló Hajsza a győzelemért című mozit vagy a valós történeten alapuló, Sir Anthony Hopkins főszereplésével készült A leggyorsabb indián című filmet. Ha viszont valaki csak szórakoztató lenne, annak nincs más dolga mint  leülni a gyerekkel és megnézni a Verdák első és második részét és várni Villám McQueen legújabb kalandjait június 15-én a mozikban.

 

Torna – Fehér tenyér
A szertornához és a versenysporthoz talán nem fog kedvet csinálni, de a főhős sikereit és küzdelmének gyümölcsét látva egy kis mozgás iránt talán felkelti az érdeklődést Hajdú Szabolcs nagysikerű filmje a Fehér tenyér, amely bár nem kifejezetten sportfilm, nem hiányozhat ebből a felsorolásból A Fehér tenyér húsz év történetét meséli el. A kamasz Dongó tehetséges tornász, a fenyítésekkel teli edzések ridegsége elől a cirkuszba menekül, miután leesik a trapézról, visszatalál a tornaterembe. Felnőttként Kanadában vállal edzőséget, a tehetséges, de öntörvényű fiú, Kyle trénere lesz. A Dongó gyermekkorából ismert edzői módszerek Kyle esetében nem válnak be. Dongó végül egyszerre edzője és versenytársa lesz tanítványának, akivel a debreceni világbajnokságon is összeméri az erejét.

 

vezető kép: Chariots of fire