Napokban jelent meg a Meszecsinka pszichedelikus folk-rock zenekar Állj bele a mélybe című vinyl albuma. A formáció Európa-szerte ad teltházas koncerteket, december 7-én Madridban léptek fel, december 14-én Barcelonában adnak koncertet. Nemrég tértek haza egy sikeres francia turnéról, német, angol és francia lapok írnak róluk lelkes lemezkritikákat. Magyarország, ébresztő! Budapesten január 25-én mutatkoznak be a Fonó Budai Zeneházban. Oláh Annamáriával, a Meszecsinka énekesnőjével beszélgettünk. 

PZL – 061.hu

Az új lemez progresszív fordulatot jelent a formáció életében. Volt egy bizonyos esemény, dolog, ami eredményezte a váltást, vagy ez fokozatosan alakult ki?
Minden lemezünk nagyon más, de ez nem tudatos, éppen itt tartunk. Én időközben felnőttem, egyre többet tapasztalok, megyek le a mélybe, hozom felszínre azt, amit ott találok. Ezekhez az élményekhez természetesen mindig kapok az élettől egy-egy löketet. Mind a zenekar életében, mind a magánéletben történtek változások, alapjaiban rengett meg a világképem. Mit tud csinálni a zenész a szétesésben? Kiadni magából mindazt, ami mardossa belülről, legjobb inspiráció, és ez most ilyen lett.

Milyen stratégiát választ a zenekar? Inkább a VHK-s közönség előtt léptek fel, vagy a hagyományosabb, folkos bázisokon?
Oda megyünk, ahova hívnak. Mi valahogy mindenhonnan kilógunk, aminek egy kicsit örülök is, meg nem is. Nehéz, mert mikor megpróbálják behatárolni a zenénket, akkor olyan jelzőket kapunk, amiről az embereknek van már egy elképzelése, hogy az milyen lehet. Nemrég olvastam egy koncert kritikát, ahol azt írták, hogy azért nem akart az illető minket meghallgatni, mert elege van az etno bandákból. De szerencsére maradt, és nagyon bejöttünk neki. Másrészről örülök, mert a közönségünk nagyon vegyes, a behatárolhatatlanság előnye, hogy nagyon széles skálán mozgunk koncert helyszínileg, a művelődési házaktól a Fekete Zajig.

Kép: Kóti Réka

Biljarszki Emil (a Meszecsinka gitárosa, billentyűse) szerint egykori zenekarát, a Korai Örömöt sokáig egyben tartotta az energia, a feszültség, ami aztán eltűnt a csapatból. Ez az energia ott van a Meszecsinkában. Hogy lehet ezt előhívni egy-egy próbán?
Hogy milyen volt a Koraiban, csak a rengeteg színes-szagos sztorikból tudom elképzelni. Sajnálom, hogy az az időszak nekem kimaradt, mindig irigykedve és ámuldozva hallgatom, hogy milyen menő lehetett a 90-es évek (na meg előtte!) zenei téren – és nem csak itthon. A Meszecsinkának erős energiája van, de oda kell rá figyelni, mert sérülékeny. Egy zenekar olyan, mint egy család, és ha valami nem működik a rendszerben, akkor mindenki megsínyli. Dolgozni kell rajta, és ha ebben a közös melóban mindenki benne van, akkor tud újra és újra megújulni az az energia. Én csak remélem, hogy így lesz még egy jó darabig.

Mennyire bízzátok magatokat az ösztönös érzésekre koncert közben? Azaz előfordul, hogy szabad irányt vesz egy-egy dal, vagy kötöttek a struktúrák?
Minden számnak megvan a kerete, de vannak olyanok, amikben el merünk szállni, és ha jól érezzük egymást, akkor ott helyben is születhet valami új. Van egy jó pár olyan szám, amit teljesen máshogy játszunk a felvételekhez képest, koncerteken átalakultak. Az énekbe szoktam rendszeresen valami újat belecsempészni, máshogy énekelni, mert nem szeretem a megszokottságot, félek, hogy unalmassá válok.

Fotó: Biljarszki Dániel

Számos nép zenéje hagyott nyomot a korábbi munkáidon. Most van esetleg prioritás, vagy minden hatás együtt működik?
Egyik pillanatban gyengéd édesanyának, a másik pillanatban ijesztő boszorkánynak képzelem magam. Mostanra kialakult a saját stílusom, ami elég színes, szélsőséges, de nagyon én vagyok. Kicsit ilyen is vagyok, kicsit olyan is. Sok mindenkihez hasonlítanak engem meg a zenekart is, olyanokhoz is, akiket soha vagy alig hallgattam. És rá kellett jönnöm a minap – egy Pink Floyd szám után -, amiről Emil már nem egyszer beszélt nekem, hogy a ráhatások mellett valóban létezik az a tér, amiben ott vannak ezek a hangok, és az ugyanarra rezgő zenészek, ugyanazt veszik le onnan. Így lehet, hogy ennyire hasonlítunk egymásra, és így lehet, hogy sokszor azt érzem, hogy én ezeket nem is eltanultam, hanem mindig is bennem voltak, csak elő kellett hívnom. Ez valami nagyon ősi, néha félelmetesen káprázatos.

Mi lehet az oka annak, hogy a Meszecsinka pszichedelikus folkjának nagyobb az ázsiója Franciaországban, és úgy általában Nyugaton, mint itthon?
Nem csak Nyugaton. Mindig megpróbálok válaszolni az ilyen kérdésekre, keresem a magyarázatot, de őszintén szólva fogalmam sincs. A mi közönségünk széjjel van szórva a világban, nem egy helyen van, nem csak egy országban. Vannak olyan országok, ahova rendszeresen visszajárunk, és vannak elképesztő sztorik rajongóinkról, például egy orosz párról, akik csak miattunk mentek el egy orosz fesztiválra, ezer kilométert utazva, mert tavaly Moszkvában, egy kis klubban hallottak minket. De tudunk olyanról is, aki végig kísért minket egy turnén Bulgáriában, vagy aki évente eljön Bulgáriából megnézni minket, és ugyanezt tette a Korai miatt évtizedekkel ezelőtt, de hosszú a lista. Az első koncert meghívásunk jövőre szintén külföldről jött, szóval egyszerűen szeretnek több helyen, és ez leírhatatlanul jó érzés. Legutóbb gondolkodtam el azon, hogy azért nem baj, hogy magyarul szólalnak meg a dalok, mert úgy is átmegy az üzenet, ha nem is értik a nyelvet. Olyanokról énekelek, amik mindannyiunk lelkében megtalálhatók, ugyanabból vagyunk összegyúrva, és a zene az, ami összekapcsol minket.

A FB-oldaladon több Swans-számot is posztoltál. Hatott rátok ez az egykori krízisrockos szcéna vagy esetleg a neofolk, az altcountry, vagy a minőségibb folkmetál? Hallgattok ilyesmit vagy inkább csak tiszta népzenéből indultok ki?
Oh, hát a Swans nekem a No1!  Valamelyik nap hallgattam a legújabb lemezüket, és arra gondoltam, nem tudom, mi lenne velem nélkülük. Ilyet csak a Swanssal érzek (és korábban a másik örök kedvenccel is, Lhasa de Selával, két véglet). Tiszta népzenét ritkábban hallgatok, azok is inkább szibériai, orosz, illetve bolgár zenék. Úgy van rám hatással pl a Swans, hogy merjem még jobban szétzúzni a megszokott, általánosan elfogadott sémákat, és merjek még bevállalósabb lenni, nagyon inspirál.

Az új album szövegvilága egyfajta mágikus-teremtő világlátásról tanúskodik. Mennyire alapoztok a népdalok szövegvilágára? A kortárs dalszöveget hogy lehet ráhúzni egy máshonnan jövő zenére….
Semmi ilyesmire nem gondolok, mikor szöveget írok. A szöveg általában a dallammal együtt születik meg bennem, ezért együtt alakulnak. A népdalokat magamban már régen elengedtem, úgy érzem, már nincs dolgunk egymással, csak a színpadon, a régi számainkat énekelve kapcsolódom hozzájuk. Az, hogy a dalaim szövegvilága a népdalok szövegvilágát idézi, az attól lehet, hogy én is tömören, egyszerűen fogalmazok, mert így jön ki, ennyit tudok. Csodálom azokat, akik szép, kreatív szövegeket írnak, ilyen Emil is. Elképesztő szövegei és zenei világa van.

A lemez után mi lesz a zenekar következő nagy dobása?
Készülnek majd klipek, újabb számok, és járjuk a világot kívül-belül úgy, mint eddig. Például decemberben egy hat állomásos spanyol-portugál turnénk van (idén már másodjára megyünk Portugáliába). És január 25-én a Fonó Budai Zeneházban indítjuk a 2020-as évet a Napfonat a capella ének együttessel, és hogy utána mi hogy alakul, majd kiderül.

Vezető kép: Kóti Réka