Semmi kétség: az embernek a környezet feletti uralma a cityben érte el a csúcspontját. (…) Tervezése tudományos alapon történt. (…) Acélbarlang lett, acélból és betonból épült, önmagába zárt, óriási barlang. (…) A Föld lakóiból gyakorlatilag már senki sem él a cityken kívül. Odakint vadon fenyeget még a puszta égbolt, amelynek láttára csak kevesen tudják megőrizni lelki nyugalmukat.
Isaac Asimov – Acélbarlangok, 1953.

SUSÁNSZKY MÁTYÁS – 061.hu

Asimov 1953-as regénye igen kellemetlen jövőképet vázol fel az emberiség számára. Bár egyelőre mindez fikció, könnyen fölfedezhetjük saját életünkben azokat a tüneteket, amelyek egy ilyen világ kialakulásához vezetnek. Az acélbarlangok olyan közegben alakulhatnak ki, ahol nem számít már a különbség a felszíni és a földalatti lét között. Már napjainkban is időnk nagy részét épületeken belül töltjük, olyan légkondicionált, agyonfertőtlenített élettérben, ahol észre sem vesszük az évszakok változását. Civilizációs betegségeket emlegetünk, amelyeknek nem is tudjuk igazi kiváltó okát, de bőszen szedjük a vitaminokat, miközben lassan teljesen eltávolodunk a külvilágtól. Egyetlen szerencsénk, hogy Budapest nem ilyen természetű város és patinás városképe ellenáll az elszitiződésnek. Egyelőre legalábbis.

A fentiek miatt is furcsa az a fajta kettősség, amely egyrészt a négyes metrót, másrészt a Városliget rekonstrukcióját ért kritikákban fölfedezhetünk. A metró egyrészt sokak szemében eszköz arra, hogy a gyalogosan járó, vagy a tömegközlekedést használó átlagpolgár eltűnjön az útból, az autósok érdekében. Egyes fejlesztési koncepciók ezzel szemben a zöldterület megőrzése érdekében tenné a föld alá az épületeket. Jó látható tehát, hogy az ember mindenképpen vesztes, mennie kell a föld alá.

A Batthy blog is erre a különös tendenciára hívja fel a figyelmet. A Nemzeti Gödör Kór (NGK) – ban szenvedő építészek ugyanis előszeretettel terveznek a föld alá épületeket. Első helyen említi a Gödör-t, amelyből egy koncert, vagy gyors pisi után valóban menekülnünk kell a szabadba. Léteznek természetesen olyan valóban figyelemreméltó ÖKO-házak, amelyek Zsákos Bilbó tanyájának mintájára teljesen belesimulnak a környezetbe, kortárs magyar építészeink ez irányú érzékenységét azonban bátran kétségbe lehet vonni. A föld alatti ház, vagy múzeum Magyarországon betonból fog készülni, sok fényes rideg felülettel, minden természetes fény nélkül, ebben biztosak lehetünk. Mindenesetre ki kell jelentenünk, hogy az ember sem az autók miatt, sem bármilyen más (jelen esetben zöld) megfontolásból nem való a föld alá és kész. A víz alá sem való, mert ott megfullad. A levegőből meg leesik. Marad a föld. Kompromisszumot kell tehát találni…

Ha gondunk van a helykihasználással – mert itt tulajdonképpen erről van szó -, át kell gondolnunk, mi az, aminek helyet szánunk, és mi az, amit elrakhatunk valahová, vagy kidobhatunk. A föld alá olyan dolgokat kell tenni, mint például az autó. Az autót úgy használjuk, hogy megyünk vele, ha nem megyünk vele, akkor viszont csak a helyet foglalja. Az autógyártás jelenlegi unalmasan egysíkú formavilága sem teszi lehetővé, hogy dísznek, esztétikus tárgynak tekinthessünk egy négykerekűt. Az utcákban parkoló autók képe az egész napos dugók nyomasztó, kimerevített emléke, ráadásul még a járdán is előnyt élveznek a gyalogosokkal szemben, akik bajosan tudják csak kerülgetni egymást. Egy babakocsi, vagy egy kerekesszék felbukkanása pedig egyenesen katasztrófa.

Véget ért már a szocializmus hétvégenként Ladát mosó idilli állapota, amikor még valamit is jelentett, hogy volt egyáltalán autó, amit mosni lehetett. Az autó manapság nem hiányzik, ha elrakjuk szem elől, amikor nem használjuk. Érthetetlen az autó státuszszimbólum-mivoltából fakadó berögződés, hogy senkinek nem jut eszébe megkérdőjelezni a parkolók létesítését mondjuk egy bevásárlóközpont körül. Az autó olyan értéktárgy a szemünkben, amely birtoklásával kiváltságok járnak. Föl sem vetődik tehát, hogy parkot is lehetne a parkoló helyébe telepíteni, meg játszóteret, meg kutyafuttatót. Eszünkbe sem jut, hogy a teszkók, meg az osanok alatt is bőven elférnének mélygarázsokban az autók, mert akkor elveszne az a kocsizós-bevásárlós hétvégi életérzés. A bevásárlóközpontok meg nem vernék ilyen költségbe magukat. Pedig az autók meglehetősen sok helyet foglalnak Budapesten. Sommás becslésünk* szerint is legalább 4 városligetnyi zöldterületet (persze egy részük garázsban áll, vagy a kertben, és nem az utcák mentén), és ez azt jelenti, hogy ennyi helyet minimálisan biztosítani kell valahol a számukra. Tehát ezúton üdvözlet minden épülő mélygarázsnak, még akkor is, ha a szellőzésük hagy némi kivetnivalót maga után.

És ha már itt tartunk, lehetne föld alá helyezni például az elektromos vezetékeket is, amelyek kusza összevisszaságban hálózzák be a házak közét. Némelyikre bátran lámpát is fölszerelnek, ami szelesebb időben ijesztően lengeni kezd, fénye pedig össze-vissza szóródik. A vezetékek ki vannak téve az időjárás viszontagságának is. Egy jól átgondolt szervizalagút létesítésével az elektromos hálózat ráadásul le is árnyékolható, amellyel az elektromos háttérzajt jelentősen csökkenteni lehetne. És akkor a szervizelés, újrahúzásról még nem is beszéltünk. Ha valaki egy ilyen alagút, vagy csőrendszer létrehozásának bonyolultságán gondolkodik, az ne felejtse el, hogy talán múzeumot sem könnyebb a föld alá építeni. És hogy a középkorban elképzelhetetlen innováció volt a csatornarendszer, ma meg már alap. A dróthálótól mentes térélményt érdemes kipróbálni pl. a frissen átadott Kossuth téren, ahol még a 2-es villamos elektromos hálózatát is sikerült szinte láthatatlanná tenni.

A metró és a Városliget kapcsán fölmerülő gondolatok rámutatnak arra, hogy Budapest közösségének igenis szívügye saját környezetének gondos kialakítása, és minden vita egy újabb lehetőség újraértékelnünk saját szokásainkat, berögződéseinket. Érdemes tehát figyelmeznünk minden véleményt, és minden ellenvéleményt, mert ez segít bennünket a fejlődés és a haladás útján járni, és nem acélbarlangok mélyére elvonulni saját ember-mivoltunk elől. Az ember, amíg él, nem való a föld alá.

*becsléseinket Magyarország népességére (9.971.000 fő) és Budapest lakosságára (1.728.000 fő) alapoztuk. 3.000.000 autóval számoltunk, amely a 2010-es állapotokat tükrözi. Nem vettük figyelembe a vidék és a Főváros autótulajdonlási arányának eltérését, illetve az autók különböző méreteit. Átlagos autóként egy Suzuki Swift méretével (6,46 m2) számoltunk, mert az a mi autónk. A Városliget alapterületéből 81 HA a tényleges zöldterület.

fotó: Rizsavi Tamás (www.rizsavi.com)