Nemrég jelent meg Valahol lenni… címmel az Európa Kiadó új albuma, amelyen hallható a három évvel ezelőtt megjelent Annak is kell című lemez néhány dalának új változata is. Menyhárt Jenővel beszélgettünk. 

PZL – 061.hu

A Popzene és a Szavazz rám! albumokon kívül nem volt jellemző az Európa Kiadó lemezeire az erős vizuális koncepció, pedig képzőművészek vettek körül benneteket…
A borítók esetében a CD cover nem képzőművészeti műfaj, mára egy CD inkább egy hétköznapi tárgy. Korábban nagyobb méretűek és egyedi tervezésűek voltak a plakátok és a lemezborítók, így alkalmasabbak tűntek a vizualitás megjelenítésére. A nyolcvanas években körül voltunk véve képzőművészekkel, egymáshoz közel állva dolgoztunk, részben egymásra utalva. Volt, akinek próbahelye vagy műterme volt, másnak erősítője, és kisegítettük egymást. Ugyanott koncerteztünk, ahol a kiállítások voltak. Ez egy nagyon jó korszak volt, sok fontos barátság született ekkor, én is sokat tanultam. Aztán a rendszerváltáskor megnyílt a művészek számára az egyéni önkifejezés lehetősége…

1985 tavaszán felléptetek Békéscsabán. Abban az időben még nem volt vidéken ismert a zenekar. Milyen volt vidéken játszani abban az időben?
Vidéken azért voltunk kevésbé ismertek, mert nem voltak hivatalos kiadványaink, és nem nagyon ismerték a számainkat. Időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán hívjanak minket vidékre játszani. Aztán az Ikarusban felvett kazettáink másolással lassan elterjedtek az országban… 

Menyhárt Jenő 2016.12.02. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Az Ikarus-féle demókon a zenekar ügyesen letapogatta a new wave-et, később jó időben, jó helyen a hiphopot és a funkyt. Az új album vonatkozásában kérdezem: van valami, ami inspirált a kortárs popból?
Mindig is azt próbálom csinálni, amit mindig is: a világot, amit érzékelek, valahogy a látásmódomon keresztül megjeleníteni a számokban. És ehhez egy egységes szöveges és zenés előadási formát kialakítani… Ma ehhez tradicionálisabb formában nyúlok hozzá, a dalforma változatai érdekelnek, miközben narratívabb szövegeket írok. Több a szöveg, a történetek inkább elbeszélő jellegűek. A balladák tradíciójához nyúltunk vissza, illetve tesszük át a saját zenei világunkba. Ez nekem is egy kísérleti territórium.

Az új album az azt megelőző lemez néhány dalát is tartalmazza, más hangszerelésben. Vannak dalok a pályafutásotok korábbi szakaszából, amit jobban is meg tudnál csinálni?
Még a pályafutásunk középszakaszára is jellemző volt néhány esetlegesség, de az 1982-es demó ahhoz képest, hogy hogy tudtunk zenélni, viszonylag egyben volt, és nagyon sok munkát tettünk bele. Bár demók voltak, mégis, hónapokig készültek. Nem hajtott minket a tatár, hiszen elvi lehetőségünk sem volt arra, hogy lemezünk legyen. Egyébként az első demó effektjeit nem szintetizátorral vettük fel, hanem vendéglátós zongorával.


Többször elmondtad, hogy nem szeretted a Popzene című lemezt. Közben klasszicizálódott, felkerült “minden idők lemezei” összeállításokra… Változott idővel a megítélése benned? 
Nekem főleg az a bajom a Popzenével, hogy a Lemezgyár hangmérnökei nem álltak a helyzet magaslatán, az album ún. takjelre, ipari jelleggel készült. Nem volt abban az időben még itthon producer, olyan hangmérnökökkel kellett dolgozni, akik ugyanazokat a technikai szabványokat voltak kénytelenek követni a Koncz Zsuzsa lemezekre, mint a hardrock albumokra. Mindegy hogy mit csináltál, a végén úgy szólaltál meg, mint Koncz Zsuzsa, mert csak hangszerelési jelzésekkel lehetett mutatni, hogy hard-rockot játszol, vagy karácsonyi dalokat. Rengeteg tényező volt ellenünk, de ezek ellenére friss és jó számok születtek, akkor nagyon együtt volt a zenekar. A lemezfelvétel óriási lehetőség volt. Ha készült volna normális felvétel, megfelelő technikai személyzettel, az tényleg igazán emlékezetes gesztus lett volna…. Végül készült egy album, amin érezzük, hogy jó a zenekar, és meg lehet hallgatni, ha az embernek van némi türelme hozzá. Nekem nem könnyű meghallgatni…

Orszáczky Jackie és Peter Ogi is készített másoknak kellemes poplemezeket, te viszont elhajoltál az ilyen lehetőségek elől.
A Kern Lövölde tér című dalában gitároztam, de a pop alapvetően nem érdekelt, és ami nem izgat, abban nem is vagyok jól. Kell, hogy inspiráljon egy lehetőség, különben én is csak olyat írnék, mint bárki más. A produceri munka érdekelt volna, az, hogy segítsek fiatal zenekaroknak, de amikor erre lehetőség nyílt, elmentem Amerikába.

A korábbi lemezeken érezhető volt egyfajta szándék, hogy legyen valamilyen…, funkos, vagy laza, vagy éppen melankolikus. Az új anyag valahogy spontán lett…
Egy lemez szigorú dokumentálás, nem lehet kicselezni a valóságot. Ha egy zenekar szeretne egy laza, nem stúdió-jellegű anyagot, akkor főleg azt halljuk ki belőle, hogy lazák akartak lenni. Ezért én mostanában mennél kevesebb szándékkal szeretném megterhelni a felvételeinket. Nem akarok semmilyen lemezt csinálni. Ez az új album nem lett görcsös, nem akart valamilyen lenni, nem akart iszonyatosan jól szólni, iszonyatosan nagyot ütni, nem akart modern sem lenni.

Valamilyen azért lett…
Ha valaki meghatározza magát a mainstraimmel szemben, az egy helyzet… Az Európa Kiadó sajátos térben mozog, amiről nem lehet tudni, hogy az ismert konstellációkban micsoda. A helyzetünket a kötéltánchoz tudnám hasonlítani. A kötélen akkor maradsz fenn, ha autonóm művészként tudod megélni az alkotást, és koherens életművet hagysz magad mögött. A zenekar igazából nincs semminek a fókuszában. Amikor Amerikába kerültem, és amikor visszajöttem, bekerültem egy szemlélődőbb helyzetbe, olyan helyeken voltam, hogy nem tudtam hirtelen beleugrani a történésekbe. És ez talán érződik a számokon is.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula