Új székházat épít a Mol-csoport a fővárosban, a Kopaszi-gáton, a Mol Campus a régió legmodernebb, legkorszerűbb és leginnovatívabb irodaháza lesz.

MTI

Az új székház két egységet foglal magába, egy toronyépületet, amelynek magassága 120 méter, és egy úgynevezett alacsonyabb pódium épületet, amelynek magassága 30 méter lesz. Az székházban mintegy 2500 munkahelyet alakítanak ki, a fejlesztési terület bruttó mintegy 83 ezer négyzetméter, az irodák összterülete pedig mintegy 54 ezer négyzetméter lesz.

Az épület alapkövét jövőre teszik le, és várhatóan 2020-ra készül el, ám a beköltözés előreláthatólag 2021-ben történik majd meg. Az építési költségekről még nem tudni, ugyanis a projekt még nagyon a kezdetén tart, így a kivitelezőt is a közbeszerzéseket követően választják ki.

A hvg.hu-nak adott interjúban a felhőkarcoló vezető tervezője, Nigel Dancey azt mondta, irodája a Foster + Partners tavaly pályázott erre a munkára, majd együtt kezdték el a tervezést a megbízó Mollal, az eredmény pedig szerinte egy nagyon érdekes épület lett. A tervező úgy véli, hogy az épület érdekességet  a szakmai és a közösségi terek kombinálása jelenti majd úgy, ahogy a Facebook vagy a Google székházaira jellemző. De vajon zavarni fogja-e városképet a hazai viszonylatban magasnak számító épül? “Van Budapestnek egy városképi terve, amely 120 méter magas toronyházak építését engedi – bizonyos feltételek mellett. Ehhez szigorúan tartanunk kellett magunkat, hogy ne sértsük meg a történelmi városközpont képét. És tegyük hozzá, egy 120 méteres épület ma már nem is számít felhőkarcolónak. Kínában hat-, hét-, sőt nyolcszáz méter magas épületek húznak fel, Amerikában a 300 méter az átlag. Természetesen ez is magas, természetesen ügyelünk a városképre, és nem is fog látszani a Mol Campus a Belvárosból, a budai dombokat sem takarja el. De fontos, hogy nem ragadhatunk meg a múltban: komplett városrészek megújítása remek dolog, az is, ha ennek a részesei lehetünk.”