A napokban mutatják be az Élet.Történetek.hu című színdarab újabb, harmadik epizódját. Az Orlai Produkció színházi sorozata ősz óta látható a Mozsár Műhelyben, benne egyedülálló módon Lengyel Nagy Anna való életből vett történeteit láthatja színpadra adaptálva a közönség. Az első két részben, Egri Kati és Eri Márta, majd Borbély Alexandra és Ullmann Mónika mutatták be a hétköznapi emberek nem hétköznapi történeteit. A harmadik rész ezt kívánja folytatni, a december 8-án bemutatásra kerülő A mi Józsink és Erzsike című darabban Lázár Katit Keresztes Tamás, majd Epres Attilát Pelsőczy Réka rendezi. Pelsőczy Réka színésznő-rendezővel beszélgettünk.

L. T. – 061.hu

Mikor érkezett el a pillanat, amikor eldöntötted, hogy nemcsak színésznőként, de rendezőként is szívesen megmutatnád magad?
Nem döntés volt, a véletlen hozta így. A Kolibri színházban rendeztem először, és olyan jól éreztem magam, hogy egyértelmű volt, hogy ha lehetőségem lesz folytatni fogom.

Kívülállóként azt gondolhatjuk, hogy egy színész azért szeret rendezni, mert így olyan szerepeket is „megformálhat”, amely amúgy karakterét tekintve nem lehetne az övé. Van ebben igazság?
Nem tudom, mások hogy vannak vele, én szeretem, hogy olyan szerepekkel is foglalkozhatok egy próbafolyamat alatt, amit vagy életkorom, vagy alkatom miatt nem játszhatnék el.

Azt hallottam színészektől, hogy sok szempontból könnyebb színész-rendezővel dolgozniuk…
Én rendezek. Nem kategóriákban gondolok magamra. Szerintem ez nem lényeges kérdés. Moliere hogy rendezett? Színészként, vagy íróként, vagy rendezőként?  Egyáltalán nem fontos.

Fotó: Pelsőczy Réka archív

Rendeztél már könnyű vígjátékot és komoly elgondolkodtató történeteknek is a „gazdája” voltál. Melyik áll hozzád közelebb?
Mindenevő vagyok. Minden műfajt szeretek, ha minőségi, ha szakmai tudás van mögötte, ha az, amiről szól, számomra fontos, értéket képvisel.

Színésznőként nem a könnyed darabok jellemzők a karrieredben, a Katonában komoly, elgondolkodtató darabokban játszol. Megfér a kettő egymás mellett?
A világban mindennek helye van. A fájdalom és a humor egymás mellett vannak. Ez a szemlélet, minden munkámban és szerepemben egyszerre van jelen. Színésznőként is izgalmas és sokszínű szerepeket kapok, akár a könnyedebb kategóriából is. A Munkavégzés során nem biztonságos című előadásban igazi jutalomjátékot kaptam.  Gothár Péter új rendezésében a Nem minden kombi cirkóban is nagyon mulatságos karaktert játszom. Alapvetően nem műfajok izgatnak a színészetben, hanem hogy olyan szerepet kapjak, amivel van mondanivalóm.

Több olyan darabnak is rendezője voltál, amelyek eredeti sztoriját filmekből már jól ismerhetjük. (Római vakáció, Bagoly és cica). Ilyenkor mi a hálásabb feladat egy rendező számára? Valami teljesen új értelmet adni, új formát teremteni, vagy visszahozni az emlékeket?
Történeteket mesélünk, a színészek fontosak, és hogy a történetet olyan formába öntsem, ami vizuálisan is izgalmas a nézők számára.

Fotó: Pelsőczy Réka archív

Olyan előadásokból is többet rendeztél már, amely valós történeten alapuló, dokumentarista színházi előadás volt. Ezek nyilván jól tapasztalatot jelentettek számodra, hiszen örömmel vállaltad az Élet.történetek.hu előadásainak irányítását.
Ezek a dokumentum előadások az én szerzői munkáim, ezek vannak hozzám a legközelebb. Ezeket én találtam ki, én gyűjtöttem hozzá az anyagokat, én szerkesztettem, és rendeztem őket. Mindig valami olyanról szólnak, ami abban az időben nagyon foglalkoztatott. Az élet sokkal szabálytalanabb és kiszámíthatatlanabb, mint egy megírt történet. Ezért vállaltam Lengyel Nagy Anna gyűjteményének színpadra segítését.

Ezek mind igaz történetek? Némelyik nagyon meghökkentő.
Ezek igaz történetek. Nevek helységek vannak megváltoztatva bennük, és szerkesztve vannak Anna által, hisz ezek több órás beszélgetésekből harcminc- negyven percesre összehúzott monológok.

Melyik sztori állt a legközelebb hozzád?
A Nővérek az egyik kedvencem. Ami nagyon izgat ezekben, az hétköznapi ember heroikus küzdelme magával, a körülményekkel. Minden emberélet lehetne egy színdarab. Az élet tele van drámai szituációkkal.

fotó: Pelsőczy Réka archív

Hogyan állítjátok színpadra a darabokat? Itt valójában két, párhuzamosan futó monodrámáról van szó.
Én színészeket választok a szövegekhez, és aztán kérünk fel egy rendezőt egy-egy monológhoz. Egy este két történetet hallgatnak meg a nézők. A hangsúly a színészen van, aki beszél. Rendezőként nem lehet és nem is kell túlzásokba esni, mert a lényeg számomra pont a civilség, a valóságosság… Minden plusz dolog színházivá teszi a produkciót, ami ellene megy az anyagnak. Nekem legjobban az tetszene, ha olyan kiváló színészek játszanának, akiket nem ismer a közönség, hogy szinte elhiggyük, hogy az beszél akié a történet, és nem egy színészi alakítást látunk.

Bagossy Lászlóval és Rába Rolanddal együtt kezdtetek tanítani a Színművészetin, tavaly végzett az első osztályotok. Mit tartasz a legfontosabbnak ma a színész oktatásban?
Ez nagyon összetett kérdés. Az alapok tisztázásával kezdjük és aztán a színészi eszközök és készségek fejlesztésével foglalkozunk. Meghatározó egy gondolkodásmód, az életről, saját magunkról, a világról való gondolkodás, és a megfigyelés fontosságának átadása, és reflexszé alakítása, a személyesség elengedhettelensége. De van elmélet és sok szakmai fogás, és gyakorlati tudás, amiket muszáj átadni, és kell tudnia egy színésznek, ugyanúgy, mint egy cipésznek a saját szakmáját.

Ha jól tudom, Szabadkán is dolgozol az idei évadban. Hogy fér bele az életbe ennyi munka melett a feltöltődés? Hiszen anélkül viszont nem megy…
Most úgy élek, mint egy szerzetes. A munka van, meg én. Minden kis időmben igyekszem magamban lenni, magamnak időt adni. Igyekszem minél kevesebbet felmenni az internetre, nem veszek fel telefonokat, nem nézem meg naponta hússzor a mailjeimet, és nem válaszolok azonnal, hetente egyszer intézek netes ügyeket. Nem mondom, hogy ez könnyű, de gyakorolom, és amikor megy, úgy érzem, hogy visszakerültem az életembe. Inkább felhívom az anyámat, minthogy görgessem a netes oldalakat, este már egyáltalán nem kapcsolhatom be a számítógépet, így tevékenyebb vagyok, olvasok.