Az észak-amerikai kasszasikerlista élén debütált a Universal és a Blumhouse közös filmje, a Halloween című horror, amely 77,5 millió dollár (21,8 milliárd forint) bevételt hozott premierhétvégéjén, ezzel minden idők második legjobb nyitóhétvégéjét produkálva a horrorfilmek mezőnyében.

MTI

A David Gordon Green rendezte horror a 11. a Halloween-filmek sorában, és közvetlen folytatása az 1978-as azonos című mozinak. A mindössze tízmillió dollárból forgatott film 14,3 millió dollár jegybevételt produkált 23 tengerentúli piacon, ami azt jelenti, hogy eddig összesen 91,8 millió dollár bevételt hozott.

A Halloweent csupán a 2017-es Az című film előzi meg – 123,4 millió dolláros jegyárbevétellel – a legjobb nyitóhétvégi bevételt produkáló horrorfilmek listáján.

Harmadik hete őrzi második helyét az észak-amerikai kasszasikerlistán a Warner Bros. stúdió Csillag születik című romantikus drámája, amelyre 19,3 millió dollár értékben váltottak jegyet a nézők a hétvégén. A rendezőként is debütáló Bradley Cooper, valamint Lady Gaga főszereplésével készült zenés film eddig több mint 126 millió dollár jegyárbevételt produkált Észak-Amerikában.

Harmadikként futott be az Oscar-díjra jelölt Tom Hardy főszereplésével készült, Venom című szuperhős film, amely 18,1 millió dollár bevételt hozott forgalmazásának harmadik hétvégéjén. A Marvel képregények rosszfiújáról forgatott mozira eddig több mint 171 millió dollár értékben váltottak jegyet a nézők az észak-amerikai mozikban.

Negyedik lett a mozis toplistán a Libabőr 2: Hullajó Halloween című horrorvígjáték 9,71 millió dollár bevétellel, és ötödikként végzett a Neil Armstrongról szóló, Az első ember című életrajzi dráma, amely 8,56 millió dollár bevételt hozott a hétvégén Észak-Amerikában.

Fotó: vanityfair.com