2016 április 15-én a budakalászi RockHázban játszik, és kíván bort, bluest és békességet Deák Bill Gyula és zenekara. A koncert kapcsán beszélgettünk az egyik legjobb torkú magyar énekessel, ahogy kell, túl bűnön és bánaton.
PZL – 061.hu
Te játszottál utoljára Bencsik Sándorral, és énekelted utolsó dalát, a Ha megszólalnált. Maradt-e kiadatlan dala a Bill és a Box Companynak. Ha igen, nem akarsz-e ezek közül feljátszani néhányat?
A Ha megszólalnál lett volna 1987-ben az első kislemezünk, de nem maradt sok új dal, ami e zenekarhoz kötődött… Bencsik Sándorra és Cserháti Istvánra és Tunyogi Péterre emlékezve játszom a Zöld, a bíbor és a fekete című számot, ami rajta is van a Hatvan csapás című lemezemen. Én ezzel a dallal rájuk emlékezem, és még pár barátomra, akik már elmentek az élők sorából.
Közismert, hogy Pavarotti az egyik nagy kedvenced. Előfordult, hogy magyar rockénekes operát énekelt, neked nem jutott eszedbe operát énekelni?
Nekem nem jutott eszembe, nem lett volna soha ehhez bátorságom, mert az opera teljesen más, mint a rockzene…
Fellépsz április 15-én a Budakalászi Rockházban. Lesznek új dalok is? Már csak azért, mert évek óta nem jelentettél meg új lemezt.
Alapvetően a klasszikus repertoárt játsszuk, illetve lesz néhány új dal is. A közönség követeli régi, nagy slágereket, azokat kötelező játszani, erre szoktam mondani, hogy a Rolling Stones a mai napig játssza a Get No-t, pedig nem most írtak azt sem. Biztos lesz a Hosszú lábú asszony, a Rossz vér, a Kőbánya blues, a Hatvan csapás, a Kéne egy üveg bor…
Miben tér el egy művházas koncert egy nagyobb, szabadtéri bulitól?
Minden koncert más. A klub jellegű fellépéseknek is megvan a varázsa, épp úgy, mint a nagy koncerteknek, hiszen itt közelebb van a közönség, meghittebb az egész. Gondolom, Budakalászra jönnek majd Békásról, Szentendréről, és Budapestről is… A dalok egyébként átölelik a munkásságom a Hobo Blues Bandtől mostanáig, sőt még az István, a királyból is eljátszunk két nótát. A Sámán dalát is, amit elénekeltem a Novák Péter-féle István, a király országjáró fellépésein, a Veszprémi Arénától, Győrön át, Szegedig. Tizennégy telt házas koncertet csináltunk, több dupla előadással, az utolsó januárban volt a Budapest Arénában, 12.000 néző előtt.
A kilencvenes évek elején és a közepén volt egy blues-hullám Magyarországon. Azóta húsz év telt el, és úgy tűnik, mintha nem lenne utánpótlás blues-ból, csak a nagy öregek maradtak…
Mi vagyunk az utolsó mohikánok, és mi is rhythm and blues játszunk, nem tradicionális bluest, mert a hagyományos bluesra nincs komoly igény Magyarországon. Ugyanakkor vannak tehetséges fiatalok is, például Boeghoe zenekar, ők lépnek fel előttünk április 15-én, Budakalászon, őket is a melegen ajánljuk!
Sokféle zene jellemzi a munkásságod, játszottál együtt Babos Gyulával, Koltai Gergellyel, Pókával, Tátraival és Hobóval. Van-e olyan stílus, irányzat, ami eddig kimaradt, de szívesen kipróbálnád magad benne?
Volt rengeteg zenemű amiben játszottam, számos rockoperákban énekeltem, az István, a királyban, az Attila, az Isten kardjában, a Jézus Krisztus szupersztárban… A költő visszatérben, az Itt élned, halnod kell-ben… Szóval, megmérettem már magam számtalan színpadon és stílusban.
Ki írja az új album anyagát?
Koltay Gergely írja majd a szövegeket, de még minden formálódóban van, és csak jövőre tervezzük megjelentetni. Manapság nem egyszerű lemezt kiadni, hiszen szinte mindent letöltenek, de hál’ Istennek a Hatvan csapás platina, míg a Király meséje aranylemez lett.
Mit tapasztalsz, az ötvenes-hatvanas korosztály jár a koncertjeidre, vagy vannak fiatalok is?
Nemrég a Várkert Bazárban játszottunk, ahová egy apuka lehozta a hatéves kisfiát, akinek én vagyok a kedvence, és kapott tőlem dedikált szórólapot is. Szóval, nem panaszkodom, nemcsak időseket, de egészen fiatalokat is látok a bulikon.