Alig egy évvel bemutatkozó albuma után máris itt a Fran Palermo második nagylemeze, az eklektikus, táncos Razzle Dazzle. A jungle rock and roll banda május 13-án, az A38 gyomrában mutatja be új dalait.

061.hu

Bár a Fran Palermo eddig is híres volt arról, hogy lemezeiken szivárványként elegyednek a legkülönfélébb zenei stílusok és hangszerek, a Razzle Dazzle, – ha lehet – most mindezt felülmúlta, a friss korongon a rock and roll mellett, ezúttal afro, punk, pop, sőt disco hatások is felelhetőek. „Valaki azt mondta, annyi féle ének hangzás van a lemezen, mintha több énekes lenne rajta, pedig csak egy volt. A sok szín a lemezen, a sok fajta beat és riff mégis egységes érzést ad és ugyanannyira Fran Palermo, mint a többi”- kommentálja a dalokat Henri Gonzo, a zenekar frontembere.

A nyolc fős csapat tavaly megjelent lemeze óta sorra töltötte meg a budapesti klubokat koncertjeivel, fellépett többek között a VOLT Fesztiválon, a Művészetek Völgyében és a Bánkitó Fesztiválon, tavasszal Erdélyben turnézott, két hete pedig a Nagy-Szín-Pad! keretein belül nyerték el a legmagasabb pontszámot a zsűritől.

A rengeteg hangszert felvonultató, 11 számos lemez felvételei a Stamusic Stúdióban készültek Stámusz Ferenc hangmérnök vezényletével, de az előző albumért is felelő Zwickl Ábel is besegített a stúdióban. A MamaZone gondozásában megjelent LP-t élőben először péntek 13-án este, az A38 Hajón lehet hallani, olyan vendégek társaságában, mint az Ivan & The Parazolból ismert Balla Máté, Yorgosz Goletsas a Deep Glaze-ből és a zubolyos Ágoston Béla.