Poós Zoltán különleges kapcsolatban áll a múlt rekvizitumaival – legyen szó tárgyakról, slágerekről, divatról -, amit a Szivárvány Áruház megjelenése óta mára egy komplett retrokislexikon-sorozat bizonyít. A szerző Rock & Roll Áruház címmel a napokban megjelent új kötete speciális divattörténeti kalauz, amelyben az ávós kabáttól a sandokanos pólón át a légyszemüvegig terjedő termékskálán több mint nyolcvan emblematikus öltözék és kiegészítő bemutatásával, sok fotóval illusztrálva idézi meg az új évezredet megelőző évtizedeket. A kötetet szombat este 11-kor mutatják be a Magvető Caféban, az Olvasás éjszakája egyik rendezvényén.
MARKOVICS PÉTER – 061.hu
A regényeid megjelenését hosszú évek kutatómunkája, több éves alkotói folyamat előzi meg. A Rock & Roll Áruház és a korábbi hasonló témájú köteteidet – a Szivárvány Áruház, a Szivárvány Nagyáruház és az Állami Áruház – annak ellenére gyorsan megénekelted, hogy a tárgyi világuk bemutatása komoly időráfordítást, utánajárást feltételez.
Mivel gyűjtő vagyok – gyűjtök többek között régi játékokat, kávés csészéket, vinyeleket – a szenvedélyeimről a legkönnyebb beszélnem, így aztán a régi ruhákról is könnyedén, gyors tempóban tudtam írni. A tárgyfotókhoz, azaz ruhákhoz tartozó egy-egy szöveget úgy fél óra alatt megírtam. Nem esett nehezemre, hiszen ezek a kis színesek már évtizedek óta készen vannak a fejemben. A Rock&Roll Áruház afféle szubkulturális kifestő, a beat, a hippi, a csöves, a punk, a rocker, a dark, a skinhead, a grunge és a techno szubkultúra tárgyi rekvizitumainak gyűjteménye, erről a témáról tényleg lazán tudtam beszélni annak idején, és most persze írni is. Nyilván a múlt év végén megjelent regényemnek más volt a tétje, az vérre ment, míg a Rock&Roll Áruház afféle jutalomjáték. Még azt hiszem senki nem dolgozta fel magyar ifjúsági szubkultúrákat úgy, hogy lajstromozta volna a főbb rekvizitumait. Bizonyára készültek szakdolgozatok a szociológia tanszékeken ifjúsági közösségek témákban, de azok szakszövegek lehetnek, tele tudományos hivatkozásokkal, de lazán, könnyedén, felképezve még nem írták körül a magyarországi ifjúsági szubkultúrákat. Elsősorban az motivált, hogy ehhez a témához hozzászóljak, nem a gyerekkori emlékek langyos tavában akartam lubickolni.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Nyolcvannál is több viseletről írtál a könyvben. Mégis milyen elmetrükkel rángattad elő az emlékeidből ezeket a tárgyakat?
A kiinduló pont az volt, hogy keressük meg a legjellemzőbb, városképileg is értelmezhető ruhákat, amik túlmutatnak önmagukon, megképezik egy adott kor hangulatát, attitűdjeit, és azokról életképeket, kis történeteket tudjak írni. A kiinduló pontok azok a ruhák voltak, amelyeket megőriztem gyerekkoromból, és amiket otthon találtam, a könyvben szereplő otthonkát például annak idején édesanyám viselte. 1980-ban volt Trapper farmerem, de annak két év múlva levágtam a szárát, és rövid nadrág lett belőle. A könyvben szereplő sosem viselt, 1979 körül gyártott Trappert a neten kutattam fel és vásároltam meg. Számos ruha retrós kölcsönzés után került Véssey Endre fotós műtermébe. Amikor ránéztem egy-egy holmira, kiegészítőre, azonnal megszülettek fejben a szövegek, csak le kellett írni.
Fotó: Horváth Péter Gyula
A könyv azokat az időket idézi meg, „amikor a rock&rollra még nem úgy tekintettünk, mint egy közműszolgáltatásra, amikor az öltözködés még nem a komfortot szolgálta, amikor a zene és az öltözködés veszélyforrást jelentett” – írod. Akkor tegyük is fel a boncasztalra ezeket a kijelentéseket. Téged is ért például atrocitás az öltözködésed miatt?
Persze, folyamatosak voltak az igazoltatások a nyolcvanas években, nem lehetett elmenni egy buszállomásra, egy moziba, hogy ne jött volna oda egy rendőr, és ne igazoltatott volna. Vidéken ez súlyosabb volt mint Budapesten… Amikor ballonkabátban, felnyírt hajjal, bakancsban, tele jelvényekkel végigmentem szülővárosom Fő utcáján, a határőrség századosa azt mondta, hogy meg ne lásson többé a településen. Kvázi kitiltott a szülővárosomból, ahol laktam… Ez 1986-ban történt, az SOS Gyerekfalu átadásának napján, négy évvel a rendszerváltás előtt. És persze voltak szubkulturális törzsi villongások is, a rockereket elképesztő módon irritálták a flegma, new wave-es figurák, és voltak bunyók is, de a punkok is jártak rockert verni a Pecsa elé, amikor Pokolgép-koncertek voltak. A feltűnési viszketegség volt a kor egyik elrettentő kifejezése, egy időben az osztályfőnöki órákon majdnem annyit beszéltek a kinézetemről, mint a szalagavatóról. Ez azért volt különös, mert alapvetően csendes fiú voltam, kerültem volna a feltűnést is, de egyszerűen nem akartam úgy kinézni, és úgy gondolkodni, mint egy jóllakott, lemezklubot szervező KISZ-titkár.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Korábban több zenei szubkultúrában is forgolódtál, például az első magyar elektrometal zenekar, a debreceni Red Marinetti basszusgitárosa és egyik szövegírója voltál. Fel tudnád idézni, a te esetedben milyen módi, illetve megjelenés társult ezekhez az irányzatokhoz?
Nem irányzatokhoz társultak feltétlenül ruhák, egyszerűen benne volt a levegőben a nyolcvanas évek végén például a Perfecto keresztcipzáros bőrdzseki, vagy a boots, egyszer csak hozzá lehetett jutni fekete, nemcsak punk és metálos zenekari pólókhoz, hanem olyanokhoz, amelyek az adott kor independent trendét mutatták fel, aki akart, tudott szerezni Sonic Youth, Swans, Borghesia vagy éppen Laibach pólót. Szóval, a nyolcvanas évek végén alapvetően mindenki feketében járt, kb. ez volt a közös nevező, akkor volt itthon a zenitjén a dark szubkultúra, de nekem sosem tetszett a túltolt goth dressz, és kerültem a Depeche Mode tagjainak hasonmásait is. Szóval, az ember inkább csak nem tudta nem észrevenni a szubkulturális fetisruhákat, mert épp akkor volt kamasz, és hát egy Perfecto dzseki ma is áramvonalas, nem véletlen, hogy még a Twin Peaks sem volt elképzelhető nélküle, nem csoda, hogy úgy három éve újra divat….
Fotó: Horváth Péter Gyula
Megőriztél néhány ruhadarabot zenei érésed különböző állomásairól?
Persze, a szülői házban megmaradt néhány, ugyanakkor a Perfecto dzsekimet eladtam Tóth Laboncz Attilának, a Tankcsapda egykori basszusgitárosának, egy időben abban a bőrben lépett fel. 1990 körül azért még inkább a hiánygazdaság volt a jellemző, kézen-közön mentek el a jobb cuccok, és kb. olyan ívet írtak le, mint egy-egy gitár, vö. Bencsik Samu vándorló gitárját…
Fotókkal gazdagon illusztrált könyvről van szó, amihez nyilván neked is hozzá kellett járulnod a cuccok beszerzésével. Mennyit kellett bíbelődnöd ezzel?
Többet, mint a szövegek megírásával. Amikor eldöntöttem, hogy kell egy bizonyos katonai ing, akkor végig kellett járnom a körút vonzásában az összes milityary shopot, míg olyan találtam, ami megfelelt. Meg kellett vennem egy dohos cuccot, amit soha nem vettem volna fel…
Fotó: Horváth Péter Gyula
Sokat költöttél a göncökre?
Sokat, a Trapper farmer 15.000 Ft-omba fájt, de nem panaszkodom. Megérte. Még nem volt rajtam, csak a varrónőnél, amikor felszegte az alját. Holnap, az Olvasás éjszakáján veszem fel először, végül is ott mutatjuk be először a könyvet.
Akadt olyan tárgy, ruhadarab, amiről szívesen írtál volna, de képtelen voltál beszerezni?
Voltak körök, és nem is mindent tudtam megtalálni, mert a ruhák és cipők nem olyanok, mint a helyes régi játékok, amiket megőriztek a szülők a gyerekeiknek. Nem tudtam beszerezni „eredeti” halálfejcsatos „cure-os” hegyes orrú cipőt… Helyette goth-metálos verzió szerepel a könyvben, ami nem ugyanaz, de mindenképpen szerettem volna írni erről a cipőről. Ennél nagyobb kompromisszumot nem kötöttem, mert az élményhez hozzátartozik a valóságazonos forma.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Írói habitusodhoz hozzátartozik, hogy nyitott szemmel járkálsz. Öltözködésben hol tart most a nagy retróhullám?
Nehéz lokalizálni, de úgy tűnik, hogy valahol 1990 körül járhatunk most. Ugyanakkor most nagy divat a Levi’s feliratú pólók, amelyeknek a betűi és az arculatai inkább a nyolcvanas éveket idézik. De a fő sodor kb. a kilencvenes évek első fele, amely még összeér a nyolcvanas évek második felének répa fazonú nadrágjaival, és eleve ott van ugyebár a szintén ezt a korszakot jellemző power-pop, amely most sok előadónál köszön vissza.
A 90-es évek ruháinak és kiegészítőinek leírása volt annyira izgalmas számodra, mint a korábbi éveké, amikor gyerek vagy kamasz voltál?
Őszintén szólva nem, egy ún. pata cipőről, a légy szemüvegről vagy a bőrmellényről nem írtam olyan szeretettel, mint a hetvenes évek forrónadrágjáról, szóval, lehet, hogy a könyv vége kissé cinikus lett, de egy regény írója sem szeretheti minden szereplőjét.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Mitől ennyire népszerű ma a retro? Valamiféle kiüresedésről volna szó? Vagy régen tényleg minden jobb volt?
Folyamatosan retró-korszakban élünk, kb. évezredek óta, hiszen minden korban szerettek visszaemlékezni egy megtett életútra, az ember életében van őskor, ókor, középkor, izgalmas dolog feltárni az életünk földtani rétegeit, hiszen visszanézve fedezünk fel hálózatokat, összefüggéseket, ezáltal jobban megismerjük magunkat és a világunkat is. Ehhez még minimális köze egy Trapper farmernek is lehet, hiszen a gyerekkori vágyaink nagyon is sokat mondanak rólunk.
Az Olvasás éjszakájának meghívója
Az október 9-i könyvbemutató meghívója