“Az embernek újra és újra bizonyítania kell, főleg, ha már volt sikere ebben a szakmában. Tőle ugyanis már elvárnak egy bizonyos szintet, de az talán még fontosabb, hogy ezt a szintet most már én is elvárom magamtól” – mondja Borbély Alexandra, aki 2017-ben a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért átvehette a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat. A Katona József Színház művészét a múlt hét óta mozikban futó Drakulics elvtárs című abszurd vígjátékban láthatjuk. A film mellett arról beszélgettünk vele, milyen elvárásai vannak magával szemben, és hogy a filmes vagy a színházi munkák inspirálják jobban.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Múlt héten mutatták be a Drakulics elvtárs című filmet, amelyben te is szerepelsz. Egy Kádár-korszakbeli vámpírfilmről van szó, mennyire áll közel hozzád ez a műfaj?
Nagyon is. Már a castingon, ahol kádáros, nyuszikás vicceket kellett mesélnem Bodzsár Márknak, nagyon jól szórakoztunk. Kifejezetten örülök, amikor nem a drámai oldalamat kell megmutatnom, hanem valami egészen mást.

Mesélj kicsit a karakteredről!
Ibolya egy beépített prostituált, aki Kádárnak dolgozik, az a feladata, hogy elcsábítsa Fábián elvtársat – akiről akkor még nem tudjuk, hogy vámpír -, és kiszedjen belőle információkat. Viszont a terv befuccsol, nem vagyunk elég jók Kádárnak, sem én, sem a vietnámi prostituált társam, így aztán végül a főszereplőnőt – a Walters Lili által alakított Máriát – bízzák meg, hogy ő legyen a felderítő.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A ’70-es években játszódik a film, amikor te még nem éltél. Hogyan kerültél közelebb ehhez a korszakhoz, mi vagy ki segített ebben?
Pici szerepem van a filmben, nem mondanám, hogy ehhez olyan nagy és mély kutatást végeztem. De sok mindent elmondott róla a rendező, és Ervinnel (Nagy Ervin Alexandra párja, a Drakulics elvtárs főszereplője – a szerk.) is sokat beszélgettünk a korszakról, végig mesélt nekem amíg tartott a forgatás. Egy színésznőnél szerintem fontos a jelmez és a haj, én amint ezekbe “belebújok”, máris látok egy alakot, és ha jó hozzá a szöveg, jó a karakterleírás is, onnantól már megvan az út, amin járni tudok. Márk tökéletes támpontokat adott, amire könnyű volt építkezni.

A kamerák előtt mennyire kell más energiákat kell mozgósítani, mint a színpadon?
Inkább a technikája más a kettőnek. Engem talán jobban inspirálnak a filmes munkák. A filmben az adott jelenetet adott idő alatt kell megcsinálni, aztán már nem tudod kijavítani. Tökéleteset kell nyújtanom, mert utána már nincs lehetőségem formálni, vagy azon gondolkodni, hogy ezt a mondatot lehet, hogy másképp kellene mondani. A színházban viszont van erre lehetőség. Van úgy, hogy bemutatunk egy előadást – itt van például az Ahogy tetszik a Kamrában -, és még három évvel a premier után is vannak mondatok, amiket máshogy mondok, mert egyszer csak rájövök valamire. Vagy ha az egyik partnerem máshogy mond valamit, akkor én is úgy reagálok, hogy az adott pillanatban valami új szülessen meg. Tulajdonképpen ez a különbség a kettő között. Nyilván a filmnek van egy technikája is: a jelben állok, közben tudom, hogy mit csinálok a kezemmel, lábammal, fejemmel, mert utána meg kell még ismételnem több szögből.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Magaddal szemben milyen elvárásaid vannak?
Minden szerepnek úgy állok neki, hogy itt egy újabb kihívás és úristen, most mi lesz, vajon fog-e sikerülni… Az embernek újra és újra bizonyítania kell, főleg, ha már volt sikere ebben a szakmában. Tőle ugyanis már elvárnak egy bizonyos szintet, de az talán még fontosabb, hogy ezt a szintet most már én is elvárom magamtól. Sokszor eszembe jut, amit Törőcsik Mari mondott, hogy örülhet az ember, ha visszagondolva a pályájára azt érezheti, hogy volt néhány jó pillanata, olyan, amivel ő maga is elégedett volt. Amikor talán az történt, aminek ott meg kellett történnie. Szeretek filmeket nézni – most például a Joker hagyott mély nyomot bennem -, folyamatosan vizslatom az alakításokat európai és amerikai filmekben egyaránt, és próbálok belőlük tanulni. Hogy hogyan tud egymásra kapcsolódni a színész és a rendező, ezt például nagyon fontosnak tartom. Én rendező nélkül a felét nem tudnám megcsinálni annak, amit elképzelek egy szerepről. Nagyon kell, hogy kívülről lássanak és instruáljanak.

A Jokerből például mit tanultál?
Nagyon érzékenyen néztem ezt a filmet, az elejétől fogva olyan hatással volt rám, hogy pontosan tudtam, itt most valami olyat láthatok, ami a mesterségünk lényege. Ez az a színvonal, amihez nagyon nagy technikai tudás kell, de közben iszonyatosan kreatívnak is kell lenni. Látszik, hogy a rendező és a színész között valami olyan láthatatlan kapcsolódás volt, amelynek eredményeképpen valóban meg tudott születni egy olyan figura, akit mindenki megért, akivel mindenki együttérez. És amikor már megvan a technika és a kreativitás, akkor jön az átalakulás. Nekem ez a legfontosabb, hogy a színész átalakul, létrehoz egy embert úgy, hogy közben benne van a lelke. A változást minden apró részletében látom, és megyek vele végig, egyszerűen lenyűgöző volt. Azt éreztem, miközben néztem, hogy Úristen, én is ezen az úton szeretnék menni, ezért lettem színész, hogy valami ilyesmit csináljak.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ha megnézzük a szerepeidet, akár a színháziakat, akár a filmeseket, nem nagyon játszatnak veled naivát, általában különleges és szélsőséges karaktereket kell megformálnod. Vágysz klasszikus szerepekre?
Persze, de nem azért vágyom rá, mert nem szeretem, amikkel megajándékozott a sors. Fantasztikusan színes szerepeket kaptam, és ezekért hálás vagyok. Nagyon izgalmas utánajárni, vagy megkeresni, hogy az autista Máriával (Testről és lélekről, rendezte: Enyedi Ildikó) hol van nekem közös pontom, vagy például egy sorozatgyilkos esetében (Ahol a farkas is jó, rendezte: Gothár Péter) mi az, ami ki tudja hozni belőlem, hogy az alakítás végül olyan hiteles legyen, mintha valóban lett volna közöm a karakterhez. Nyilván, tök jó lenne egy romantikus vígjátékban játszani, ebben is szívesen kipróbálnám magam. Nem vagyok egy klasszikus értelemben vett szépség (nevet), az arcomban van valami furcsa, ami lehet szép és csúnya is, szóval valószínűleg nem lenne könnyű dolgom egy romantikus komédiában.

Milyen munkákra készülsz?
Most a Tartuffe-ben próbálok Bocsárdi Lászlóval, ebben egy pici szerepem van, a Lojális úré és a rendőrhadnagyé. Az olvasópróbák nagyon izgalmasak, okos, nagy tudású és közben érzékeny embernek látom a rendezőt, szóval szerintem ez egy jó találkozás lehet. Utána a Centrál Színházban fogom játszani Puskás Tamás rendezésében Mary Page Marlow-t, amiben Básti Julival játsszuk ugyanazt a szerepet. És van még a Dollár Papa gyermekei Ördög Tomival, ez pedig egy kétszemélyes angol krimi, amit nagyon várok már. Ami a filmes munkákat illeti, most szlovák forgatókönyveket olvasok és castingokra járok, sajnos magyarokra nem, pedig ezen a nyelven szeretnék a legtöbbet játszani. De nagyon drukkolok a forgatókönyvíróknak, mert szerintem mindennek a jó forgatókönyv az alapja. Lessenek el minden kis apróságot, kunsztot a külföldi kollégáktól, és formálják a maguk arcára. Szerintem nagyon sok mindent lehet és kell is tanulni tőlük.

Fotók: Horváth Péter Gyula