A vízhez kapcsolódó számtalan bemutatóval, interaktív kísérlettel, ásványvíz-kóstolással és előadások, filmvetítések sokaságával várják az érdeklődőket a szervezők június 1-jén, pénteken az MTA Széchenyi téri Székházában és az épület előtti parkolóban.

MTI

Az akadémia honlapján olvasható programajánló szerint pénteken nemzeti parkok, egyetemek, múzeumok és sok más olyan intézmény tart interaktív bemutatókat a Széchenyi téren, melyek munkája valamilyen módon a vízhez kapcsolódik. 

A programok között lesz vízibolha-etetés, gyógyvízkóstolás, az érdeklődők kipróbálhatják a planktonmikroszkópot, a csatornákból kifogott tárgyakból pedig tárlat nyílik. Emellett a résztvevők választ kaphatnak arra is, hogy kik is valójában a Vízipók-csodapók című rajzfilm sorozat szereplői, milyen apró élőlények népesítik be a Duna és a Balaton vizét, hova tart a vándorkagyló, moszat-e az úszó maszat – olvasható az ajánlóban. 

A látogatók a Duna-Ipoly Nemzeti Park és az MTA Ökológiai Kutatóközpont programjain számtalan érdekességet tudhatnak meg a vizek élővilágáról, a merészebbek pedig akár ágascsápú rákokat is úsztathatnak, vagy vízibolhákat etethetnek.

A Széchenyi téren a mérnöki tudományok rajongói is találhatnak maguknak érdekes programokat, így például megismerkedhetnek az ivóvíz-hálózatdiagnosztika autóba beépített mobil műszerekkel, a Blower-hajó és a folyóvízi mintavételezés eszközeivel, láthatnak önjáró robotkamerás csatornavizsgálatot, megtudhatják, hogyan vizsgálható drónnal a csövek szivárgása.

Eközben az akadémia székházában előadásokkal és filmvetítésekkel várják az érdeklődőket, amelyekből az is kiderül, hogy van-e víz a Marson, mihez kezdjünk a föld alatt rejtőző termálvizeinkkel és mennyire kell Magyarországon félnünk a szemétből a vízbe kerülő mikroműanyagoktól – olvasható az MTA keddi beharangozójában.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula