Janne Teller az ifjúsági irodalom Lars von Trier-je: a Semmi című könyve a betiltása óta igazi diadalmenetet fut, Kínában adják ki legközelebb. A történet szerint egy diák ráébred, hogy semminek nincs értelme. Iskolába járás helyett egy szilvafáról magyarázza volt osztálytársainak meggyőződését: minek járnának iskolába, ha úgyis meghalnak. Minek aggódnának bármi miatt is, ha ennek egyszer és mindenkorra vége lesz? A gyerekek lázas gyűjtésbe kezdenek, hogy értelmet tudjanak adni az életüknek, hisz enélkül legmélyebb félelmeikkel kellene szembenézniük, így születik meg a Fontos Dolgok Halma… Az írónővel beszélgettünk.
CSETE BORBÁLA – 061.hu
Hogy érezte magát a budapesti közönségtalálkozón?
Nagyon meghatott, nem is voltam vele tisztában, hogy ilyen ismertek a könyveim Magyarországon. Különösen, hogy 2,5 órán keresztül aláírtam a könyveket. A kesztyűm szerencsére nem a megerőltetés miatt viselem, szeretek így öltözködni. Egyszer Mexikóban majdnem két óráig tartott a sor, de ez szerintem részemről világrekord! Nagyon megérintett, hogy a könyvek ilyen fontosak volnának, ahogy várták az emberek a sorukat, és ugyan korlátozva voltam, hogy szóba elegyedjem a közönséggel. A Budapest Bábszínház két bábja is eljött a Semmiből – olyan szépek voltak, és persze felismertem a figurákat. Szóval, az ember 15 éve ír egy szöveget, majd találkozik annak az élő eredményével eredményével, elvarázsolt. A Bábszínház újabb három évre meghosszabbította a Semmi előadásának játszását, el vagyok bűvölve. Tudtam, hogy játszották, de azt nem, még mindig műsoron lenne.
Tudja élvezni a küzdelmesen jött sikert?
Először nem olvastak el, visszautasítottak, és ez tényleg egyfajta kegy, most Kína érdeklődik a Semmi iránt. Amilyen beszélgetést el szerettem volna indítani, most valahogy beérett. Sosem volt számomra érthető a nagy vita a könyveim kapcsán: számomra fontos alapkérdéseket teszek fel, valamikor eljutunk ezekhez az életünk során, miért is élünk. Miért születtünk, mi végre halunk meg. Az első időben, amikor végre megjelent, alig adtak el belőle, majd kapott egy díjat és elindult egyfajta diadalmenet. Számomra természetes történetet mondtam el, ami egyszerűen érdekelt. Nem feltétlenül vannak persze kész válaszaim, de épp ezért lehet érdekes a Semmi.
Országonként más korhatár-besorolást kap a könyv ?
Úgy látom, néhol jobban védettek a gyermekek, mint másutt. Skandináviában úgy fogalmazunk, szinte bármit lehet, ettől persze még bizarrabb a felháborodás, amit a könyvem kiváltott. Norvégia egy részén be volt tiltva a könyvem.
Hogyan sikerült betiltott íróvá válnia Skandináviában?
Bármit írhattam volna szexről, meztelenségről, még a halálról is. Amit én tettem, az attól vált tabuvá, hogy a társadalmunk alapjait adó értékeket kérdőjelezi meg, és ez valóban nagyon nyugtalanító. A komfortot, hogy mi jók vagyunk, megérdemelten élünk jól, mert a cselekedeteink jók. Ha ezekre rákérdezünk, kényelmetlen. Sokkot okoz. A kapitalizmus ugye elfoglal, futunk a javak után, mint egy mókuskerékben, egyre gyorsabban, hogy elérjünk egyre többet – így persze kérdésekre sem marad idő. Legyünk nagyobbak, gazdagabbak, sosem lehetünk elégedettek: a Ferrari után jön a Lamborghini, sose lesz elég.
Budapesten úgy hisszük, hogy a skandinávok a legkedvesebbek idelátogató turistaként; elégedettek, szociálisak, boldogok. Otthon másképp viselkednének?
Dánia attól a világ legboldogabb országa, hogy van egy erős belső nyomásunk, nekünk boldognak kell lennünk- ez az elvárás, a siker, elégedettség alapmutatója, hogy boldognak hazudjuk magunkat. Dánia szereti azt gondolni magáról, hogy az ő társadalmi berendezkedése a lehető legoptimálisabb. Az lett a konklúzió, hogy jobb elégedettnek lenni a kicsivel. Alázatosság: azért vagyunk a legjobbak, mert szerények vagyunk, noha tudjuk, hogy mi vagyunk a legméltóbbak arra, hogy azt mondják, mi vagyunk a legjobbak. Jöhet ez a protestantizmusból, fontos évszám 1864, amikor elvesztettük a gyarmatainkat, skandináv területeket is, kicsik lettünk.Van a korból egy mondásunk: “amit elveszítesz kívül, megnyered belül”. Meg vagyok róla győződve, hogy nagy átlagot tekintve kényelmes, jó életet biztosít ez a társadalom, de valakinek, aki kitűnik, katasztrófa, ugyanis a dánok nem tolerálják, hogy valaki több lehetne. Akkor működhet jól, a mind egyformák vagyunk, ne lógjon ki senki.
Ez szörnyen hangzik, hogy lehet élhető egy ilyen ország?
Nagyon magas például az öngyilkossági statisztikánk, nagyon magas a kedélyjavító szerek használata, amelyekre persze nem volna szükség, ha a vallottak szerint volnánk boldogak. Amikor Afrikából jönnek barátaim, egy-két nap nálunk lét után megkérdezik, a dánok sosem mosolyognak? A valódi szenvedélyt egy karnyújtásnyira toljuk, talán nyáron közösségibbek vagyunk, lehet kint sörözni, de a jelent megtapasztalni, a percben élni, ezt nagyon kevéssé tudjuk. Akiknek kevés földi javuk van, sokkal boldogabbak tudnak lenni: van mit ennem, van fedél a fejem fölött, minden gyermekem él, sőt egészséges, miért is nem viháncolok az örömtől?
Milyen megoldása van a mindennapokra?
Zenéljünk, elvesztettük az életigenlés örömét, különösen Észak-Európában. Spanyolországban, a mediterrán területeken pedig valahogyan működik mindez. Mi magunk is a napot kergetjük! Dániában élek, bár rengeteget utazom, édesanyám pedig osztrák, és a szlovén határnál él, erős szláv temperamentummal, melyet még osztrákként is sok megélni. Nem egy inspiráló, szenvedélyes társadalom a dán. Az igazság szenvedélyes keresése pedig talán hagyomány, mint Ibsennél: kívülállók kutatják a kimondhatatlant. Nincsenek már szabályok adta tabuink, de kulturálisan ott van a hallgatólagosság, amely erősebb a korábbi szabályoknál, melyekkel leszámoltunk. Senki nem is pislogna, ha meztelenül sétálgatnánk, vagy épp koszosan – ám ha túl elegánsan jelensz meg, az például zavaró, provokáló: én pedig szeretek különlegesen öltözködni. Lehet, mindez már változik a fiatalabbaknál, az én ifjúságomban senki sem sminkelt, melltartót viselni sem illet, igazából mind egyformán néztünk ki. “Ne tűnj ki” – ez az alapüzenet, mint amikor a gazdagok lyukas farmert vesznek, nagyon drágán, de explicit nem hivalkodva a pénzükkel. A szegények szépen vasalt, csinos ruhái a gyermekeken – nagyon nem dán, inkább mediterrán jellegzetesség.
Ifjúsági íróként jegyeztük meg a nevét, ír felnőtteknek is? Mi jöhet a Semmi és a Minden után?
Mindig adódik valami, amit nem értek, így szerencsére folyamatosan elég sok témám adódik. Több kötetem vár a magyar fordításra is, meglátjuk, melyik következik, örömmel térek vissza Budapestre.