Hétfőn kezdődik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a budapesti Nemzeti Színházban. Vidnyánszky Attila igazgató kifejtette: a két hétig tartó programsorozat a sokszínűség és a nyitás jegyében, 13 ország részvételével valósul meg.

MTI

A harmadik alkalommal megszervezett eseményről szólva úgy fogalmazott: azon túl, hogy a fesztiválon megjelenik az erős nemzeti színházi vonal, az a céljuk, hogy a legszélesebbre nyissák a kapukat, így kerültek a programba eltérő színházi technikákkal, különböző módon létrejött előadások. Dél-koreai rítusszínház, valamint Thomas Ostermeiernek, Európa egyik legjelentősebb színházi alkotójának új Sirály-bemutatója a svájci Théatre Vidy-Lausanne produkciójában egyaránt látható lesz a találkozón.

A Szaha Nemzeti Színház az archaikus színházi gyökerekhez visszanyúló, a Titus Andronicus nyomán készült előadása is szerepel a programban, emellett látható lesz az a “mából szóló” Lorca-előadás A közönség címmel, amely a madridi Teatro de La Abadía és a barcelonai Katalán Nemzeti Színház közös produkciójaként készült. Konferenciát is rendeznek arról, hogy létezik-e olyan jövő, amelyben a kultúrák megőrizhetik sajátosságaikat, egyediségüket és nem tűnnének el, keverednének össze a színek. A konferencián többek között francia, argentin, orosz színházi szakemberek vesznek részt.

Az idén az egyik legnagyobb 20. századi alkotó, Tadeusz Kantor emlékének adóznak egy különleges kiállítással. a fesztivál középpontjában Kantor áll. Metamorfózis – Tadeusz Kantor színháza címmel nemzetközi kerekasztal-beszélgetést is tartanak. A művész legendás előadásainak – köztük A halott osztály – díszletelemeit és különleges kellékeket mutatnak be a tárlaton, amely a színház több emeletén és a Bajor Gizi Szalonban lesz látható.

Fiatal színészeknek, egyetemistáknak a MASZK Országos Színészegyesülettel közösen szerveztek mesterkurzust. Alberto Ferraro olasz színész, tanár egyhetes kurzusa bevezetést nyújt a commedia dell’arte világába. Már a fesztivált megelőzően az olasz Teatro Potlach tíznapos kurzust tart, amelyen három kaposvári színművészeti egyetemi osztály vesz részt, a fesztivál megnyitójára készülő produkcióba kapcsolódnak be a magyar színinövendékek. A MITEM-et Pino Di Buduo rendezésében az Angyalok a város felett című előadással nyitják meg.

A fesztivál középpontjában a klasszikusok állnak. Kiemelten érdekes a Sztatisz Livatinosz, az athéni nemzeti színház művészeti igazgatója által rendezett Iliász, az athéni Polyplanity Company előadásában Homérosz klasszikus műve mai nyelven, friss formában szólal meg. A belgrádi szerb nemzeti színház Hazafiak című, Urbán András rendezésében látható előadása az elmúlt évadban nagy vihart kavart, kényes témákat, mai problémákat feszegető produkció szintén izgalmas előadása lesz a fesztiválnak. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején játszódó groteszk komédia a szerb-magyar viszonyról szól. Homérosz Iliásza és Csehov Sirálya mellett szerepel a programban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Shakespeare művéből készült Vízkereszt, vagy amire vágytok című Bocsárdi László rendezte előadása. Továbbá látható lesz a Titus Andronicus nyomán készült különleges produkció: Szergej Potapov, a Szaha Színház főrendezője a jakut színház hagyományait ötvözte Shakespeare művével.

Az athéni nemzeti színház művészeti vezetője mellett a fesztivál vendége lesz Valére Novarina, az európai színház egyik legjelentősebb alakja is. A svájci születésű francia szerző-rendező az avignoni fesztiválon bemutatott Nevek erdejében című előadása szerepel a programban. Emellett Mészáros Tibor, a debreceni színház művésze szereplésével az Imigyen szóla Louis de Funes című, Novarina rendezte monológ bemutatóját is láthatja a MITEM közönsége.