Mintha a vásznon mozgalmas jelenetet látnánk, de hiába kutat a szem, folyton utat téveszt. Nonfiguratív lesz mégis, gondolnánk, de újra és újra ismerős formákra bukkanunk, mintha csak érzékcsalódást okozna a látvány – ezért némileg zavarba ejtő az első találkozás Molnár László képeivel.

Molnár László hat évtizedes pályája bővelkedik fordulatokban, de nem csapong, hanem jól tervezett, logikus utat követ. Figuratív festészetből nonfiguratívba vált, majd vissza az alakábrázolásba, olykor pedig mintha egyetlen képmezőben akarná szintetizálni mindkettőt. A hatvanas évek elején, miután fiatal alkotóként többször elutasították felvételi kérelmét a Képzőművészeti Főiskolára, rátalált az utóbb Zuglói Körként elhíresült művészcsoportra. A Molnár Sándor lakásán összejáró festők – Bak Imre, Deim Pál, Nádler István, Hortobágyi Endre és mások – körében tanulta ki igazán a mesterséget, és itt szedett fel szellemtörténeti megalapozottságot festőtársaitól, valamint Hamvas Béla előadásaiból. „A Zuglói Kör számomra a főiskolát jelentette” – összegezte.

Mesterének a mai napig Molnár Sándort tartja. A Zuglói Körben ismerkedett meg az úgynevezett Második párizsi iskola művészeinek (Bazaine, Manessier, Estève, Bertholle, Singier és mások) munkáival. Molnár Sándor lefordíttatta a Kör tagjai számára Jean Bazaine: Notes sur la peinture d’aujourd’hui (Jegyzetek a mai festészetről) című kis könyvét, melyet a francia lírai absztrakció követendő alapvetésének tartottak. „Miben áll szakmai, festői szempontból a Bazaine-kör – és így a Zuglói Kör – lírai-absztrakt formaképzése? – teszi fel a kérdést a korszak kutatója, Andrási Gábor. – Szögezzük le rögtön: a lírai absztrakció nem nonfiguratív művészet. Törekvése éppenséggel a képről száműzött, ellehetetlenült tárgy festői rehabilitációját, ahogy Bazaine mondja: »új inkarnációját«, »visszahódítását« célozza. A természetből (a legáltalánosabban értelmezett természetből: ember, tárgy és környezet totalitásából) vett motívum »új inkarnációján« annak festői transzcendálása értendő, mely arra irányul, hogy »a tárgy az őt felülmúló igazság szenvedélyes ideogrammájává váljék«.” Ebben az értelemben tehát mindig valamely természeti motívum látványa – és nem pusztán egy elvont forma – a kiindulási alap, amely átlényegült, megváltoztatott alakban jelenik meg a vásznon. A kiállításról bővebben: https://mucsarnok.hu/molnar_laszlo A kiállítás 2024. július 7-ig tekinthető meg.