Aki a kilencvenes évek szülötte és nem csábította el idejekorán a Photoshop és más képszerkesztő programok, az tudja milyen, mikor Paintben kezd el alkotni az ember. Ezt, a mára már szinte nosztalgikusnak tűnő, rajzolási módot választotta a Godot Galéria jelenlegi két kiállítója: Kovács Orsi és Mondik Noémi.

CSENGERI VIKTORINA – Nullahategy

Közel egy hete, október 17-én tettünk mi is látogatást a Bartók Béla úton található hangulatos kis galériában. A bejárat előtt álldogáló kisebbfajta, fiatalokból álló tömeg rögtön elárulta: a két alkotónő számottevő rajongótáborral rendelkezik. Kettőjük közül Mondik Noémi neve ismerősen csenghet, hiszen a Képzőművészeti Egyetem hallgatója a nemrég futó Ki Mit Tube? egyik zsűritagjaként is jeleskedett. Noéminek nem ez az első kiállítása, tavaly a Király utcában található kolorban is találkozhattunk alkotásaival.

„Mindjárt megrajzolom, ahogy az emberek kiállításokra járnak, hogy megnézhessék a képeket, amik amúgy a tumblira lettek volna kirakva, csak kurvára nem töltődnek már be, ezért ki kell őket nyomtatni és elvinni a Godot Galériába. Ilyen inverz jetson család, jajj :DD:(((((((((„

Nincs téma kiválasztva, vagy a téma törölve lett.

Kovács Orsi, aki szintén ismert a Tumblr felhasználók között, hasonlóan, paintes rajzokkal mutatja be kicsiny hazánkat – nyersen, kissé groteszken. Mert a néző valahogyan ezt érezheti, miközben körbesétál a falra biggyesztett művek között. Habár a november 15-ig látogatható Itt élni nem rossz és itt élni nem jó” c. kiállítás csak ízelítőt nyújt a két lány alkotásaiból, mégis eléri célját: megmozgat, megnevetett és egyben elgondolkodtat.

Mert akárhogy is próbálunk ellenkezni, így élünk. Előttünk is ott virít a már fület bántóan hangos hármas metró ablakán Vass Virág könyvének hirdetése. Mellettünk is megjelenhetnek szemérmetlen pisilő hajléktalanok a Határ úton. Igazából, amit Noémi megjelenít, azokat nap, mint nap mi is átéljük. De amíg mi próbáljuk ezeket a történéseket nem észrevenni, addig ő minden gond nélkül elénk állítja a tükröt: Tessék, ez van. De a szembesítés mégsem bántó, inkább mosolygunk az egészen, mert bármennyire is visszataszító olykor, itt és így telnek mindennapjaink.

6999985_cff8fbdba812ac4566ade8894c605eb0_wm

Személyes kedvenc Kovács Orsinak a hintázó Magyarországot ábrázoló alkotása, a következő szöveggel: „Annyi minden nem akartam lenni, aztán annyi minden lettem.” Talán ezt a képet látva pillanatok alatt átjön, amit a fiatal lány szeretne velünk közölni.

A megnyitón megjelenve érezhette az ember, hogy amit ők ketten csinálnak, nem csupán egyedi, hanem kedvelt is a nézők között. Valahogyan igényeljük, hogy lássuk a rólunk szóló karikatúrákat – és a megjelenítésben Mondik Noémi és Kovács Orsi minden túlzás nélküli igazi tehetségek.

 

6999969_2e878512d4cf8b3ca186c29e8cf26164_wm

Kezdőkép és képek forrása: Mondik Noémi és Kovács Orsi