Monográfiát jelentetett meg Benkő Imre Balázs Béla-díjas fotóművészről a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kiadója.

MTI

A több mint 300 oldalas kötet eredeti fotókkal gazdagon illusztrálva mutatja be a dokumentarista fotográfia jeles képviselőjének több mint öt évtizedes pályáját és egyedi hangvételű életművét, amelynek visszatérő témái között van Ózd, Budapest és a Sziget fesztivál is.

A Kult’30 című műsorban Benkő Imre, az MMA rendes tagja elmondta: húszéves kora óta járja a fotográfia különböző útjait, mindeddig nyolc fotóesszé kötete jelent meg. A mostani kötettel pályája esszenciáját igyekszik megmutatni, a monográfia szöveges részeinek szerzője Palotai János esztéta, szakíró.

Mint hozzáfűzte, ma is analóg technikát alkalmaz, hagyományos filmre készíti fontosabb munkáit, amelyek közül kiemelte a 30 éves időtartamot átfogó Acél-mű című, Ózdon fényképezett sorozatát, valamint kitért arra is, hogy a kezdetek óta, 26 éve fényképezi a Sziget fesztivál résztvevőit.

Fotó: Horváth Péter Gyula