A 42 éves korában elhunyt Móricz-Sabján Simon fotóriporter emlékére nyílik kiállítás hétfőn Budapesten az Einspach Fine Art & Photography galériában.

MTI

A tárlaton a tavaly decemberben baleset következtében elhunyt, Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjjal is elismert fotóriporter képei mellett csaknem 90 fotográfus munkái lesznek láthatók. Többek közt Barakonyi Szabolcs, Keleti Éva, Mohai Balázs, Csontó Lajos, Csoszó Gabriella, Hajdú D. András, Gáti György, Korniss Péter, Kovalszky Dániel, Lugosi LUGO László, Mónus Márton, Mandur László, Urbán Tamás, Révész Tamás, és Vető János képei szereplenek majd a kiállításon. 

A tárlat meghívója szerint a kiállító művészek és a szervező kurátorok az emlékezés mellett egyúttal támogatni kívánják Móricz-Sabján Simon családját a kiállítás képeiből befolyó összeggel.

Móricz-Sabján Simon 1980-ban született Kiskunhalason. Fotóriporterként, dokumentarista fotográfusként dolgozott. 2003-tól a lap bezárásáig a Népszabadság munkatársa volt, majd 2016 végétől a Manager Magazinnál és a Világgazdaságnál is dolgozott. Napilapos munkája mellett személyes anyagokat is készített, elsősorban az emberre és környezetére koncentrálva.

Munkásságát számos külföldi és magyarországi díjjal ismerték el: pályafutása alatt kétszeres China International Press Photo Contest nyertes, Pictures of the Year International (POYi), NPPA Best of Photojournalism, Prix International de la Photographie, PDN, FCBarcelona Photo Award, Slovak Press Photo és ASPAward díjat is kiérdemelte. Munkáival 43 alkalommal nyert díjat a Magyar Sajtófotó Pályázaton, közöttük háromszor a MÚOSZ Nagydíját, 6 alkalommal a Munkácsi Márton díjat a legjobb kollekcióért, három alkalommal a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter díját, és háromszor a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat. A fotóriporter az Alföldet ábrázoló sorozatával 2022-ben elnyerte a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat is.

Móricz-Sabján Simon fotográfiái számos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek, köztük három önálló kiállításon a Magyar Fotográfusok Házában, csoportos tárlatokon a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Műcsarnokban, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a Várkert Bazárban, illetve többek között Arles-ban, Barcelonában, Chengduban, Denverben, Milánóban, Tbilisziben és Varsóban. Tagja volt a MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztály elnökségének, a Magyar Fotográfusok Társaságának és egyik alapítótagja volt a Pictorial Collective-nek.

A tárlat március 4-ig lesz megtekinthető.