Koltai Lajos, a Sorstalanság rendezője nem csupán a Kertész Imre-könyv alapján készített filmjén dolgozott a 91 évesen elhunyt Ennio Morriconéval. A világhírű magyar operatőr és rendező a távirati irodának mesélt a zseniális filmzeneszerzőről. Mint mondta, Morricone csodálatos ember volt, aki zenébe öntötte mindazt, ami megérintette a lelkét és a szívét.

MTI, 061.hu

“Rosszul ért a halálhíre, nagyon szerettem ezt az embert, azon túl, hogy fantasztikus három filmet csináltunk együtt, s ebből egyik az én rendezésem volt, a Sorstalanság, ezért is meghatározó az életemben, hogy ő ezt elvállalta” – mondta Koltai Lajos a távirati iroda munkatársának, aki telefonon érte el a világhírű magyar operatőrt, a Sorstalanság rendezőjét. Koltai elárulta, a szobájában őriz két fényképet, az egyiken éppen átöleli Morriconét, a másik akkor készült, amikor a Sorstalanság zenei felvételei zajlottak Budapesten. A zeneszerző magával hozta a stábját, a szólistáit és a keverő hangmérnökét, a zseniális Fabio Venturit is, “aki nélkül nem ment sehova, mert ismert minden hangot, amit Ennio kigondolt, és rábízta magát” – mesélte.

Giuseppe Tornatore Az óceánjáró zongorista legendája című filmjén dolgoztak együtt először, később pedig a Monica Belucci főszereplésével forgatott Malénán is. “Furcsa megjelenésű ember volt, inkább hitte volna az ember szigorú matematikatanárnak, bizonyos értelemben az is volt, rettenetesen imádta a sakkot. Egyszer Polgár Judittal is játszott, amit nagy becsben tartott, mindig emlegette” – emlékezett az első találkozásukra Koltai. “Már a Malénát forgattuk, amikor azt mondta egyszer, milyen érdekes, hogy mi ketten képviseljük a vizualitást a Tornatore-filmekben, a kép és az ő zenéje. A Maléna filmzenéjét még a forgatás előtt megírta, érzelmileg annyira tudott azonosulni a történettel, és annyira együtt gondolkodtak Tornatoréval. Erre a zenére forgattunk. A kamera mozgását a zene vezette. Így tényleg együtt képviseltük a vizualitást” – idézte fel Koltai Lajos.

Koltai és Morricone a rádió 22-es stúdiójában, a Sorstalanság zenei felvételén (Koszticsák Szilárd/MTI)

A Malénával Koltait operatőrként először, Morriconét zeneszerzőként ötödik alkalommal jelölték Oscar-díjra. Egymás közelében ültek a díjátadón.

“Egész különös élmény volt, mert nem kapta meg a díjat ötödször sem, ami számomra elképesztő volt, mert már A misszióval is megérdemelte volna. Az egy olyan filmzene volt, amelyhez fogható sincsen. De később elnyerte az életmű-Oscart és az Aljas nyolcas című Tarantino-filmmel a zeneszerzői Oscart is. Morricone halálával “egy csoda távozik”.

– mondta. Szalay Lajost, a híres grafikust idézve megjegyezte, nagyon ritka az olyan ember, aki képes arra, hogy a semmiből fogalmazzon. Szalay szerint a magyar ember egyik fontos tulajdonsága, hogy a semmiből tud valamit fogalmazni. “Szó szerint ez történt Morriconénél is: a semmiből alkotott. Három-négy hangból egyszer csak elindult a mennyország felé. Elkezdett emelkedni. Valami hihetetlen képessége volt erre.”

Koltai felidézte, hogy annak idején Morricone római lakásában beszélgetett a Sorstalanságról a zeneszerzővel. “Elolvasta a regényt olaszul, és Kertész Imréről faggatott, tudni akarta, hogy mit gondolok, milyen hangszert szeretnék hallani a filmben. Szerette a filmet. Először Rómában látta. A negyven fokos melegben, a bespalettázott ablakok mögött, a lakásában néztük meg. Mellette ültem a sötétben, és láttam, hogy folynak a könnyei” – mesélte.

“Csoda ember volt, minden elérte a lelkét és a szívét, és arra rögtön tudott zenét írni. Mikor utoljára találkoztunk itt Budapesten, már ülve vezényelt. Nagyon örült nekem, átölelt. Megint nagyot veszített a világ”

Kiemelt fotó: Mohai Balázs / MTI