Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Amíg egy elég valószínűtlen helyen bele nem futottunk, gyerekkori képernyős emlékeinket és egy maradandó filmélményt leszámítva nem sokat tudtunk a pankrációról – pláne arról, hogy hivatalos formában mifelénk is létezik. A Leander Kills rendhagyó nyárvégi metalbuliján az ország első számú pro-wrestling szervezetének titánjai vették át az előzenekar szerepét, humorral és brutális akrobatikával flambírozott showműsoruk pedig percek alatt meggyőzött arról, hogy az országban igenis él és virul a pankráció. A Hungarian Championship Wrestling (HCW) “előadóművészeit” már zuglói főhadiszállásukon kérdeztük a műfajról, a hazai kezdetekről és célokról.

MARKOVICS PÉTER – 061.hu

Amíg állt szocializmusunk mátrixfala és védte lelkeinket a beszivárgó nyugati mételytől, az itthon tévesen pankrációnak nevezett profi birkózásról sem tudhattunk sokat – egészen a rendszerváltozás után beindult műholdas közvetítésekig. Noha a filmiparba teleportált Hulk Hogant vagy Dwayne “A Szikla”  Johnsont nem kell bemutatni senkinek, a nyolcvanas-kilencvenes évek sztárpankrátoraira – olyanokra, mint Big Boss Man, Macho Man, The Ultimate Warrior, vagy The Undertaker – ma inkább csak azok emlékeznek, akik gyerekként a képernyőre tapadva azon morfondíroztak, vajon a szétszolizott húsgólemek a mérkőzés előtt megbeszélték-e vagy véresen komoly, hogy két csattanós medvepuszi között kockára csépelik egymást kempingszékkel.

Pankráció Fotó: Horváth Péter Gyula

Michael Nuts vs. Blake Steamer (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Persze akkor már régóta nem volt titok, és a látványos összecsapások, az időnként felbukkanó vér meg az információhiány ellenére is leeshetett bárkinek, hogy színház az egész pankrátorvilág. Közvetítések hiányában itthon – leszámítva a műfaj párezres rajongótáborát – legalábbis ez a képzet rögzült a fejekben. A kamukultúrára fogékony kanapéközönség manapság elvan a valóságshow-kkal, a macsósportok kedvelőinek pedig ott van az ökölvívás vagy a ketrecharc. Sokakban csak Darren Aronofsky 2008-as A pankrátor című filmje ébresztette fel gyanút, hogy az itthon jobbára lesajnált műfajban illúziónak és véres valóságnak talán egyaránt bérelt helye van.

Ki itt belépsz…

Hogy mégis milyen arányban, arról a magyar pankrátorok zuglói edzőtermében érdeklődtünk a HCW alapembereitől. A bérelt ipartelepi helyiségben zajló beszélgetést egy laza bemutatóval illusztrálták vendéglátóink, akiknek már a testközelből látottak alapján is készséggel elhittük, hogy amit Mickey Rourke eljátszott a 2008-as filmben, bizony távol áll a kamutól.

Turger Dávid/Renegade pankrátor Fotó: Horváth Péter Gyula

Renegade, vagyis Az igazgató (Fotó: Horváth Péter Gyula)

„Amerikában rengeteg pankrátor jutott a filmben felvázolt sorsra. Ott sincs nyugdíj és megélni sem lehet ebből a szakmából, ha a korod miatt kikerültél vagy eleve be sem jutottál a legfoglalkoztatottabbak körébe” – magyarázza  Turger Dávid, alias Renegade. A HCW alapító igazgatója és aktív pankrátora szerint a hivatásos birkózó teste nagyon gyorsan amortizálódik. Gyakran már 40 évesen ki kell szállniuk, az éveken át bevitt szerek és az intenzív terhelés, majd a motiválatlanság miatt szedett drogok hatására sok veterán pankrátor idő előtt távozik az élők sorából (például az említett The Ultimate Warrior, azaz James Brian Hellwig is erre a sorsra jutott: 2014-ben, 54 évesen hunyt el szívrohamban – a szerk.)  Az igazgató elárulja, a magyar pankrátorokat egyelőre nem fenyegeti ilyen veszély. Bár céljuk, hogy a profi birkózásból megéljenek, most még rákényszerülnek, hogy rendes állásuk legyen. “Mindnyájunknak van munkahelye, de az elmondhatom, hogy aki ebbe a színes, interaktív és szórakoztató világba belecsöppen, minden más foglalkozást szürkének és unalmasnak fog tartani” – fűzi hozzá.

Tóth Gergely/Ozzy Spencer pankrátor Fotó: Horváth Péter Gyula

Ozzy Spencer (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Mivel fontos, hogy a pankrátor ne csak a testével kommunikáljon, hanem egy profi szpíkerhez vagy színészhez hasonlóan elő is tudja adni magát, a HCW Productions Kft. alapvetően műsorgyártó cég, amely nemcsak birkózókat nevel, hanem komplett előadóképzéssel is foglalkozik. A vasárnapi edzéseken kívül ezért beszédtechnikát és színjátszást is tanulnak: verset szavalnak, monológokkal és filmidézetekkel gyakorolnak egy színművész vezetésével – avat be az igazgató.

Steampunk kalóz, szittya nindzsa, a Bieberek meg a többiek

Talán már ebből is kiviláglik, hogy a magyar pankrátorok rengeteg munkát fektetnek a minőségi szórakoztatásba, ám ez még közel nem minden. A HCW iskolája minősített képzést nyújt a tanítványoknak, akik a kezdő és a haladó csoport kijárásával, majd a„rostervizsga” után olyan oklevélhez juthatnak, amit bárhol a világon elfogadnak. A roster a profi birkózók karámja, a karakterek gyűjtőneve. A pankrátorok együtt találják ki, majd a közönség visszajelzései alapján, vagy a birkózó komfortérzetéhez igazítva időnként újragondolják a szerepeket, karikatúraszerűen és drasztikusan felnagyítva az egyes személyiségjegyeket.

Bernschütz Pálma/Kenza pankrátor Fotó: Horváth Péter Gyula

Kenza  (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Kényesen ügyelnek az egyensúlyra is, mivel a pankráció hagyományai szerint a sötét oldalt és a jófiúkat azonos arányban kell képviselniük a kellően karizmatikus és mikrofonnal is jól bánó karaktereknek. Amikor arra volt szükség, Renegade például törvényen kívüli western-karakteréről gonosz igazgató-figurára váltott, és most érik az újabb metamorfózis. Vagyis hiába váltak “branddé” az évek során a legrégebbi és legnépszerűbb karakterek, időnként rajtuk is kísérleteznek. A szintén HCW-alapító Dover jelenleg a káeurópai keserűség élő szobra, aki abból meríti roppant erejét, hogy folyamatosan megalázták. A karakter nem áll messze a használójától, polgári foglalkozása szerint ugyanis szociológus.

Pankráció Fotó: Horváth Péter Gyula

Michael Nuts vs. Ayden Cortez (Fotó: Horváth Péter Gyula)

De említhetjük az emblematikus figurák közül az ország egyetlen profi női pankrátorát, a Kill Bill menyasszonya ihlette Audrey Bride-ot, a kivarrt raszta Icarust, a pocakos Ozzy Spencert, a pökhendi arisztokrata köcsög Ted Wellingtont. Aztán a szerepek között akad itt még badass steampunk-kalóz (Blake Steamer), burnuszos tevezsoké (Zafar Ameen), két Justin Bieber-klón (Danny és Dylan), szittya nindzsa (Koppány) és persze személyes kedvencünk, RP Tyson. Az általunk látott show egyik fénypontja volt, amikor a szerepe szerint arcoskodó külvárosi csóré a Wellhellóval hergelte a rockereket, majd az első műmaflás után úgy húzták ki a ringből, mint egy zsák krumplit. Akárcsak ő, a legtöbb karakter önmagában képes eladni magát, azok a birkózók pedig, akik karizmában, előadói vagy vizuális fronton némi hiányt szenvednek, mutatós női kíséretet vagy menedzser-figurát kapnak maguk mellé a roster nem-birkózó (non-wrestler) állományából. A közönség tehát megkapja azt a macsót, amelyikkel azonosulni tud, meg a szemétládát, akit az elkényeztetett szomszéd hülyegyerekkel vagy a pszichopata főnökével azonosít. A rosszfiúkat pedig a ringben legtöbbször rendesen megbüntetik. A közönség örül.

Borbély Gergely/Blake Steamer pankrátor Fotó: Horváth Péter Gyula Fotó: Horváth Péter Gyula

Blake Steamer (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Természetesen a magyar pankrációban is fontos szerepe van a storyline-nak, a bunyókat összekötő, hátterező és általában valamilyen műbalhéra épülő történetszálaknak, amelyek videószkeccseken követhetők a HCW facebook-oldalán. A sok esetben már eleve valamilyen küzdősportrutinnal rendelkező birkózók több száz speciális fogást és mozdulatot ismernek, és sajátos mozgáskultúrát fejlesztenek ki személyre szabott mozgáskombókkal meg “befejező mozdulatokkal”. Ha létezne, így festene a Mortal Kombat matinéváltozata. A mérkőzéseket ugyanakkor megkomponáltságuk ellenére is javarészt a birkózók rutinja, illetve improvizációs képessége alakítja. Ez a legismertebb amerikai pankrátorszövetség esetében is így van, azzal a különbséggel, hogy a WWE (World Wrestling Entertainment) több pénzt forgat meg, mint az NFL, a Nascar és az NBA együttvéve.

Európa Bikája hazatér

Amikor a kezdetekről érdeklődünk, a HCW akcióhősei “atyjukat”, egy bizonyos Árpi bácsit emlegetik. Megtudjuk, hogy az 1942-ben született Wéber Árpád egyike volt azoknak a magyar pankrátoroknak, akik komoly nemzetközi karriert futottak be. Az MTK tehetséges ifjú birkózója mellőzöttsége miatt döntött úgy, hogy elhagyja az országot. Spanyolországban képezte magát profi birkózóvá, és hamarosan Európa- majd világbajnok vált belőle. Utóbbi, Mexikóban szerzett címét két éven át 37-szer védte meg, ekkor kapta az El Toro Europeo, vagyis Európa Bikája címet. A folyamatos terhelés következtében azonban lesérült (volt év, amikor 360 mérkőzésen birkózott), így visszatért Európába, ahol Németországból promóterként szervezte a gálákat szerte a kontinensen. Közben pankrátorként is szerepelt: profi-birkózó társával, Molnár Józseffel Hungarian Horsemen néven, csikós viseletben, ostorral vonultak mindenhol a ringbe. Wéber többször is próbálkozott a pankráció meghonosításával, de sem a nyolcvanas években a Nagycirkuszban és Pécsen rendezett show-k, sem a Budapest Sportcsarnokba szervezett 1991-es gála nem hozott áttörést.

ecujjks

Wéber Árpád (jobbra) Mexikóban (Fotó: reddit.com)

További húsz évet kellett várni arra, hogy a műfaj gyökeret eresszen Magyarországon. Ám ezt ő már nem érhette meg: 2010-ben, 68 évesen hunyt el Budapesten. Bár Wéber Árpád volt hazánkban a legismertebb, mégsem az egyetlen magyar származású pankrátorlegendája. Tiza Lajos, Sandor Szabó, Czaja Emil, William Joe Varga vagy a battonyai Luspity Sándor alias Bronco Lubich szintén bekerült a pankráció hírességeinek arcképcsarnokába. Közülük ki Japánban, más Amerikában vagy Mexikóban futott be szép nemzetközi karriert. A modern pankráció ezekben az országokban a legnépszerűbb, a HCW pedig szerencsésen ötvözi a különböző földrészeken kialakult stílusokat. A mérsékeltebb amerikait, az igen valósághű, brutális japánt és a maszkos, színpadias és stilizált mexikói lucha librét.

Valahol el kell kezdeni

A két talán legnépszerűbb alapító pankrátor, Icarus és Dover már kölyökként együtt gyakorolták a mozgáskultúrát: otthon matracokra ugráltak, püfölték és dobálták egymást, majd egy zenei kanyar után ott folytatták, ahol abbahagyták. A magyar pankráció kemény magját ma szinte ugyanazok alkotják, akikből 2008-2010 között összeállt. Icarusék mellett a kezdetektől ott volt Renegade is, ő meséli, hogy a csapat először 2010-ben, egy boxgála betétszámában mutatkozott be nagyobb közönség előtt. Mai szemmel megmosolyogtató, amit akkor műveltek, “de hát el kellett kezdeni valahol” – mondja.  Ezzel a fellépéssel mindenesetre véget ért a zártkörű hobbirendezvények korszaka. Az akkor még HWE (Hungarian Wrestling Entertainment) néven futó szervezetet két promóter karolta fel, ami sokat változtatott az edzések körülményein és intenzitásán, és már gálák megrendezésébe is belefoghattak.

Pankráció Fotó: Horváth Péter Gyula

Ayden Cortez vs. Michael Nuts (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Anyagi és más nézeteltérések miatt azonban szakítottak a promótereikkel és nevet változtattak, megalakulása óta a HCW gyakorlatilag a saját lábain áll. 2010 nyarán lenyomták az első saját show-t, majd ősszel az első Véres Novembert, a legszélsőségesebb, s azóta hagyománnyá vált keményvonalas műsorukat. Só a szembe, szék az arcba, hátas üveglapra vagy neoncsövekre: ezen a bulin azóta is szinte minden játszik, bármivel, ami a ring körül mozdítható.

Őszi véreső aranyövet ér

Ezek után már nem érték be azzal, hogy oktatóanyagokból, felvételekről tanuljanak, így külföldi szemináriumokon szívták magukba a tudást és egy neves holland birkózót is leszerződtettek. Gabriel Angelfyre és az utána idecsábított hírességek pedig – mint például a kanadai Joe E. Legend – rövid úton vérprofikká képezték a lelkes amatőröket. A havonta megrendezett gálákat 2014-ben az egyik kereskedelmi csatorna is műsorára tűzte, ám a következő évben egy tulajdonosi döntés véget vetett a közvetítéseknek. Akkor az áttörés elmaradt, de támogatókat szerezve, okosan gazdálkodva és építkezve sikerült életben tartani a magyar pankrációt, amelynek tagjai, ha minden igaz, hamarosan újra felbukkannak a képernyőn. A rendezvényeknek addig is a IX. kerületi Patonyi László Sportcsarnok ad otthont (legközelebb november 5-én, a 7. Véres Novemberen), ahol rendszerint közel ezerfős közönség előtt zakatol a sportszínház. Talán érdemes így elképzelni a pankrációt, miután az igazgató is hangsúlyozza: “Ez nem verseny – vagy küzdősport, hanem szórakoztató showműsor, sportolókkal. Mi egy másik ligában, a sajátunkban játszunk”.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •