A hosszú pályáztatási folyamat és számos találgatás után pénteken kiderült, ki vezetheti tovább az Operaházat. Csák János kulturális és innovációs miniszter ismét Ókovács Szilvesztert választotta, hogy a 2023–2028-as ciklusban betöltse a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségét. Ókovács a a bejelentés után a 061.hu-nak azt mondta, először érezheti magát igazán főigazgatónak, hiszen az elmúlt ciklusban négy és fél éven keresztül zárva volt az Operaház, az azt megelőző évek pedig arról szóltak, hogy létre kell hozni, vagy föl kell javítani magát a keretrendszert. “Ez most megvan, ennek az oroszlánrésze megtörtént, így végre hozzá lehet fogni a normál színházi működéshez”, fogalmazott.

MM – 061.hu

A főigazgatói posztra tizenegyen jelentkeztek, akiket a Kulturális és Innovációs Minisztérium által felkért bizottság április 26–27-én hallgatott meg. Az Index akkor forrásaira hivatkozva azt írta, hogy a finisben Kesselyák Gergely, Miklósa Erika és Vadász Dániel maradt, Ókováccsal tehát nem számoltak, Csák János kulturális és innovációs miniszter azonban ismét neki szavazott bizalmat.

“Óriási felelősség, hogy ki az Opera intendánsa”

Csák János a sajtótájékoztatón elmondta, hogy kitűnő pályázatok érkeztek be, mint mondta, a pályázatoknál csak a bíráló bizottság volt kitűnőbb, méltatva így munkájukat. “Óriási verseny alakult ki, és amikor ilyen verseny elé nézünk, akkor jó meghatározni a szempontokat. A legfontosabb, hogy az Opera a magyar művészeti világ királynője, egy olyan kiemelkedő intézmény, ahol a magyar és a nemzetközi magas színvonalú kulturális termékek, operák, balettek, táncművek megjelenhetnek. Az Opera az a hely, ahol nyelvi korlátok nélkül összekötődik a magyar és a nemzetközi életvilág”, fogalmazott a miniszter.

Kiemelte, hogy az Opera nem szigetként működik, hanem “van egy ökoszisztéma körülötte, amelyben benne van a Zeneakadémia, a Müpa, az Operett és a Táncművészeti Egyetem is”. Célként fogalmazta meg, hogy ebben az ökoszisztémában partnerként dolgozzanak az intézmények vezetői, annak érdekében, hogy minél inkább előtérbe kerülhessenek a magyar tehetségek, s hogy világszínvonalú előadásokat születhessenek. Az Opera egy központ: a zene, a színjátszás, a tánc és az énekművészet központja, ezért, mint mondta, óriási felelősség, hogy ki az Opera intendánsa.

A jelöltek kiválasztásánál fontos volt a beágyazottság, ami a szakmai és vezetői tapasztalatot jelenti. “A másik fontos szempont pedig az volt, hogy a győztes a válságidőszakban is el tudja vezetni a hajót” – fogalmazott Csák János. Ezek alapján döntött úgy, hogy Ókovács Szilveszter igazgathatja tovább az Operát.

“A legeslegutolsó pillanatban tájékoztattak a döntésről, a miniszter úrnak tehát volt mit meggondolnia. Nem gondolnám, hogy a sajtóból tájékozódott, nem is tartom szerencsésnek, hogy ez kikerült a nyilvánosság elé, ráadásul, ha megfigyelik, egy orgánumon keresztül. Az olvasók nem teszik helyesen, hogyha egy orgánum szavait orákulumnak veszik. Aki most csodálkozik, az nem tett mást, minthogy elhitte, amit írtak, miközben nem hinném, hogy valós információk birtokában voltak. Én a legutolsó pillanatban lettem tájékoztatva, és szerintem az egész folyamat ilyen értelemben rendben zajlott le”

– mondta Ókovács Szilveszter a közbeszédet hónapok óta uraló igazgatóválasztási procedúráról, és annak sajtóvisszhangjairól.

“Végre hozzá lehet fogni a normál színházi működéshez”

A főigazgatót arról is kérdeztük, milyen súlypontok mentén tervezi a következő öt évet, tervez-e valami merőben mást a folytatásban:

“Merőben mást csak abban látok, hogy talán most érezhetem magam először főigazgatónak, abban az értelemben, hogy már nem kell létrehozni azokat a kereteket, amelyekben játszunk”, mondta.

“A most lejárt ötéves ciklusban négy és fél éven keresztül zárva volt az Operaház. Mindig valami helyettesítő körülményt kellett találni, különböző cselekvési lehetőségeket a kollégák számára, hogy ne kelljen elbocsátani őket, hogy értelmes munkát végezzünk, hogy legyen bevételünk. Ez nem volt egyszerű, és az előtte lévő évek is arról szóltak, hogy létre kell hozni, vagy föl kell javítani magát a keretrendszert. Ez most megvan, ennek az oroszlánrésze megtörtént, ami hátra van, az már nem vészes, végre hozzá lehet fogni egy normál színházi működéshez, ami  a hagyományainkat, a nagy repertoárjátszást, az operatörténeti korok teljes fölvállalását illetően egy olyan kínálatot jelent, melyet Európában nagyon kevés főváros mondhat a magáénak

-fogalmazott az Operaház főigazgatója.

Minőség vagy mennyiség?

A repertoártervezéssel kapcsolatban Ókovács azt mondta, természetesen a minőségre törekszenek.

“De ne higgye senki, hogy egy ekkora intézménynek keveset kell játszania ahhoz, hogy minőséget adjon, mert nagyon sok művészünk van, jól be lehet illeszteni a munka szervezését a munkarendbe, tehát attól még, hogy nem vagyunk olyan mélyen, mint más európai országok egy-egy színháza, ami húszat, harmincat, ötvenet játszik egy évben, attól még tudunk jót is játszani. A kettő nem áll ellentétben egymással”, húzta alá a főigazgató.

Azzal, hogy ismét elnyerte a főigazgatói posztra kiírt pályázatot, Ókovács Szilveszter lesz a leghosszabban intendánsként működő vezető a Magyar Állami Operaház élén a magyar történelemben.

Fotó: Hatlaczki Balázs