December 16-án és 17-én Ákos újra az Arénában játszik, utána egy év ún. koncertszünetet tart. Úgy tűnik a kettő a szerencseszáma. Két legutóbbi koncert DVD-je is Dupla Aréna volt, és a decemberi koncertjeit is Dupla Aréna címmel hirdette meg. Ákossal beszélgettünk.
PZL – 061.hu
A forradalom 60. évfordulóján emlékművet avattak Bodajkon, amelyre az 1956 című dalod sorait vésték. Voltál már érettségi tablón… van-e ezeken kívül bármilyen meglepő hely, formátum, ahol találkoztál a dalaiddal, egy-egy soroddal?
A bodajki emlékmű nagy megtiszteltetés, kisebbfajta csoda számomra. Tudok róla, hogy ballagáson vagy szerenádozáskor is éneklik dalaimat, kaptam már esküvői meghívót is tőlem vett idézettel. Pár éve irodalom- és történelemkönyvbe is bekerült dalszövegem, ez mind meglepett, meghatott és meg is rémiszt.
Szász Attila rendező 1956-os kisfilmjéhez te írtad a zenét. V. kerületi fiú vagy, vannak még olyan – akár családi – akár csak olyan lipótvárosi történetek, amik megragadtak kamaszkorodban, afféle oral historyk, amik még nem kaptak nagy nyilvánosságot, és sokat elmondanak 1956-ról…
Szász Attila kisfilmjén élmény volt dolgozni, örülök, hogy részt vehettem benne, ráadásul az eredmény is magáért beszél. Ami a személyes vonatkozásokat illeti: a mi családunk pár százezer másik magyar családdal együtt megsínylette az ’50-es éveket, édesanyám gyerekként átélte a származása miatti megaláztatást, a vegzálást, vagyonelkobzást, kitelepítést. Apám katonaszökevényként lógott meg ’56 őszén a kecskeméti laktanyából, hogy hazagyalogoljon Zuglóba. Anyám nevelőanyja hét világnyelven beszélt, de bábaasszonynak képezte át magát, hogy hasznos tagja legyen a népi demokráciának. Sok olyan sztorim van, amilyet majdnem bárki el tud mesélni a saját családtagjaival. Annyi biztos, ha anyám 15 évesen nem ugrik be egy Szemere utcai kapualjba az orosz tank elől, mi most nem beszélgetünk.
“Voltak, akik gőzerővel fúrták az Aréna-koncertet”, olvasható egy veled készült interjúban. Körbetelefonálták az összes szponzort, hogy álljanak el a támogatástól, stb. Hogy tudod magad ilyenkor visszafogni? Futsz, lemész kondizni, mi a technikád? Mert oké, elégtételt jelentenek a teltházas bulik, de az adott pillanatban éppen nincs veled 12.000 ember…
Az igazságtalanság, rágalmazás – pláne ekkora médiaerővel nyomatva – nyilván nem esik jól senkinek. Bízni kell az emberek ép eszében, az elmúlt 28 év töretlen, szép sikerében, abban, hogy majdnem három évtizede „szem előtt” élek. Aki ezek után is első szóra beveszi, hogy én szörnyeteg vagyok, az eleve reménytelen. Volt módom megedződni, hiszen korábban is volt ilyen izmozás, ugyanazoktól, ugyanazon aljas szándékokból. Nem árt tudni, hogy ez az otromba támadás nem személy szerint nekem szólt, ennyire nyilván nem vagyok fontos. A rágalmazó indulat most is, mint már oly sokszor azt az értékrendet támadta, amelyik a hagyományban gyökeredzik. Nem kell nagyon meglepődni. Meg kell köszönni a figyelmet.
A 13. vagy a Forbes legbefolyásosabb „közösségmédia arcok” listáján, miközben nem vagy egy tudatos facebook-felhasználó. Okoz-e gondot a 12-25 közötti korosztály megszólítása? Előfordul-e olyan, hogy azon gondolkodsz a stábbal egy-egy album megjelenésekor, hogyan szólítsátok meg a tinédzsereket…
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ilyen mérések elég szubjektív eredményt hoznak. A facebook-ot rendszeresen használjuk, komoly tábort is mozdít meg, az Insta inkább játék részemről. Azokkal szeretnék kommunikálni, akiket érdekel a munkám, rajtuk kívül senki elérésére nem törekszem tervszerűen. A kamasz korosztályt a gyerekeimen keresztül ismerem, nehéz őket megszólítani. Ha mégis sikerül, az nagy élmény.
Azzal, hogy talán erősebben idézed meg a Bonanza Banzai egykori világát, érzékelsz olyat, hogy mint afféle „alvó ügynököket” mozgósítani tudtál olyanokat, akik egyszer csak elmaradtak az Ákos-koncertekről, de most újra felpolírozták a BB-medált…
Nagyon örülök, ha vannak ilyenek is, de a többség a kezdetek óta velem tart. A Bonanza-dalok időről-időre megjelentek a repertoárban korábban, a rockos vagy vonóshangzásra építő koncerteken is, ez tehát elég régi hagyomány.
Idén kétszer játszottatok Felvidéken, kétszer Erdélyben. 25 éve még komoly eltérések lehetettek a közönség reakcióit illetően, ha a határon túlon lépett fel egy magyar előadó, de azóta eltelt több, mint negyed század. Mi az, ami mégis más egy felvidéki vagy akár erdélyi koncerten, mint mondjuk egy győri vagy békéscsabai koncerten?
Az ilyen koncertek kapcsán sokszor felvetődik a kérdés, hogy vajon mennyire más a határon túli magyaroknak játszani, más műsorral, más lelkülettel készül-e az ember. A tisztességes válasz az, hogy nincs különbség, éppen az a jó benne, hogy ugyanazt a koncertet játszhatjuk Bálványosfürdőn, mint mondjuk Békéscsabán. A hamis romantikázást nyugodtan otthon lehet hagyni, és legitim, egyértelmű műsorral kell színpadra állni. A közönség meg is hálálja ezt, Kolozsvárott például 35 ezer néző látott minket a Szent Mihály-templom tövében.
Dupla koncertre készülsz… Mennyiben lesz más a színpadi design a tavalyi nagykoncerthez képest, ha a hangkép többé-kevésbé marad a legutóbbi zenei világodnál? Vannak olyan stadionkoncertek (pl., a U2 legutóbbi Bercy-koncertje, stb.), ami után már be kell kalkulálni a technológiai fejlesztéseket? Egyáltalán: mennyire van rajtad nyomás, hogy azonnal le kell reagálni azokat az innovációkat amik, a szórakoztatóipari fejlesztéseket jellemzik…
A héten újabb nagy stábértekezlet zajlott az Aréna kapcsán, és mondhatom, az idei látvány is elég brutálisnak ígérkezik… A december 16-17-i két koncerteste a négyéves szintirock időszakunkat zárja le, és repertoárjában minden eddigi koncertünktől különbözni fog. Az elmúlt négy esztendőben több mint félmillió érdeklődőnek játszottunk ezzel a hangzással, a nagy 2017-es koncertszünet előtt ehhez méltó hangrobbanással búcsúzunk ettől az időszaktól. Kevesebb sláger, több ritkán játszott dal, ez a szerkesztési stratégiánk. De csak most kezdődik a szorosan vett próbaidőszak, és ezelatt általában még sokat módosítunk a sorrenden. A U2 lehetőségei, az általuk használt technika világelső, az ilyesmivel lehetetlen versenyezni, mert szerény számításaim szerint nagyjából kétezerszer annyi pénzből gazdálkodhatnak, mint mi. De ettől függetlenül nem fogjuk elaprózni az Arénát, a világszínvonalat megcélozni nem szégyen és nem is lehetetlen. A terveken eszméletlen komoly technika körvonalazódik, most például azon kell gondolkodnunk, hogyan és főleg mennyi idő alatt tudjuk mindezt beépíteni az Arénába.
A legtöbb kreatív ember bárhol ledobják, feltalálja magát. Nem sajnálod, hogy életedből annyi minden maradt ki, és csak a személyes branded köré épült cégeket vitted? Szóval, hogy milyen lehetett volna, ha – mint közgazdász felépítesz egy tévécsatornát, vagy startup vállalkozást hozol létre, stb…
Őszintén szólva nem szoktam ezen agyalni. Rengeteg, néha elviselhetlenül sok minden zajlott és zajlik az életemben. Nemrég volt a harmincéves érettségi találkozónk, érdekes volt látni a régi arcokat, jó volt a hangulat. Azt hiszem, nagyon szerencsésnek mondhatom magam, a szabadabb sorsú kevesek közé tartozom, szabad maradtam sok olyan kötöttségtól, ami másoknak gyakran gúzsba köti az életét. Szép volt ez így is, hálás vagyok érte, és ha minden jól megy, még megy tovább is.
2017-ben pihenőt tartasz. Ez gyanúsan úgy hangzik, hogy fel is töltődsz, és majd más irányba megy el a következő Ákos-produkció hangképe. Küszöbön esetleg egy újabb akusztikusabb hangvételű anyag?
Szerencsére még nem tudom, így nem kell titkolóznom. Mostanában rengeteg filmzenét hallgatok, kaptam is ilyen irányú felkérést, úgyhogy ennek hatása valamilyen módon érződik a születő ötleteken. Számomra a ’80-as évek zenéje meghatározó élmény volt, gyaníthatóan erre fog reflektálni többé-kevésbé a következő anyag is, ha lesz. Nem kevesebb szintivel, de talán több gitárral, vonósokkal, élő dobbal, gazdag vokállal, mondjuk a Tears for Fears és más korszakos kedvenceim által inspirált megszólalással.
Képek: www.akos.hu/Emmer László